A Pompás Lángszinér

A „dispar” valahogy úgy fordítható le, hogy „különpárú” – mert valóban, a hím és a nőstény lepke szárnyainak felszíne eléggé különbözik. Ezt a fajt nagyon szerették az angolok, mert egy különösen nagy, egynemzedékes alakja élt a brit lápvidéken. Élőhelyei az ipari forradalom és az egyre intenzívebbé váló mezőgazdaság miatt rohamosan szűkültek. Olyannyira, hogy állományai vészesen fogyatkozni kezdtek, és utolsó angliai példányát 1864-ben látták. Kipusztult. Hasonló állományok élnek a Németalföldön, ahonnan 1927-ben visszatelepítették az egyik angliai lápba.

Nálunk viszont kétnemzedékes testvére, a Lycaena dispar rutila szerencsésebbnek bizonyult. Talán az angliai állomány sorsán okulva és a nyugat-európai élőhelyek fogyatkozása láttán, a faj fölött megkondultak az európai vészharangok, és a Pompás Lángszinér felkerült mindenféle természetvédelmi egyezmény listájára. A mi Lángszinérünk kétnemzedékes életmenetével szerencsésebb, mert a még helyhez kötött egynemzedékes tavaszi példányok állománya viszonylag érzékeny mindenféle változásokra, addig a nyáriak sokkal inkább alkalmazkodóbbak, el is kóborolnak a helyükről. Olykor még egy harmadik nemzedéknek is utódot adnak. A nyári lepkék felfedezőutakra indulnak, és egy részük hűtlen lesz ahhoz a helyhez, ahol született. Szerencsés esetben olyan helyre találnak, ahol eddig még nem laktak. Ezért nálunk a Pompás Lángszinér kifejezetten gyakori, még olyan helyeken is feltűnik, ahol nem is várnánk: városi csatornák mentén, falusi árkok szegélyén. De a leggyakoribb a magasságos lápréteken, ahol a hímek felosztják egymás között a területet, és féltékenyen őrzik birodalmukat.

Lám, milyen az emberi okoskodás! Ezt a szép és valójában életerős és jó stratégiát folytató lepkét szigorú törvények védik. Sokkal érzékenyebb és sérülékenyebb rokonait viszont nem. Ha valaki megfog egy-két példányt belőlük, és nincs „kutatási” engedélye, komoly pénzbírsággal sújtható. De az élőhelyét az ipari fejlesztés vagy területrendezés címén megsemmisítő nagyvállalatok még támogatást is kapnak. Ezek hát a mi törvényeink! Nem azok érdekét védik, akikkel az Atya az özönvíz után szövetséget kötött. De milyenek az Atya törvényei? Egy részüket ismerjük. A többi? Bármennyire is kutatjuk, nem látjuk át, mert oly szövevényesek, olyannyira összetettek. Jó lenne ezen sokszor elgondolkodni, kitárt karokkal a fűben hanyatt fekve, nézve a felhőket, ahogy lelkünk madarát a fogságból kiszabadítva az Atya valóságában sütkérezünk. Akár a napfényben kitárt szárnyakkal fürdőző Pompás Lángszinér, amely messziről piroslik a réten. Ha ilyenek lennénk, a mi arcunkon is ott ragyogna a szeretet fénye, akárcsak a nap sugarai a Pompás Lángszinér pikkelyein.