A másik oldalról

Idén huszonhatodik alkalommal ünnepeljük február második vasárnapján a házasság világnapját, amely az Egyesült Államokból indult, ahol e világnap, illetve a Bálint-nap együtt már a házasság hetévé szélesedett.

A világnap kapcsán nem csak a sokszor hallott, szomorú statisztikák aggasztó változásaira kell felhívni a közvélemény figyelmét. Sőt, talán ennél is fontosabb, hogy megmutassuk, létezik boldog és tartós házasság. Igaz, nem tagadhatjuk le: olyan világban élünk, ahol ha beírjuk a házasság szót az internetes keresőbe, kapcsolódó hivatkozásként kidobja a válás szót. Ám az is tény, hogy saját bevallásuk szerint a fiatalok nagy részét éppen az riasztja el a családalapítástól, hogy mindig csak a kurdacokról lehet hallani. Középiskolás koromban egyszer ministráltam egy házaspár ötvenedik évfordulóján, amikor a templomban megújították fogadalmukat. Akkor még nem értettem, mit is jelent öt évtized. Igaz, még csak néhány év házasság tapasztalatával szemlélem, de ma már sejtem: az ötven év tizennyolcezer-kétszázhatvankét, a másiknak mindennap kimondott igent jelent. Hiszen valójában mindennap meg kell hozni azt az első döntést, mert nem csupán az aranylakodalmon újítjuk meg fogadalmunkat. Talán ez sem hangzik úgy, mint ami azt bizonyítja, a házasság lehet boldog. Újra és újra dönteni a másik mellett inkább áldozatnak tűnik. Van, aki azt mondja: a család aggodalom. Egy másik „bölcsesség” szerint: csupa kompromisszum. Csakhogy az ember hajlamos abból kiindulni, hogy mindez csak rá vonatkozik. A lényeg azonban éppen az, hogy nem egyedül vagyunk: nemcsak én teszem meg mindezt, hanem valaki mellettem dönt, értem aggódik, a kedvemért köt kompromisszumot. S ha innen szemléljük, mindez máris a szeretetről szól.