Fotó: Kissimon István
Nem gondolnánk, hogy a Krisztus előtt 181-ben alapított Aquileia egykor a Római Birodalom egyik legnagyobb városa volt. Fontos kulturális és kereskedelmi centrum; a 313-as milánói rendeletet követően pedig a korai kereszténység egyik legjelentősebb központja. Régmúltjára a forgalmas főút két oldalán elterülő füves rommezők emlékeztetnek, de csak forumának foghíjas, csorba oszlopsora az, amely tekintélyesebbnek mutatkozik Aquincumunk fragmentumainál. A város mai szerény hírnevét valójában az UNESCO Világörökségi Listájára 1998-ban felvett „patriarchális bazilikájának” köszönheti. Messziről látszik a román-gót templomnak a XI. században, az ókori amfiteátrum köveiből emelt harangtornya. Az önmagában álló, karcsú campanile köré ezerhétszáz év (egyház)történelme sűrül.
A keresztények szabad vallásgyakorlását engedélyező milánói ediktum kiadását követően a Nagy Konstantin támogatását élvező Teodoro püspök római magtárakból alakíttatta ki az első, nyilvános istentiszteletek számára alkalmas, keresztelőhelyiséggel megtoldott tekintélyes épületegyüttest. Két nagyméretű, párhuzamos termének padlóját – tanító jelleggel – gazdag jelentéstartalmú mozaikpadlóval díszítették. Az egyik csarnok az Eucharisztiát ünneplő közösséget, a másik a keresztelésre váró hittanulók oktatását szolgálta. E különös elrendezésű, Chromatius püspöki szolgálata idején kibővített lelki központot 452-ben Attila hunjai kifosztották és felgyújtották. A megmaradt régi épületelemeket részben bevonva-felhasználva 811 és 817 között Maxentius pátriárka építtetett bazilikát, elrendelve, hogy a kriptában Aquileia mártírjainak ereklyéit helyezzék el. Aztán 988-ban földrengés rongálta meg a templomot, amelyet Poppo pátriárka 1031-ben immár a korszerű román stílusban újíttatott fel. 1348-ban megint erős földrengés sújtotta a várost. Az ismételten renoválásra szoruló bazilika ezt követően nyerte el – masszív romanikából a légies gótikába karcsuló – formáját. Még egy utolsó igazán látványos beavatkozás alakította a templom megnyerő összképét: a XVI. század folyamán velencei asztalosok és kézművesek készítették el merész ívsorokkal feltörő kazettás famennyezetét.
A „Santa Maria Assunta” számtalan műtárgya és építészeti értéke közül mindenképpen említést érdemel a IX. században kialakított, háromhajós, később képciklusokkal kifestett „freskós kripta”. A mennyezetének boltozatain és az oldalfalakon sorjázó, fakuló jelenetek többek között a Szent Márk közvetlen követőiként számon tartott – valójában 305-ben kivégzett – aquileiai vértanúk, Szent Hermagoras és Fortunatus életéről regélnek.
A bazilika legfőbb ékessége és vonzereje azonban a IV. században lerakott hatalmas, összefüggő „mozaikszőnyege”. Létezéséről 1909 óta tudtak a helyiek, de teljes kibontására és bemutathatóvá tételére csak az elmúlt évtizedekben kerülhetett sor. A templom bal oldalán, a harangtorony tövében sikerült feltárni az egykor itt állt római lakóházak, valamint az első szentély Eucharisztia-termének részleteiben megmaradt „mozaikszintjét” is.
Aki belép a templomba, és az üvegfalú ösvényen az apszis felé halad, az összetett jelentéstartalmú mozaikpadló képi tanításait követve a „megvilágosodás útján” jár. A kódfejtésre serkentő, szellemi és spirituális elmélyülést segítő archaikus képek sorát a teknős és a kakas küzdelme nyitja: a páncéljába visszahúzódó teknős a sötétség, a hajnalt kukorékolva köszöntő szárnyas a világosság, Krisztus fényének szimbóluma.
A következő „sziget” – kerek vagy szögletes keretekbe foglalt – férfi és női portréi feltehetően azokat az előkelőségeket ábrázolják, akik donátorként segítették a templomépítést; de az is lehet, hogy a várost nagyvonalúan támogató Constantinust és családtagjait örökítették meg a hálás aquileiaiak.
A fantáziadús, színes állatsereglet, a burjánzó-indázó növényi ornamentika a teremtett világra utal; a korai kereszténység jelképeként halak mindenütt. A görög–római mitológiát, Hermészt (Mercuriust) idéző, bárányt vivő „istenfigura”: Jézus, a jó pásztor; a harmadik blokk közepén a győzelem jelképeit tartó allegorikus alak az egyház diadalát hirdeti.
A legnagyobb és legszebb mozaikszőnyeg hullámokkal szabdalt, vízi élőlényektől hemzsegő tengeri képe ótestamentumi példázattal, a cethal gyomrából kiszabaduló Jónás történetével mutat az Újszövetségre, az örömhírre, Jézus feltámadására. Az egyszerű halászok emberek halászai lettek. Magunk mögött hagyva az antik világot, a lélek éjszakájából kilépve így juthatunk el Aquileia bazilikájában Isten megtisztító világosságába.
