Gip-gip!

Néhány nappal később a budakeszi szanatórium bejáratánál álló fenyőfákon láttam egy kis csapatot. Szorgalmasan bontogatták a tobozokat, közben, papagájok módjára, néha fejjel lefelé kapaszkodtak, és be nem állt a csőrük, hívogatójuktól volt hangos a környék. Megálltam, és egy darabig figyeltem őket. A fák csúcsi részén rengeteg a toboz, nem zavartatták magukat, békésen táplálkoztak, eszük ágában sem volt továbbrepülni. Kisvártatva hangosan hívogatva egy újabb keresztcsőrű érkezett, és nyomban melléjük szállt. Nem volt könnyű megszámolni őket, mert a csoport egy része mindig a fa túlsó oldalán volt, de végül mégis sikerült. Kilenc madár volt együtt, a zöldessárga tojók mellett két gyönyörű téglapiros tollú hím is.

A keresztcsőrű nem véletlenül kapta a nevét, csőre valóban keresztben áll, a felső káva az elsőre hajlik. Egyfajta szerszám ez, amellyel a madár a tobozok pikkelyeit bontogatja, hogy legfőbb táplálékához, az apró fenyőmagokhoz jusson. De keresztben álló csőre mellett költési szokásaiban is eltér a legtöbb madártól. Nagyon korán, nemritkán már januárban fészkelni kezd. Láttam olyan fotót, ahol a tojó behavazott fenyőág védelmében melengette a tojásokat. A három-négy fióka tizenhárom-tizennégy nap alatt kel ki, és tizennyolc-tizenkilenc napig maradnak a fészekben. Csőrük kezdetben még „normális”, egyenes, csak később fordul keresztbe. Amíg ez nem történik meg, szüleik kirepülésük után is etetik őket. Amint azonban csőrük alkalmassá válik arra, hogy maguk bontogassák a tobozokat, önállósítják magukat és kóborolnak. Egyes években nagy számban érkeznek hazánkba is. Első kis csapataik már a nyár derekán megjelennek, bőséges fenyőmagtermés esetén ez akár inváziós méreteket is ölthet. Sokan érkeztek például az elmúlt őszön, amikor mindenfelől jelezték megjelenésüket, és Nagykovácsiban lakó barátom csupán a kertjében több százat gyűrűzött meg közülük.

Bár legfőbb táplálékukat a fenyőmagok jelentik, alkalmilag rügyeket és bükkmagot is esznek, egy alkalommal pedig Andris fiammal a Tömörkény határában lévő Csaj-tó gátján nőtt gyomokon táplálkozó keresztcsőrűt figyeltünk meg. Velük kapcsolatos legszebb emlékeim azonban az osztrák hegyekhez fűződnek, ahol a hatalmas fenyvesekben rendszeresen lehetett látni és hallani őket. Kora hajnalban, amikor a havas csúcsok már napfényben fürödtek, de a völgyekben még komor félhomály uralkodott, egyik csapat a másik után repült át a fejem felett, és a sok „gip-gip” furcsa egyveleggé olvadt össze. Csodálatos, felejthetetlen napok, órák voltak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.