A papok éve elé

A levélben a Szentatya a világiakkal való együttműködésre, a püspökökkel és a paptestvérekkel megélt egységre buzdítja a lelkipásztorokat. Ki kell használni az „új tavasz” lendületét is, amelyet a lelkiségi mozgalmak létrejötte jelent az egyházban. A pápa az egyházi személyek által elkövetett hibákról és mulasztásokról is szót ejt. Mint írja, az ilyen eseteket nem lehet eléggé sajnálni. Ezek leküzdéséhez nemcsak a gyengeségek beismerésére van szükség, hanem arra is, hogy a nagyszerű papok példájában örömmel ráismerjünk Isten ajándékára. A pápa hangsúlyozza: a bűnbocsánat szentségét újra a lelkipásztorkodás középpontjába kell helyezni. „Az arsi plébános korában Franciaországban a gyónás nem volt sem egyszerűbb, sem könnyebb kérdés, mint napjainkban.” Prédikációival és mindennapi jelenlétével a gyóntatószékben Vianney Szent János mégis egyre több embert tudott az egyházhoz vonzani. Az idei nagycsütörtöki krizmaszentelő misén XVI. Benedek pápa mintegy nyilvános lelkiismeret-vizsgálatot végezve kilenc nagyon őszinte, mélyreható kérdést tett fel a papoknak:

„Valóban Isten szava tölt el bennünket? Igaz, hogy belőle táplálkozunk és nem annyira az e világi dolgokból? Valóban ismerjük Isten szavát? Szeretjük azt? Foglalkozunk-e bensőnkben olyannyira Isten szavával, hogy az valóban meghatározza életünket és gondolkodásunkat? Vagy inkább gondolatainkat újra és újra a mások által mondott vagy tett dolgok befolyásolják? Vajon nem igaz-e, hogy túl gyakran az uralkodó vélemények alapján mérlegelünk? Nem maradunk-e meg végső soron a felszínen? Hagyjuk-e, hogy valóban megtisztítsa bensőnket Isten szava?” „A papok éve nemcsak a papoknak, hanem mindenkinek fontos” – mondta az ünnepi évre utalva Federico Lombardi SJ, a vatikáni sajtóiroda vezetője, aki szerint a papok évét megnyitó Jézus Szíve-ünnep a papok megszentelődésének, s így az egyház megújulásának kezdete. P. Lombardi XVI. Benedek pápa szavait idézte, aki azzal szokta átadni a rózsafüzért a papoknak egy-egy látogatás végén, hogy „még a papoknak sem szabad megfeledkezniük az imádságról!”

A pápa óva inti a papokat attól, hogy munkájuk vagy gondjaik közepette elhanyagolják az imádságot: „Mindig erős a kísértés, hogy felszínesen elhadarjuk az imádságot, engedve, hogy egészen lekössenek elfoglaltságaink és emberi gondjaink. Az arsi plébános szerint „egyesek mintha azt mondanák a Jóistennek: »Csak két szót szeretnék mondani; gyorsan elmondom, s már itt sem vagyok. «” „Ha az Istennel való egység problémájával minden keresztény szembesül, még élesebben vetődik fel ez a papok esetében, akik egyre kevesebben, de mindenképpen túl kevesen vannak a feléjük irányuló igényekhez képest. Természetesen minden pap elsősorban maga felelős a saját megszentelődéséért, de az a hívő közösséget is nagyban érinti. Egykét méltatlan pap példája súlyosan csorbíthatja az egyház szavahihetőségét; másrészt viszont a közösség lelki együttérzése hatalmas támaszt jelent a papnak mind a lelki életben, mind az apostolkodásban.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..