A forró égöv alatt ez a folyam, az élet, szüntelenül, magasztos erővel folyik át az időkön. Egy éve, Choroní fölött, a venezuelai Andok karibi oldalán ebben a folyamban álltam, és benne fürödtem. A száraz évszak csak az esőárnyékban levő erdőségeket fosztotta meg lombkoronájuktól. Kopaszon, díszétől megfosztva húzódik ez az erdő a hegyi folyócska örökzöld ligetei és a magasabban levő köderdők méregzöld sávja között. Mert a mi telünkhöz hasonló életfogyatkozás errefelé nincs. Nem fagy meg az udvaros Hold alatt se a nappal, se az éjjel. Ahogy járok, ereszkedve a mélyben zuhogó vizek felé, az erdő alatti sötét cserjésekből tömegesen kapnak szárnyra az Árnyika-rokonúak (Ithomiinae). Legtöbbjük szárnya áttetsző, pikkelytelen, és van közöttük eddig ismeretlen faj is, amelynek szárnyszegélye citromsárga. Az Árnyikák csak Dél-Amerikában fordulnak elő.
A hatalmas fák alatt egy részen kiirtva a cserjés. Kakaót termelnek az itt lakók. A kakaófák kisebbek, mint a mi rózsaszín virágú, piros levelű díszmeggyeink. Az ültetvény homokos és üde talaján mezőben virít a fukszia meg a pletyka. Itt minden lépésemre apró, kék színű Farkincás fajok (Calycopis spp.) tucatjai röppennek szét. Az árnyékos kakaófa-ligetben alig vagyok képes szemmel követni őket. Levelek alá, az avarba ülnek. Tudom, hernyóik egészen különleges életmódúak: a föld színén, nedves avaron élnek. Az ültetvény szegélyén a lombkorona rései között betűz a nap. A fényben hatalmas, öreg fa ragyog, amelynek évei talán már meg vannak számlálva. Levele a mi gyertyánunkéhoz hasonló, teljes virágban áll, illata édes, nagyon kellemes. Lábánál és a lombos ágak alatt cserjék, a folyócska felől érkező szellőtől ide-oda billenő, napsütötte vagy árnyékos levelekkel.
A fa nemcsak teljes virágban, hanem teljes díszben áll. Mindenütt fényes, sosem látott lepkék repdesnek körötte. Újabb lepkecsalád, a Riodinafélék (Riodinidae) fajai keltik fel figyelmemet. A család csak egyetlen képviselőjét tudta elküldeni a rideg északi féltekén levő Európába, a Barna Hemariszt (Hamearis lucina), amelyet kockás- vagy mozaiklepkének is hívnak. Ez nálunk is gyakori. Itt a család egész gyülekezetével találkozom. Lenn, az árnyas részeken apró, fekete szárnyú, csillogó kék foltokkal díszített faj hímjei veszekednek a napmozaikokért. Mellmagasságban a napsütötte leveleken fényes kék szárnyait tárja felém a másik rokonfaj, amelytől karnyújtásnyira ott a másik. Kettejük között a különbség épp csak leheletnyi – a szó igaz értelmében: az egyik faj hímjeinek erős illatanyagokat árasztó pikkelyszerve van, a megtévesztésig rá hasonlító rokonának pedig nincs. A csipkés szárnyú rokon pedig az útszéli virágokon szívogat, egy másik piros szárnyakkal vitorlázik a lombokon átszűrődő napküllők között, épp a fejem fölött. Bármerre nézek, mindenütt Riodinákat látok. Különös és ritka pillanat ez, még a trópikus erdőn is. Bár a díszes és pompázatos Riodinafélék fajszámukat tekintve több ezren is vannak a dél-amerikai földrészen, de szerény és megbúvó teremtményei az Atyának: élőhelyük sokszor zsebkendőnyi, ritkán kerülnek szemünk elé. Sok-sok olyan fajukat ismertük meg mostanában, amelyek a lombkoronaszint középső rétegeiben honosak. Ehhez a lepkésznek a fára kellett másznia, megfordítva a feltételezett emberi evolúció irányát… Itt a nagy fa körül és alatt legalább egy tucat Riodina fajt számolok össze a röpke percek alatt. Ügyesen és szépen megosztják egymás között a teret. Sokáig egy helyben állva figyelem a fát, amely így egyre több díszét és kincsét mutatja meg. Lám csak, a mennyei Atya micsoda érzékkel vonja varázsba ünnepi kertjét karácsony idején ott, Choroníban. Az öreg, magányos fát élete alkonyán fénybe öltözteti, jóságának és szeretetének palástjával védi. Ezen ott ragyog és tündököl az élet megszámlálhatatlan díszecskéje, köztük a Riodinafélék ezernyi más élő és titokzatos teremtménnyel. Aznap és még ma este is a fára és a „lepkepalástra” gondolok. Éjjel, amikor a trópusi ég csillagokkal teleszórt ideje érkezik, megborzongnak a lombok a hegyekből érkező ilyenkor ritka ködöktől, hogy másnap a fény aranyát, a jóság tömjénjét és a szeretet mirháját hintsék arra az ösvényre, amelyen eljutottam a fához. Arra az ösvényre, amely az élet folyamához vezet.
