– Író és orvos, orvos és író. Hogyan lehet e kettőt összhangba hozni?
– Nehezen. Azt szoktam mondani: életem a feladások története. Egy idő után kénytelen voltam felhagyni az aktív sporttal, majd az aktív zenéléssel, egyre szűkült a kör. Részlegesen ugyanis semminek nem lehet – nem szabad – nekifogni. Ez amatőrködés. Ha valami mellett elköteleződöm, azt csak százszázalékos odaadással érdemes művelni.
– Több olyan drámája született, amelyek valóságos kriminális cselekményből indulnak ki, s aztán a lélektani okokat keresik: hogyan jut el az ember végletes cselekedetekig? Hogyan jelenik meg a rossz az ember életében, s miként lehet küzdeni ellene?
– Előszeretettel keresem a látszólag érthetetlen, nehezen megragadható élethelyzetek hátterében az okokat, az indítékokat; azért, hogy így minél többet elmondhassak a gyarlóságában is fölemelkedni képes és fölemelkedni akaró lélekről.
– A rabbi, a pápa és a sátán című drámára térve: miért fordult ehhez a témához?
– Hochhuth drámája az 1960-as évek elején íródott. Ma már tudjuk, a szovjet titkosszolgálat, a KGB megbízásából, az általuk a Vatikánból megszerzett dokumentumokat is felhasználva írta a német szerző a XII. Piusz pápa személyét támadó, történelmileg hiteltelen drámát, amely zajos visszhangra talált a hangzatos szovjetellenességet hirdető Nyugaton.
Eredetileg két külön drámában gondolkodtam. Ismert Zolli, római főrabbi élettörténete, akinek megragadott a sorsa, s ezt színpadra akartam vinni. Hogyan jut el a főrabbi addig a döntésig, hogy katolizáljon? Nem tudja, befogadják-e vajon, miközben döntésével elveszíti gyökereit. A felkészüléshez szükséges forrásanyagokhoz sikerült megszereznem Amerikából Zolli Hajnal előtt című önéletrajzi naplóját is.
Ettől függetlenül szinte belenőttem a Piusz-misztikumba. Édesanyám rajongott XII. Piusz pápáért. Ott volt a budapesti eucharisztikus kongresszuson 1938-ban, amelyen Pacelli bíboros – a későbbi pápa – is részt vett. Nagy formátumú, hitében, erkölcsében kiemelkedő személyiség képe bontakozott ki előttem. Ezek után döbbenetes élményt jelentett számomra A helytartó című dráma. A legutóbbi kaposvári előadást kivéve valamennyi magyarországi előadását láttam. Ezek hamissága, hazugsága, rosszindulata sokkolt, s már akkor tervbe vettem egy „ellen” Piusz-dráma megírását.
Zolli életrajza alapján nekiláttam a főrabbiról szóló drámának, s vele párhuzamosan dolgoztam XII. Piusz történetén. Sokáig különböző síneken futott a két mű írása, majd egyszer csak megvilágosodott előttem: a kettőt fedésbe kell hoznom egymással!
A dráma írása során számos kegyelmi tényezővel találkoztam. Anyai hagyatékként szép könyvtárat örököltem, de a könyvek egy részét – a dolog természeténél fogva – még nem olvastam. Az egyik vasárnap éppen rendezkedtem odahaza a rendelőmben, amikor váratlan késztetéssel és indíttatással egyszer csak odaléptem a könyves szekrényhez, s anélkül, hogy tudtam volna erről a műről, kiemeltem egy 1943-as kiadású kötetet: XII. Piusz életét.
Egy másik mozzanat: éppen a Széchenyi téren haladtam át egyik nap, amikor indíttatást éreztem: térjek be imádkozni! A belvárosi templomban egy csodálatos karizmájú atya, Hegyi László szolgált. Beszédei mindenkit magával ragadtak. Az első gimnáziumi évet az esztergomi ferenceseknél végeztem, de miután szüleimet – munkahelyük elvesztésével és egyebekkel – megzsarolta az akkori párthatalom, kénytelen voltam Pécsett folytatni tanulmányaimat. Ettől kezdve Hegyi atyához jártam.
Betérdeltem a padba, körülöttem jöttek-mentek a turisták, s amikor fölemeltem a tekintetemet, szemembe ötlött az egyik oszlopon az a zsoltáridézet, amelyet sok évtizede láttam már, de most tudatosult bennem: „Imádkozzatok ellenségeitekért is!” Ez a gondolat azonnal bekerült abba a jelenetbe, amikor a főrabbi családjával együtt menekülni készült római otthonából, odakint már a németek meneteltek. Ekkor így szólt Zolli a lányához: Imádkozzunk ellenségeinkért is!
Valóság és fikció – hogyan találkozik a drámában a történelmi hitelesség és az írói képzelet? A helytartó – úgy tűnik – mintha valóságos tények alapján íródott volna, közben hamis propagandaszöveg.
– Gárdonyi Máté egyháztörténészt kértem fel szakmai lektornak. Azt írta: a rendelkezésre álló történelmi bizonyítékok engem igazolnak. Mint köztudott, VI. Pál pápa fölszabadította a XII. Piuszt érintő dokumentumok jelentős részét. Jezsuiták dolgozták fel a hatalmas iratanyagot, amely tizenkét kötetben jelent meg, rövidített változata magyar nyelven is olvasható.
Hochhuth azért félelmetes, mert elhihető történelmi anyagot tálal, s ezt elegyíti saját – szovjet megbízói ízlésének megfelelő – részletekkel. Ha valami hiteles, akkor a többit miért ne fogadnák el annak? Ezzel az eljárással meg lehetett téveszteni az olvasókat és a nézőket.
– Erre mondják: a féligazság ártalmasabb a hazugságnál…
– Sajnos így van. Bármerre jártam a világban, mindenütt a bűnösen hallgató XII. Piusz alakjával találkoztam.
Michael Hasemann A pápa, aki szembeszállt Hitlerrel című monográfiája XII. Piuszról tavaly jelent meg. Addigra már elkészültem a drámával, angol kiadását – amely a magyarnál korábban jelent meg – átnyújtottam a nuncius úrnak is. Izgatottan vártam, vajon hol szembesülök történelmi tévedéssel – de hála Istennek, nem tévedtem. Most a német kiadás nyomdai előkészületei folynak. S a nyár közepén Rómában megkezdték a dráma olasz nyelvre fordítását is.
– És a hazai színpadi megjelenés?
– Több vonalon is elindult, de még nem mondhatok semmi biztosat.
– XII. Piusz pápa és Zolli főrabbi. Hogyan kapcsolódik egymáshoz a két személy története?
– Több alkalommal találkoztak egymással. Mirjam, a főrabbi lánya azt is leírja, miről beszélgettek ilyenkor. S ugyanakkor megjegyzi: apja soha nem szűnt meg zsidó lenni.
A drámában fiktív találkozásokat is leírtam, majd elérkezünk – ha úgy tetszik – az ütközőponthoz, nagypéntekhez, amikor a katolikusok imádkoznak a zsidókért is – akik ezt ellentmondásosan értelmezik. Közben kapcsolatuk – írói megoldásként – folyamatos levelezéssel folytatódik. Ez a gondolatcsere későbbi találkozásaik felvezetésére, elmélyítésére szolgál.
Mindketten a legmélységesebben elkötelezettek voltak hitükhöz, meggyőződésükhöz. Makacsul, következetesen ragaszkodtak az igazsághoz.
– Nézzük a piuszi magatartást: miért nem szólalt meg az egyház feje?
– Számos olyan dokumentum került elő, amelyek alapján kénytelen volt hallgatni. A lengyel bíboros prímás szinte könyörgött neki egy levélben: ne marasztalja el a németeket, mert ha már addig is annyi megtorlás érte őket, ugyan mi várható egy pápai felszólalás után.
A holland katolikus egyház tiltakozó hangjára a nemzetiszocialisták tízezrével szedték össze a zsidókat – köztük a kikeresztelkedett zsidókat. Ennek vált áldozatává Edith Stein és a nővére is.
Jó néhány dokumentum azt támasztja alá: ha a pápa nyilvánosan megszólal, a megtorlás csak fokozódott volna. Zsarolt helyzetében ő maga nem félt, annak ellenére, hogy Hitler megszervezte az elrablását, sőt adott helyzetben fizikai megsemmisítését.
Ugyanakkor sorolható azoknak a dokumentumoknak a sokasága, amelyek arról tanúskodnak, hogy XII. Piusz – a Szentszék – óriási méretekben mentett minden üldözöttet, köztük a zsidókat is. Egyes adatok szerint a közvetlenül a pápának köszönhetően megmenekült zsidók száma meghaladja a nyolcszázezret. Magyar vonatkozás: az esztergomi Prímási Levéltárban található iratok szerint XII. Piusz utasította Angelo Rotta nunciust a minél szélesebb körű menekítésre és a menlevelek kiadására.
– A nuncius önhatalmúlag – szentszéki jóváhagyás nélkül – nem adhatta volna ki a rengeteg menlevelet. Egyébként elég fölkeresni Budapesten a hatodik kerületi Szent Teréz-plébániát, s áttekinteni az 1944-es anyakönyvi jegyzéket. A német megszállás után – tehát 1944. március 19-ét követően, amikor a nemzetiszocialista német hadsereg megszállta Magyarországot – naponta sok száz keresztelést jegyeztek be. S ismertek a szerzetesrendek és más egyházi közösségek menekítő, bújtató akciói. Adódnak olyan helyzetek, amikor a jó érdekében hallgatni kell.
– Ne feledjük, ezzel együtt XII. Piusz 1942-es karácsonyi rádióbeszédében egyértelműen foglalt állást a nemzetiszocializmusról. Ismerjük a németek dühödt reakcióját: ők nagyon pontosan tudták, hogy mélyen elítélte őket a pápa. A mai rágalmazó világ azonban nem hajlandó ezt megérteni.
Az egyik jelenetben Pascalina, a pápa házvezetőnője mondja el, hogy XII. Piusz egy ponton föl akarta adni addigi „diplomatikus” megnyilatkozásait. Ennek szellemében megírt egy kemény és nagyon kritikus hangú enciklikát, amelyet a L’Osservatore Romano hasábjain akart megjelentetni. Ám amikor a pápa szembesült az említett holland eseményekkel – a korábbi hasonló esetek után –, személyesen utasította Pascalinát, hogy égesse el jelenlété – ben a dokumentumot.
– A mai – sokszor hiszterizált – légkörben sajnos oda jutottunk: erről a témáról higgadtan, a tények és a józan érvek alapján szinte szót sem lehet már ejteni.
– XII. Piusz maga is készleteket (ruhát, élelmiszereket, gyógyszereket) halmozott fel az üldözöttek ellátására. Castel Gandolfo tele volt bújtatott emberekkel, ismerjük a pápai nyaralóban született emberek névjegyzékét; megnyitotta a klauzúrákat, amiről tudjuk, a szeretet kitárulkozását jelentette.
A drámában szerepel az a jelenet, amikor a nemzetiszocialisták – megváltásként – ötven kiló arany átadásával zsarolják meg a római zsidóságot. Mivel csak harmincöt kiló gyűlt össze, a pápa megígérte a segítséget, egyházi műkincseket gyűjtetett össze erre a célra, de közben a római keresztények már felajánlották a szükséges aranymennyiséget. Testvérként segítették zsidó embertársaikat.
– Egyesek megkérdezték: hogyan kerül a dráma címébe a sátán?
– XII. Piusz nagy diplomata volt, a konkordátumok pápájának is nevezik. Igen sok támadás érte az 1933-ban a németekkel kötött megállapodás miatt. Csakhogy elfelejtik: a konkordátumot ő nem a német nemzetiszocialista hatalom elismerése, hanem a német nép vallási jogainak biztosítása céljából kötötte. Amikor a konkordátumot a szemére vetették, azt mondta: a hívő lelkek érdekében még a sátánnal is képes lenne konkordátumot kötni.
– XII. Piusz alakja mindezen tények és dokumentumok alapján hogyan jelenik meg előttünk?
– II. János Pál pápa és XII. Piusz pápa egy időben kapta meg a hősies erények gyakorlása titulust, ami az utolsó feltétel az oltárra emelés előtt. II. János Pált a közelmúltban szentté avatták, s bizonyos vagyok abban, hogy előbb-utóbb oltárra kerül XII. Piusz is, ez az elkötelezett, mélyen hívő, önmagát szinte élő áldozatként odaadó ember.
Fotó: Cser István
