– Vannak, akik felvetik, hogy hiányzott egy átfogó
médiastratégia a felszólalások közzététele és az interjúk esetében. Mi erről a
véleménye?
– Ami az előre bejelentett felszólalások közzétételét
illeti, ebben a tekintetben a szinódus előtt született egy olyan döntés, hogy
nem fogják az összes felszólalás teljes szövegét leközölni és különböző
nyelvekre fordítani, bár a korábbi szinódusokon ez történt, és a L’Osservatore Romano
is lehozta a felszólalásokat. Ez rendkívül költséges munka volt, amely sok
ember részvételét igényelte, ezért az volt az útmutatás, hogy el kellene
tekinteni ettől. Ezt helyettesítették részben, nyilván nem teljes egészében
azok a Vatikán sajtótermében megtartott sajtótájékoztatók, amelyeken Federico
Lombardi szentszéki szóvivő naponta összefoglalta az adott ülésnap tematikáját,
és bemutatta az egyes témákat. A szinódusi atyák mondhatták ezzel kapcsolatban,
hogy nem ismertették megfelelő részletességgel a felszólalásukat. A
módszertanra vonatkozó döntés miatt számítani lehetett arra, hogy meglepetést
okozhat, mert újdonságot jelentett a tény, hogy a felszólalásokat nem tették
közzé teljes terjedelmükben.
– Az 1980-ban a család témájáról megrendezett szinódus után
ez alkalommal – a jövő évi rendes szinódus távlatában – a helyzetfelmérésre
összpontosítottak. Valóban a médiában hangsúlyozott kéthárom téma
(újraházasodott elváltak, együttélések, homoszexuálisok) jelentette a központi
kérdést az elmúlt harmincnégy év alatt bekövetkezett változások áttekintése
során?
– A kérdések, amelyekkel a tömegtájékoztatási eszközök olyan
széles körben foglalkoztak, valóban kényes témák voltak, és nem kevés felszólalás
kapcsolódott hozzájuk. Többségük, főként az újraházasodott elváltak témája,
egyáltalán nem új keletű. Ez utóbbira már a Familiaris consortio kezdetű pápai
buzdítás is kitért, tehát a probléma már elég rég óta jelen volt a nyugati
társadalmakban, sőt azt lehet mondani, hogy az utóbbi időben némileg csökkent a
statisztikai súlya, mivel a válás után ma kevesebben kötnek újra házasságot, ami
nem azt jelenti, hogy nem folytatnak együttélést másokkal.
Ami igazi újdonság a statisztikai adatokban – és ez
világszinten jelentkezik – az a házasságkötési készség csökkenése. Ezzel a
kérdéssel a Familiaris consortio még egyáltalán nem foglalkozott. Ma viszont meg
kell állapítanunk, hogy a polgári házasságkötések száma is világszerte csökkenő
tendenciát mutat. Különösen azokban az országokban fontos ez, ahol – Olaszországtól
eltérően – kötelező a polgári házasság is, ahol tehát az egyházi házasságkötés önmagában
érvényes. Az egész emberiségnek az intézményekhez való viszonyát is érintő
probléma ez, amely nagyon sok felszólalásban hangot kapott.
Tapasztalható egyfajta menekülés az intézményes formáktól, és
megfigyelhető a személyes elköteleződéstől való félelem. Számos tényező játszik
közre ebben, de szinte egyetemes jelenségről van szó. Természetesen válaszokat
is kerestünk ezekre a kérdésekre. Napjainkban bizonyos külső tényezők is arra
ösztönzik az embereket, hogy ne kötelezzék el magukat intézményi szinten. Ilyen
például az állandó munka hiánya, a családi lét bizonytalansága, amely sajnos
sok országra jellemző. A társadalmi érettség ma csak harmincöt–negyven éves
korra alakul ki. A fiatalok egzisztenciálisan nem érzik biztonságban magukat, s
ez megakadályozza őket abban, hogy családot alapítsanak. Emiatt is jellemző
Európára a születések alacsony aránya.
Olyan jelenségről van szó, amelyet elemezni kell, amellyel
kapcsolatban alapos kutatásokat kell végezni. A problémának egyrészt vannak pszichológiai
és antropológiai vetületei, másrészt pedig nagy a körülmények kényszerítő
ereje. Például a gazdaságban úgy beszélnek a munkaerő- mobilitásról, mint nagy
értékről, ugyanakkor az elvárás, hogy mindig készen álljunk a mobilitásra, gátolja
a stabil kapcsolatok kialakulását és a családalapítást.
Természetesen olyan problémák is előkerültek, amelyek inkább
a nemzetközi szervezetek nyomásával kapcsolatosak. Különösen afrikai vagy más
szegényebb országokban külső tényezők kívánják megváltoztatni a házassággal és
a családdal kapcsolatos törvényhozást, és ezzel szemben van egyrészt egy
vallási meggyőződésből fakadó, másrészt egy, a helyi kultúrából eredő ellenállás.
Ez a téma is jelentős hangsúlyt kapott a megbeszéléseken.
– A szinódus munkáját lezáró dokumentum tükrében hogyan
összegezhető az októberi tanácskozás jelentősége, újdonsága?
– Eget rengető újdonságot nem hallottunk, hiszen majdnem minden
tárgyalt témában örök emberi kérdések vagy az új idők tipikus problémái merültek
fel. Azt hiszem, talán a hangvétel jelentett újdonságot. Az igazságosságnak, az
igazságnak és az irgalmasságnak az együttes emlegetése, a különböző szempontok összekapcsolása,
egy új megközelítési mód, egy új hangsúly, amely számos felszólalót és az egész
munka hangulatát jellemezte. Továbbá a nyitott és hűséges lelkipásztori
hozzáállás Jézus Örömhíréhez és a család evangéliumához, valamint az egyház és
a társadalom valóságához. Ezen a téren tapasztalható egy viszonylag újfajta
hozzáállás. Az is igaz, hogy kevés időnk volt arra, hogy mélyebben
foglalkozzunk az egyes kérdésekkel. Négyperces felszólalásokban nem lehet
alapos érvelést bemutatni, sem teológiai, sem pszichológiai, sem szociológiai szempontból.
Azt remélem, hogy a szinódus után lesz idő az elmélyültebb párbeszédre.
– A Relatio Synodi hatvankét pontban foglalja össze az
ülésen megfogalmazott véleményeket. Ezek közül három pont esetében nem volt meg
a szinódusi atyák kétharmados szavazati többsége. Miért kerültek bele mégis a
dokumentumba ezek a témák?
– A szinódus rendtartásában az szerepel, hogy egy-egy pont
elfogadásához kétharmados többség szükséges. A dokumentum összes pontja megkapta
az abszolút többséget (ötvenszázalékosnál nagyobb többség – A szerk.). A
szinódusi titkárság és a szentatya szándéka az volt, hogy nyilvánosságra hozza
a dokumentumnak ezeket a szintén többséggel elfogadott, de kétharmadot el nem nyert
bekezdéseit is – feltüntetve, hogy milyen arányú volt e kérdések támogatottsága.
A döntést mindenki tudomásul vette, és a teljes anyagot a sajtó rendelkezésére
bocsátották. [Az említett három pont: – 52. pont (szavazati arány: 104–74) – az
esetleges bűnbánati út és az objektív rendezetlen állapot mellett a felek
szubjektív felelősségének újbóli értékelése – 53. pont (szavazati arány:
112–64) – a lelki áldozás és a tényleges áldozás kapcsolata – 55. pont
(szavazati arány: 118–62) – a homoszexuálisok és a családra, a házasságra
vonatkozó isteni terv különbözősége – A szerk.]
– Hogyan értelmezhetjük ezeket a szavazati számarányokat?
– Titkos szavazás volt, ezért senki sem mondta el, hogyan és
miért szavazott úgy, ahogyan tette. Lehetett olyan résztvevő, aki szerint a
megfogalmazás nem volt elég világos. Egyegy szinódusi szavazásnál mindig előfordulhat,
hogy valamely megfogalmazás félreérthető, vagyis az adott szövegrészt nem
tartják egyértelműnek, és ezért szavaznak ellene. Megtörténhetett az is, hogy
valaki úgy értelmezte a szöveget, hogy az teológiai problémát jelent – bár nem hiszem,
hogy ezekben a paragrafusokban objektív nehézség lenne e tekintetben. Megeshet
az is, hogy egyesek úgy ítélik meg, bizonyos felvetések az adott formájukban nem
időszerűek, vagy tematikailag nem tartoznak bele a házasság és a család
kérdéskörébe. Ezzel kapcsolatban hallottunk is megjegyzéseket a munka során.
Elhangzott például, hogy a házasság és a család témakörébe nem tartoznak bele
bizonyos típusú együttélések, illetve ha ennyire kitágítjuk a kört, akkor más
témáról is bővebben kellett volna szólni. Talán az is befolyásolhatott egyes
szavazókat – de hangsúlyozom, a szavazás titkos volt, így senki sem magyarázta,
miért szavazott valami mellett vagy ellen –, hogy a legújabb olaszországi hírek
szerint az önkormányzatok elkezdték az azonos nemű párok kapcsolatkötésének
anyakönyvezését, miközben a törvény ezt elvileg nem teszi lehetővé, és a
szinódus döntése talán alapot adhatott volna egyes paragrafusok
félreértelmezéséhez, kihasználásához…
– Az európai gyermekek fele házasságon kívül születik.
Hogyan lehet pozitív irányba elmozdítani ezt a társadalmi tendenciát a szinódus
által elfogadott és kiadott üzenettel?
– Nem biztos, hogy a szinódusi üzenet meg tudja változtatni
ezt a tendenciát, viszont a történelem türelmes megismerése vigasztalást adhat.
Például Magyarországon, amikor a török idők után benépesült az ország, az
anyakönyveink tanúsága szerint a megkeresztelt gyermekek több mint fele nem
törvényes házasságból született. Tehát különböző időkben és különböző
megközelítésekben újra és újra felbukkannak ezek a témák, majd egy konszolidált
korban javulhat a helyzet.
Az a fontos, hogy szeretettel fogadjunk minden gyermeket,
aki számára keresztelést vagy hitoktatást kértek, egyébként pedig igyekezzünk megfelelően
bemutatni a házasság értékét, nagyszerűségét. Ez az egyik célja a most lezárult
szinódusnak is. Tanúságot kell tennünk a házasság és a család mellett. Ezért is
olyan fontos, hogy léteznek világiakból és családokból álló mozgalmak, amelyek
ezt tekintik fő feladatuknak. Ez hangsúlyosan megjelent a szinódus folyamán a
világi házaspárok tanúságtételében.
– Milyen kapcsolat áll fenn a lelki áldozás és a tényleges
áldozás között?
– A lelki áldozásról mostanában nagy lelkesedéssel és
idealizmussal beszélnek. Maradjunk annyiban, hogy a lelki áldozás egy imádság, egy
jámborsági forma, amelyről a legszebb imakönyveinkben is az áll, hogy ilyet az
végez, akinek tökéletes bánata van, és így a kegyelem állapotában vágyódik az Oltáriszentség
után, csak valamilyen okból nincs lehetősége arra, hogy magához vegye. Ehhez
képest a tényleges áldozás az egyház közösségében megélt, külsőleg is látható
cselekedet. Az egyháznak van egy cseppet sem új és nem is önkényes szabálya,
amely benne gyökerezik a legősibb egyházi gyakorlatban, mégpedig az, hogy a
súlyos bűnöket nem elég a tökéletes bánattal megbánni – egyébként nem is olyan
könnyű biztosnak lennünk abban, hogy a bánatunk tökéletes –, hanem gyónás útján
kell azoktól megszabadulni. Éppen ezért van a szentáldozásnak – a lelki
áldozással ellentétben – látható vonatkozása.
– Milyen álláspontot fogalmaz meg a záródokumentum a
homoszexualitással kapcsolatban?
– Az utolsó pont egyrészt igyekszik hűségesen, betű szerint
tovább – adni azt, amit a Hittani Kongregáció erre vonatkozó dokumentuma
tartalmaz: a minden személy iránti tiszteletet, a diszkrimináció ellenzését. Másrészt
rögzíteni kívánja azt, hogy ezek a kapcsolatok nem tekinthetőek rendezettnek,
semmiképpen sem hasonlíthatók a házassághoz, és nem minősíthetőek annak, még
analógia alapján sem – azaz ahhoz nem hasonlóak vagy ahhoz nem foghatóak. E
vonatkozásban hangzott el a tiltakozás az ellen a nyomás ellen, amelyet az
egyházakra és egyes országok társadalmaira gyakorolnak külső tényezők annak érdekében,
hogy megváltoztassák a törvényhozásukat.
– A katolikus média egyes képviselői szerint a szinódusi záróüzenet
gyenge és ambivalens jeleket küld a világnak az egyház szexuális erkölcsöt
érintő álláspontjáról, és hiányzik belőle a világos fogalmazás. Hogyan
kommentálná ezt?
– A szinódusi üzenet (Messaggio Sinodale) egy rövid szöveg,
amely az újságban egy fél oldalon elfér, vagy még annyi helyet sem vesz
igénybe. Ennek az üzenetnek nem az volt a feladata, hogy részletesen bemutassa a
témákat, illetve elemezze azokat, csupán érzelmileg vagy esztétikailag
megközelítve említett meg bizonyos dolgokat. Nyilvánvalóan lehetnek olyan teológiai
vagy más igények, amelyek szerint ez a szöveg nem elég pontos, és egyes
pontokról részletesebben kellett volna szólni. Azt nem gondolnám, hogy az
üzenet félrevezető lenne, azaz hogy ne tükrözné a szinódusi atyák szándékát,
hiszen a szövegét a jelenlévők meggyőző többsége támogatta.
– Mit emelne ki Ferenc pápa szinódusi záróbeszédéből?
– Azt hiszem, nem lenne sem sportszerű, sem bölcs dolog
egyetlen elemet kiragadni, mert a szentatya beszéde úgy volt teljes, ahogyan
elhangzott. Ha valaki például csupán az első feléig hallgatta, azt hihette, hogy
egy oldalra küld üzenetet, aki azonban tovább hallgatta, az azt tapasztalhatta,
hogy az üzenet más irányba is szól. A szentatya igyekezett felhívni a figyelmet
az egyház felelősségére és saját péteri küldetésére is, ilyen értelemben
kiegyensúlyozott volt a beszéde, amelyet érdemes tisztelettel és türelemmel
végigolvasni.
– Összességében véve hogyan mutat előre a rendkívüli
szinódus a jövő évi rendes szinódus felé? Miként nyújt segítséget a jövőre
vonatkozóan?
– Rendkívül konkrétan. A szentatya a mostani szinódus
záróokmányát (Relatio Synodi) a szinódusi titkárságon keresztül munkaokmányként
kívánja megküldeni a püspöki konferenciáknak. Nem biztos, hogy kizárólagosan
vagy teljességgel, de mintegy szövegszerűen is ez a dokumentum adja majd az
indítást a következő szinódust előkészítő anyaghoz is.
Forrás: Magyar Kurír
