A sokszínűség, avagy a teremtés csodája

Régóta izgatja a kutatókat, hogy az ökológiai folyamatok hasonlóan mennek-e végbe a kevesebb és a több fajból álló, az egyszerűbb és a bonyolultabb életközösségekben. Ehhez a témához kapcsolódik az a kérdés is, hogy jobban ellenállnak-e a fajgazdagabb, változatosabb rendszerek a káros környezeti hatásoknak, mint az egyszerűbbek. Még mindig sok vita van a kutatók között ezekről a kérdésekről. Mégis az az álláspont kezd kikristályosodni, hogy a változatosság nem csupán gyönyörködtet, hanem elősegíti a bioszféra működését, és ami ugyanennyire fontos, a normális, szokásos működés fennmaradását ebben a gyorsan változó, sok helyen, sokféleképpen szennyezett környezetben.



Mindenki tudja, hogy a földi élet a növények tevékenységén alapszik. Döntő mennyiségben a zöld növények kötik meg a nap energiáját és állítják elő a többi élőlény – ideértve az embert is – fennmaradásához, szaporodásához szükséges szerves anyagot, táplálékot. Az egyik központi kérdésnek tekinthető tehát, hogy a változatosabb, sokszínűbb, több fajból álló közösségek, ökoszisztémák több növényi szerves anyagot termelnek-e, mint azok, amelyek egyébként minden szempontból nagyon hasonlóak, de kevesebb fajból állnak. Nem egyszerű a válasz. Nehéz olyan kísérletet elvégezni, amelyik jól másolja, modellezi ezt a helyzetet.

Továbbá az ilyen vizsgálatok nehezen kivitelezhetők, drágák és időigényesek is. Ennek ellenére több kutatócsoport eredményeire támaszkodva azt mondhatjuk, hogy a változatosabb, több fajból álló életközösségekben több növényi szerves anyag termelődik, vagyis ezek jobban működnek.

Más vizsgálatok arra keresték a választ, hogy a több fajból álló, összetettebb életközösségek jobban ellenállnak-e a környező zavaró hatásoknak, például a környezet szennyezéséből vagy más külső hatásokból fakadó befolyásoknak, mint az egyszerűbb, kevesebb fajból állók.

Ez sem kevésbé egyszerű kérdés, mint az előző. Mégis azt mondhatjuk, hogy egyre több adat támasztja alá azt az állítást, miszerint a sokszínűbb közösségek az ellenállóbbak. Napjainkban gyakran megfigyelhető például, hogy más földrészekről érkező növények vagy állatok terjednek el olyan területeken, ahol addig nem éltek. Ezeket távolról beözönlő (invazív) fajoknak nevezzük. Ilyen például a selyemkóró vagy a Harlekin katicabogár Magyarországon. Az özönfajok is ritkábban, nehezebben jelennek meg és terjednek el a fajgazdagabb életközösségekben, mint az egyszerűbbekben. Az ökológusok említett kísérleti eredményei és tapasztalatai számomra összecsengenek a Teremtés könyvében (Ter 1,11–12 és 20–25) olvasható szövegekkel. A teremtmények sokfélesége, a növények és állatok fajok szerinti sokaságának leírása komoly súlyt kap a teremtés folyamatának bemutatása során. Talán nem véletlenül ennyire részletező ez a szöveg. Elképzelhető, hogy a változatosság mint az élővilág helyes működésének alapvető oka jelenik meg itt.

A részletező leírás minden ember figyelmét megragadhatja, akár tudat alatt is. Éppen azért, amiért ilyen hangsúlyos helyen szerepelnek ezek a mondatok, nagy erővel irányítják rá figyelmünket a biológiai sokféleség fontosságára. A nagyszombati liturgia során is felolvassuk ezeket a sorokat. Miközben hallgattam a szöveget, nekem sokszor eszembe jutottak már az említett gondolatok. A sokszínűség valóban a teremtés csodája.