1506. április 13-án született Genftől nem messze, Le Villaret-ben. Az első jezsuiták közé tartozik. 1534-ben ott volt a párizsi Montmartre-on azon a szentmisén, ahol Szent Ignác és társai fogadalmat tettek, amivel a későbbi Jézus Társaságának alapját vetették meg. Fáber azonban az első német jezsuitának is nevezhető. 1540–41-ben III. Pál pápa megbízásából Pedro Ortiz császári követ kíséretében részt vett több birodalmi gyűlésen, köztük a wormsin is. 1543-ban pedig Canisius Szent Péterrel együtt részt vett a jezsuita rend első németországi, kölni rendi közösségének megalapításában. Fáber mindenütt azért dolgozott, hogy megújítsa a vigasztalan állapotban lévő egyházi életet. Kiváló lelkipásztor és lelkigyakorlatvezető volt. Miután alig negyvenévesen, a tridenti zsinatra utaztában meghalt, megtalálták lelki naplóját, amely máig fontos adaléka a jezsuita lelkiségnek.
Mi teszi kedvessé ezt a szentet a pápa számára? A Civiltà Cattolica szeptemberi interjújában úgy jellemezte, mint aki párbeszédet folytatott mindenkivel, a távolállókkal is. Egyszerű, talán naivitással határos jámborságát is kiemelte. Fáber Péter nagyon figyelmesen gyakorolta a belső megkülönböztetést. Noha nehéz döntéseket kellett hoznia, mindig szelíd tudott maradni.
Különös tiszteletét fejezte ki a pápa azzal is, hogy Fáber atya szentté nyilvánítása december 17-én, saját hetvenhetedik születés napján történt. Ez volt az eddigi legszemélyesebb döntése.
