A legszentebb Szentháromság így kommunikál velünk, s mi is szavainkkal, vagyis imáinkkal és gesztusainkkal, tetteinkkel válaszolunk neki. A szónak tehát – az Úr szavának és a mi szavainknak – lényeges szerepe van az ünneplésben. Szent Ágoston azt tanítja, hogy az egyház liturgikus cselekményeiben az anyagi természetű dologhoz „hozzámondott” szó alkotja a szakramentumot, a hit és az üdvösség szentségét, amelyet a cselekményben ünneplünk és átélünk. Azért, hogy ez a lényeges valóság megmutatkozzék, a zsinati atyák a következőkre hívják fel a figyelmet a zsinatot követő liturgikus megújulás során: 1) a szent cselekményekben gazdagabban „terítsük meg a Szentírás asztalát”; 2) a szent cselekményekben kapjon helyet a homília, vagyis a liturgikus igehirdetés; 3) az Írásnak az adott liturgikus cselekményben beteljesedő igéje mellett fontos, hogy a hívek magáról a liturgikus cselekményről is kapjanak katekézist; 4) ahol nincs szentmise vasár- és ünnepnapon, például a paphiány miatt, ott diakónus vagy más, a püspök által megbízott személy vezetésével igeliturgián vegyenek részt a hívek.
