Fotó: MNM
A Duna-könyököt szegélyező-kísérő római védelmi rendszer, a limes látható vagy éppen föltárásra váró őrtorony- és erődmaradványai Európa múltjának olyan jelentős emlékei, amelyek megmentésére európai uniós program indult. A világörökségi címre pályázó ókori erődláncolat legérdekesebb itthoni helyszíneiről, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum folyamatosan gyarapodó, világviszonylatban is jelentős római gyűjteményéről Mráv Zsolt régész, szakmuzeológussal beszélgettünk.
– Világörökségi összefüggésben Visy Zsolt miniszteri biztos koordinálja a hazai limesszakasz épített örökségének UNESCO világörökségi nevezését; ebben a programban a Nemzeti Múzeum közreműködőként van jelen. A vidéki múzeumi hálózat kiépüléséig a mi kétszáz éves múltra visszatekintő intézményünk végezte a legkiterjedtebb régészeti kutatásokat a pannoniai Duna-határ mentén, és ma is több helyszínen van jelen. A XIX. és a XX. század során kutatott legfontosabb lelőhelyek Brigetio (Komárom-Szőny), Intercisa (Dunaújváros), Vetus Salina (Adony), valamint Campona (Budapest-Nagytétény) voltak, az utóbbi kutatása most is hozzánk tartozik. Ezen túl az esztergomi Vármúzeum és a Balassa Bálint Múzeum, valamint a visegrádi Mátyás Király Múzeum is a filiálénk. E két intézményhez kapcsolódnak a dunakanyari limesszakasz ókori emlékei. További aktuális kutatási területeink közé tartozik a Szentendrei-sziget előterében fekvő gödi erőd. Ezzel párhuzamosan pedig a Duna bal partjára épült késő római kiserődöket, köztük a Dunakeszi-Horányi révnél található – a gödivel szorosan összefüggésbe hozható, azzal egyidős – kikötőerődöt is kutatjuk. Itt egy magánház alagsorában kiállítás mutatja be az erőd történetét, leleteit. A másik a Dunaszekcsővel szemben, a Mohácsi-szigeten fekvő dunafalvi kikötőerőd, amelynek feltárását 2008-ban kezdtük meg.
Érdeklődési körének, szakmai munkájának mikor lett része a gödi erőd?
– A római hadsereggel és a késő római határvédelemmel kapcsolatos tudományos problémák már az egyetem óta foglalkoztatnak. A Dunakanyar római múltját és védelmi rendszerét vizsgáló Soproni Sándor révén a gödi lelőhely a hatvanas évek óta része a Magyar Nemzeti Múzeum kutatási programjának, de feltárása sokáig váratott magára. Amikor fiatal régészként idekerültem, én indíthattam el az erőd területének szisztematikus feltárását, amely már az első évben rendkívüli eredményeket hozott. Azóta sikerült csaknem teljesen feltérképeznünk az erőd „falvonulatait”, és beazonosítani egy, a Római Birodalom történetét is meghatározó eseménysorozat kiindulópontjának helyszínét.
Hogyan leltek rá annak idején e késő római erődnyomokra?
– A hatvanas évekig semmit nem tudtak róla. Akkoriban a helyi téesz mélyszántást végzett az erőd maradványait rejtő táblában, s a munkálatok rengeteg római törmeléket, építőanyagot hoztak a felszínre. Az előkerült római katonai bélyeges téglákra egy alsógödi tanár figyelt fel, aki levelet írt a Nemzeti Múzeumnak. A bejárások nyomán a már említett Soproni Sándor próbálta meghatározni és rekonstruálni a talált épületmaradványokat. Ő még úgy gondolta, hogy ez egy elkészült, rombuszformájú erőd lehetett. Fölismerte, hogy szokatlanul nagy erősségről van szó, amely a Dunakanyar késő római védelmi rendszerének egyik kulcserődítménye lehetett.
Egyik tanulmányában egy nagyjából 400 x 290 méter területű, IV. századi épületegyüttes „alapjaira” utalt…
– Ezt azóta pontosítani tudtuk: 450 x 300 méter. Több szempontból is jelentős ez az erődítmény. Egyrészt a Dunától távolabbi, a barbaricumba előretolt fekvése és rendkívüli mérete, másrészt befejezetlen állapota miatt. Szokatlan az ovális alaprajza is. A fal síkjába illeszkedő, körülbelül tíz méter átmérőjű, kör alakú tornyokkal tervezték meg. A feltárások során derült ki, hogy az erőd végül nem készült el. Az építkezés az alaprajzi kitűzés stádiumában megakadt, és már sohasem folytatódott. Ez az egyetlen ismert erődítmény az egykori Római Birodalom területén, amely építésének ebben a korai munkafázisában tanulmányozható. Megfigyelhető, hogyan dolgoztak a hadmérnökök; milyen módszerekkel, technikákkal történt a falak vonalának és a tornyok helyének kitűzése. Ezt úgy kell elképzelnünk, hogy az erődfalak külső és belső falsíkjának vonalába egy-egy lapátszélességű árkot ástak, amelyeket kő- és téglatöredékekkel töltöttek ki. Ez a két kősor vezette volna később a katonákat az alapárkok kiásásában. Ha elkészül, katonai támaszpontként az alföldi szarmata sáncok, a Csörsz-árok mentén létrehozott római helyőrségek ellátását szolgálta volna.
Mit tudunk az erődépítés történelmi hátteréről?
– Ritka alkalom a római kort kutató régészetben, amikor egy történetíró által megörökített sorsfordító esemény helyszínét sikerül azonosítani, és így a régészettudomány módszereinek segítségével lehetőség nyílik a fennmaradt történeti adatok ellenőrzésére, kiegészítésére. Ez a szerencse ért minket a gödi erőd esetében, amelyről kiderült, hogy azonos azzal az I. Valentinianus császár (364–375) által erőltetett barbaricumi építkezéssel, amelynek tragikus eseményeit és következményeit Ammianus Marcellinus római történetíró művében olvashatjuk. A Pannonia szomszédságában fekvő kvád királyság földjén tervezett erődítményt a császár előzetes megállapodás nélkül, koholt „jogcím” alapján kisajátított területen akarta felépíteni, ami kiváltotta a szövetséges germán törzs tiltakozását. Az építkezésért felelős katonai parancsnok erre leállította a munkálatokat. Emiatt később leváltották, s utódja úgy akarta megoldani a problémát, hogy a sikertelen tárgyalásokról hazafelé tartó kvád királyt megölette. Tettének következménye Pannonia lerohanása és egy római büntetőhadjárat lett. A hadjárat még nem zárult le, amikor követek érkeztek a Brigetióban tartózkodó császárhoz, kérve a béke helyreállítását. A tárgyaláson azonban a követek továbbra sem ismerték el az erődépítkezés jogszerűségét, amin a császár olyannyira feldühödött, hogy gutaütést kapott és meghalt.
Hosszabb távon mi a cél ezzel a „földterülettel”?
– Az erődhöz kapcsolódó történet olyan egyedi „brand”, amely tudományos és turisztikai szempontból egyaránt nagy lehetőségeket rejt. A tudományos rész lassan révbe ér, hiszen a 2007-ben megakadt feltárást végre 2015-ben folytatni tudtuk. Jelenleg geofizikai kutatásokat tervezünk az erőd belsejében, hogy kiderüljön, milyen „régészeti jelenségekre” számíthatunk még. E lelőhely Nyugaton már bizonyára kiépített turisztikai látványosság lenne, mint mondjuk Németországban a teutoburgi csatatér. Reményeim szerint a gödi erőd a limes világörökségi program egyik helyszíneként valamilyen formában bemutatható lesz.
A római kor kutatójaként, régészként és szakíróként mivel foglalkozott még az elmúlt bő másfél évtizedben a Nemzeti Múzeum égisze alatt?
– Van egy másik rendkívül látványos téma, amelyhez ugyancsak Pannonia földje kínálja a kulcsleleteket. Közvetlenül az egyetem után talált meg a császárkori kocsisírok kutatási témája. A római uralom alatt élő kelta őslakos elit Északkelet-Pannoniában díszes kocsikkal temetkezett, amely a túlvilágra utazás kelléke volt. Az elit gazdag sírjaiba a kocsi mellé, járomba fogott fogatos lovakat, felszerszámozott hátaslovakat, fegyvereket, míves bronzedényeket, fürdőkészleteket is tettek. Első ásatásomon, Budakeszin került elő egy ilyen, bacchikus témájú bronzszobrokkal, rézveretekkel díszített luxusjármű. E kétkerekű kocsi újjáépített rekonstrukciója látható a 2002-ben megnyílt állandó régészeti kiállításunkon. Azóta Budaörsön és Sárisápon volt szerencsém további kocsitemetkezéseket feltárni. Ilyen kocsisírok eddig csak nálunk, Északkelet-Pannoniában és Bulgáriában, az egykori Thrákia területén kerültek elő. Ezek alapján tudtuk rekonstruálni a technikatörténet egyik elfeledett csodáját, a rómaiak utazójárgányait, amelyekben függesztett kocsiszekrény biztosította a lengéscsillapítást.
A rendelkezésre álló ókori leletanyag, a gyűjtemény szempontjából hogyan pozicionálja magát anyaintézménye mondjuk a „rivális” Aquincumi Múzeummal összevetve? Alakul, megújul, bővül a Nemzeti Múzeum római szekciója?
– A két intézmény nem konkurense egymásnak, sőt stratégiai partnerség köt minket össze abban, hogy minél jobban megismerjük és megismertessük a római kori Pannonia világát. A Magyar Nemzeti Múzeum országos gyűjtőkörű intézmény, míg az Aquincumi Múzeum a Budapesti Történeti Múzeum része, s így hatóköre elsősorban Budapestre korlátozódik. Közös pontunk Budapest-Nagytétény, ahol a XIX. század közepe óta hagyományosan a Nemzeti Múzeum végez ásatásokat. Campona segédcsapatának egykori castelluma részünkről a limesprogram egyik fő helyszíne. Szerencsés körülmény, hogy az erőd területének harmada a Nemzeti Múzeum kezelésében levő földterületen fekszik.
A Római Gyűjtemény történetének talán legjelentősebb gyűjteménygyarapodását élte meg 2014-ben, amikor a Nemzeti Múzeumba került a Seuso-kincs nyolc darabja. E páratlan kincslelet egy közeljövőben megnyíló új állandó kiállításon lesz ismét látható. A régészeti kiállítás római terme, a római kőtár és a tervezett Seuso-tárlat, valamint a többször emlegetett világörökségi program adja a Római Gyűjtemény aktuális arculatát.
