Fotó: Veres Nándor/Székelyhon.ro
A kis falu nagy ünnepe egyszerre volt bensőséges és méltóságteljes. Messzi vidékekről is hazatértek az elszármazottak a templom védőszentjének, Szent Mária Magdolnának névünnepére. Zarándokként érkeztek a támogatók, a jótevők, a testvértelepülések lakói, a székelyföldi és a községi elöljárók, valamint mindazok, akik imával, cselekedetekkel, adományokkal segítettek, hogy a maroknyi katolikus közösség hálaadással léphesse át új temploma küszöbét.
Atyha több mint kétszáz éves temploma három évvel ezelőtt, 2016. szeptember 18-án egy villámcsapás következtében a tűz martalékává vált. A magyar nemzet összefogása lelket öntött az alig kétszáz fős helyi közösségbe, a határtalan együttérzés pedig fölemelte romjaiból az atyhai templomot. Három újonnan öntött harang és az első ízben megszólaló orgona is ünnepre hívott július 20-án.
A szentelési szertartást Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke Tamás József püspökkel együtt végezte. A Római Katolikus Egyház legünnepélyesebb liturgiáján, a templomszentelési szentmisén sok pap testvér is koncelebrált, köztük Atyha korábbi lelkipásztorai.
A szertartás a napokban állíttatott székelykapu megáldásával kezdődött. Az érsek imában kérte: áldással tudják megnyitni a kaput, a belépők igaz szívvel kövessék Krisztus szavát, és növekedjenek a mennyei Jeruzsálem építésében. A liturgia első kiemelkedő pillanata az volt, amikor a templom előtt Adorján Imre helyi plébános ünnepélyesen átadta a kulcsot a szentelő főpásztornak, aki jelképesen megnyitotta a templom ajtaját.
A felcsendülő orgonaszó mellett vonultak az ünneplők az imádság hajlékába, amely ezúttal szűknek bizonyult. Az egyházközség gondnoka, Máthé Árpád visszaemlékezett azokra a hosszú percekre, amikor 2016 szeptemberében tehetetlenül nézték, miként emésztik föl a lángok a templomukat, hogyan olvadnak el a harangjaik, és vész oda minden, amiért őseik áldozatot hoztak. A gondnok köszönetet mondott a plébánosnak, aki mindvégig mellettük állt a bajban és az utána következő reménységben.
A hálaadó vers elhangzása után az érsek áldást kért a vízre, majd a szenteltvízzel meghintette a falakat, s megáldotta a harangokat és az orgonát.
Prédikációjában Jakubinyi György emlékeztetett a Jézus által az utolsó vacsora termében bemutatott első szentmisére, amely elővételezte kereszthalálát, és amelyben két szentséget alapított: az Oltáriszentséget, valamint az egyházi rendet, melyeket a szeretet parancsával kötött össze. Az azóta bemutatott valamennyi szentmise erre emlékezteti „az élő kövekből” épült közösségeket.
A súlyos károkat szenvedett atyhai templom sok jótevő összefogásának, hitének köszönhetően épülhetett újra. A felszentelés egyszeri és megismételhetetlen esemény egy-egy templom életében. A szertartás a megdicsőült Egyház közbenjárásának kérésével és a Mindenszentek litániájának eléneklésével kezdődött, majd elhelyezték a templomban az ereklyéket: két, a III. században élt vértanú relikviáit, melyeket még Jakab Antal püspök áldott meg. A szentelés során az érsek a Szentlélek jelének és a gyógyulás jelképének tartott szent olajat, krizmát öntött az oltár négy sarkába és a közepére, majd megkente vele az oltárt. Tamás József püspök a krizmával megkente a falakon a tizenkét keresztet. A főcelebráns imában kérte, hogy amint az oltárról fölszálló tömjénfüst, úgy a szentmisében felajánlott minden ima, áldozat és szeretetcselekedet jó illatú áldozatként szálljon Istenhez. A szentelési szertartás az áldoztatás után az oltárszekrény megtömjénezésével és az örökmécses meggyújtásával, majd áldással ért véget. A szentmise végén a főpásztor megköszönte Adorján Imre plébánosnak, hogy a sok jóakaratot összefogta, és így újra templomuk lehet az atyhaiaknak. Jakubinyi György a liturgián jelen lévő Soltész Miklós államtitkárnak köszönetet mondott a magyar kormány támogatásáért.
Közösségének nagy katasztrófája után Adorján Imre plébános hálát mondott a sok jó szándékú emberért és segítségükért. Megköszönte a főegyházmegyei gyűjtést, a testvéregyházak hozzájárulását és a magyar kormány támogatását.
Az Úr asztalánál voltunk vendégségben. Ha váratlan vendégként lépne közénk Jézus, boldogan látná az összefogás eredményét – mondta Soltész Miklós, aki a gyerekekhez szólva arról beszélt, hogy most még talán nem is érzik, mekkora csoda történt Atyhában. Itt, Székelyföldön újra hajlékot emeltek az Úrnak, és küzdenek azért, hogy a Kárpát-medencében a legkisebb közösség temploma is megújuljon, illetve megmaradjon.
A helyi közösség plébánosa bízik abban, hogy az újjáépült templom Krisztus és a magyarság szolgálatában áll majd évszázadokon át, és képes lesz megújítani a falut is. Ezt a reményt fejezte ki a záróvers üzenete is: Atyha él és élni fog!
Forrás: Székelyhon
