„A Szentlélek  útitársunk és barátunk”

A keresztény élet a Szentlélek jelenléte nélkül nem volna keresztény. Vallásos, kegyes és pogány élet lenne, amely hisz Istenben, de nem volna meg benne az az életerő, amelyet Jézus tanítványainak akart adni. A Szentlélek jelenléte adja ugyanis az életerőt.

Kérjük a kegyelmet, hogy hozzászokjunk útitársunk, a Szentlélek jelenlétéhez. Kerüljünk közelebb hozzá, mint barátunkhoz. Jézus azt mondta: nem hagylak egyedül, őt hagyom neked. Szokjunk hozzá, hogy a nap vége előtt megkérdezzük magunktól: Mit tett ma bennem a Szentlélek? Mit javasolt?

Az isteni jelenlét segít nekünk, hogy előrehaladjunk az életben.


Egy másik alkalommal így tanított a szentatya: a Szentlélek a bennünk aktívan cselekvő Isten, aki felébreszti emlékezetünket. Jézus maga magyarázza el pünkösd előtt az apostoloknak: Isten elküldi majd a Szentlelket Jézus nevében, aki eszükbe juttatja majd mindazt, amit a Mestertől hallottak.

Az emlékezet azt is jelenti, hogy nem feledjük saját nyomorúságainkat, amelyek rabszolgává tesznek. Emlékezzünk azonban arra is, hogy Isten kegyelme megvált bennünket ezektől – mondta a pápa.

Az emlékezet nagy kegyelem, s amikor egy kereszténynek nincs emlékezete – kemény a kifejezés, de ez az igazság – akkor nem keresztény, hanem bálványimádó, mert olyan Isten előtt áll, akinek sehová sem vezet az útja. A mi Istenünk velünk együtt halad az úton, elvegyül közöttünk, velünk együtt jár.