A háttérben az erkölcsi válság

Súlyos sérüléseket szenvedett a csapat két másik külföldi tagja, Zsarko Sesum és Ivan Petric is. A támadók – akik közül kettőt már őrizetbe vettek Ausztriában – előzőleg megverték a szórakozóhely egyik női alkalmazottját, a sportolók az ő védelmében léptek fel. Az esettel kapcsolatban Márfi Gyula veszprémi érseket kérdeztük.

– A város, a veszprémi katolikus papság, a hívek és jómagam is megrendülten hallottuk a hírt, s részvétünket fejezzük ki a meggyilkolt játékos halála miatt hozzátartozóinak, és mielőbbi gyógyulást kívánunk a sérülteknek. Híveink együttérzését jelzi, hogy valaki máris felajánlott egy szentmisét az elhunyt játékos lelkiüdvéért. Magam is sportot szerető ember vagyok, régóta figyelemmel kísérem a veszprémi kézilabdázók eredményeit. Marian Cozmát igen nagyra becsültem, bár személyes kapcsolatom nem volt vele. Nagyra értékeltem, hogy kifejezetten „szelíd”, vagyis sportszerű játékos volt ebben a meglehetősen harcias játékban. Úgy hallom, a tragédiába torkollt verekedésbe is a pincérnő védelmében keveredett bele.

Jó volna, ha erőszakra nem hasonló erőszak volna a válasz…
– Éppen most kaptam meg a katolikus püspöki konferencia cigánypasztorációs referensének beszámolóját egy konferenciájukról: ez is mondatja velem, hogy szörnyű és további tragikus következményekkel fenyegető téves reakció volna a társadalom részéről, ha ez az eset cigánygyűlöletet váltana ki a többségi társadalomból. A bűntényt és a tetteseket kell elítélni – nem azt az etnikai közösséget, amelyhez a tettesek tartoznak. A társadalmi csoportok között valóban létező feszültségeket ugyanakkor kezelni kellene, megelőzni.

Fájdalommal kell megállapítanom, hogy a magyar társadalom mély erkölcsi válságban van, és ezért – ha nem is azonos mértékben, de – mindannyian felelősek vagyunk. Az ország vezetői is, de bizonyos mértékig mi, egyházi emberek is. Amíg az erkölcs és a jogszolgáltatás között ekkora szakadék tátong, nagyon sok veszélynek leszünk még kitéve. A kormányzó erőknek sokkal komolyabban kellene venniük – és ebben nem volna szabad negligálniuk, sőt, kifejezetten támogatniuk kellene az egyházak szerepét. Ha ugyanis az egyházak nem fejthetik ki a maguk erkölcsnevelő munkáját, abból az egész országnak lesz kára.

Egyre növekszik a társadalomban a feszültség, az agresszió. Mit gondol, érsek úr, mi állhat az egyre gyakrabban ütésre emelkedő kéz és a kést szúró indulat mögött?
– Az erkölcsi krízis. Ez van a gazdasági válság, a nemzetet katasztrófával fenyegető demográfiai helyzet és a feszültségek kezelésének képtelensége mögött is. A vallásosság – és vele együtt a vallás által hirdetett erkölcsi rend, a másikat testvérként tekintő keresztény emberkép – visszaszorítása, a szélsőségesen liberális életszemlélet minden fórumon való propagálása súlyosan felelős ezért a helyzetért. Be kell látnunk: élhetetlen világ épül körülöttünk. A hatalom köreiben föl kellene ismerni: szükség van az egyházak embert és emberséget „karbantartó” tevékenységére. Jézus mondja tanítványainak: ti vagytok a föld sója. Ha a valláserkölcsi nevelés kiszorul az iskolából, az olyan, mintha az ételből kihagynánk a sót…

Fel van készülve a helyi egyház arra a súlyos és hatalmas feladatra, amelynek teljesítésére szükség volna a társadalom egészségének, erkölcsi- szellemi zavarodottságának helyreállításához?
– Nem vagyunk eléggé felkészülve, de ennek nemcsak a mi gyengeségeink az okai, hanem a hazai egyháznak az utóbbi évtizedekben történt változatos formájú és hevességű, de folyamatos kirekesztése, háttérbe szorítása is. Ám még így is hatékony erővel tudná támogatni az egyház a társadalom egészséges önvédelmét. És – szűkös, sőt szűkülő lehetőségeink között – tesszük is ezt. Ha eszközeinkben hiányosak, gyarlók vagyunk is, értékeinkben biztosak és erősek. És nem reményvesztettek. Én magam is majdnem mindennap lemegyek a Szent Anna-kápolnába, ahol a Padányi Bíró Márton Gimnázium diákjainak mondok misét, lelkivezetőjükkel együtt igyekszünk számukra érthető nyelven megszólítani őket. És azt tapasztalom, hogy a fiatalok fogékonyak a jó szóra, ha látják, hogy az ember szereti őket, jót akar nekik, és olyasmiről beszél, amiben maga is hisz, amire maga is rátette az életét…