„A karitász elsősorban szociális szolgáltató szervezet, amely a gyulafehérvári érsekség fennhatósága alatt működik. Közel hatszáz főállású munkatársat foglalkoztat. Elsősorban az idősek ellátásával, otthoni gondozással, gyerekgondozással foglalkoznak. Vannak olyan szociálpedagógiai programok is, amelyek a felzárkóztatást, az önállósulást segítik elő.”
Az egyik ilyen programjuk a vidéki, elszigetelt családi gazdaságok lakosságát igyekszik korszerű ismeretekkel felruházni. Oktatás, szakmai tanácsadás mellett pályázatírással és megfelelő információkkal segítik anyagi forrásokhoz jutni a gazdálkodókat.
Gyergyószentmiklóson tangazdaságot hozott létre a Katolikus Karitász, ahol megtanulható a szarvasmarha-tenyésztés, juhtenyésztés, illetve tejfeldolgozás, valamint kézműves módon a sajtérlelés mestersége. Adott egy tanulmányi ház, ahol elméleti oktatásokat tartanak az agrárium különböző területeiről. „Ezeket ökológiai, családi léptékű, környezetbarát szemlélet jellemzi. Az emberek egyre inkább fölismerik, hogy megélhetésük alapját a mezőgazdaság adhatja. A parasztember az egyedüli, aki kezében hordja a boldogulását. Úgy tűnik, a paradigmaváltás előtt álló társadalom megértette, hogy rehabilitálni lehet – és kell – a paraszttársadalmat. Meggyőződésünk, hogy a parasztok nem az utolsók a múltból, hanem az elsők a jövőből. Ezt igyekszünk tudatosítani bennük.”
Évente ezer fölött van a formális, illetve a nem formális képzésen részt vevők száma. Óhatatlanul fölvetődik a kérdés: a vidéki emberek elfeledték azt a tudást, amely apáról fiúra öröklődött?
Bányász József erre azt mondja: „A szerves hagyomány sajnos megszakadt. A kommunizmus következtében legalább három nemzedék esett ki. A kommunista kollektív gazdaság konvencionális gazdasági szemléletet sugallt, amely a természet kizsákmányolására, a mindenáron való pénzkeresésre összpontosított, nem körforgásos, visszacsatolásos, hosszú távon tervező agráriumban gondolkodtak. Az elveszett tudást most kell pótolni.”
Ehhez svájci partnereket kerestek. Az alpesi országban megmaradt az a gazdálkodási szerkezet, „ahol tíz-tizenöt tehenes gazdaságból szépen meg lehet élni. Ez már Magyarországon sem érhető tetten. Nemrég olvastam egy anyaországi egyetemi szakirodalmat, amelyben azt mondták, ötszáz juhnál kevesebből nem tud megélni egy család. A múlt héten láttam Svájcban olyan példát, hogy tizenöt juhval gazdálkodott egy család négy gyerekkel, és jól éltek.”
Mennyire fogékonyak a fiatalok az ilyen életre? „Nemzetközi karitászprogramunk húsz éve működik. Ennek keretében fiatal gazdák nyolchetes intenzív nyelvi kurzuson elsajátítják a német nyelv alapjait, egy kis inkulturációt is kapnak az önkéntes, magyarul nem beszélő nyugdíjas tanároktól, s utána néhány hónapig svájci és bajorországi gazdaságokba kerülnek, ahol pénzt keresnek, közben szemléletet tanulnak, össze tudnak gyűjteni egy kis tőkét, amivel megalapozhatják itteni indulásukat. Kétezer-ötszáz gazda vett részt eddig ezen a képzésen.”
A gyergyói tangazdaság megérdemelné az Életudvar nevet. Tíz fejőstehén, hat-hétszáz négyzetméteren álló üvegház, kemence, gyümölcsös, veteményes, mangalica malacok, a kézműves tejfeldolgozó, az érlelt sajtot készítő műhely, ahol a sajt mellett joghurtot és más tejtermékeket dolgoznak fel – „ez mind elsősorban oktatási célt szolgál. A gazdaság mellé adott egy huszonöt hektáros kaszáló, ahol a szénát is mi állítjuk elő, illetve vannak oktatási épületek, előadótermekkel, ahol az elméleti képzések folynak. Egy ilyen terem bővítésében segített az EMMI egyházügyi államtitkársága, két éven át.”
Az oktatók elsősorban környékbeli szakemberek: fiatal agrármérnökök, illetve állatorvosok, de érkeznek vendégtanárok Svájcból, akik a takarmánytermesztés, tejfeldolgozás, állattenyésztés szakemberei.
Számos „konferenciajellegű program is van, eddig nem volt nagyobb termünk, de most, az egyházügyi államtitkárság támogatásának köszönhetően ötven embert kényelmes körülmények között le tudunk ültetni”.
A központi épületben – ahol az irodák, a sajtműhely található – alakították ki a tetőteret. „Képzéseink között szerepel a hagyományos építkezési tudás is. Úgy alakítottuk ki ezt a teret, hogy erre mutasson példát. Nálunk a fa a hagyományos építőanyag. Nem mindegy, hogyan bánunk vele. Korábban egyébként az EMMI a központi épület hőszigeteléséhez nyújtott segítséget.”
Bányász József mostanáig tanította a mezőgazdaságot, ma már gazdálkodóként igyekszik hitelesen megjeleníteni mindazt, amit eddig előadott. „Parasztnak születtem, teológiát végeztem, majd szociális munkás lettem, most újra paraszt akarok lenni.”
Családi gazdaságából szeretné eltartani a családját. Közel tízhektáros a kaszáló-szántóföld, nyolc-tíz szarvasmarhát, húsz-huszonöt juhot tart. Fia Svájcban gyakornokprogramon vesz részt találkozásunkkor, majd megkezdi tanulmányait a gödöllői egyetemen. Lánya érettségi előtt áll, felesége pszichológus-szakápoló, a gyergyói iskolában tanít egészségnevelést, illetve prevenciót.
Bányász József reméli, hogy példája – a karitász nyomán – egyre inkább elterjed Erdély szép vidékén.
