A liturgia egy, vagyis egyetlen, egységes, az egység jele és hordozója. Egyetlen, ahogyan egyetlen Krisztus is, az ember egyetlen megváltója, aki az egyháznak a liturgiát és benne önmagát ajándékozza. Ő a fő cselekvője, aki az egyház liturgiáján keresztül folytatja a Szentlélekben az üdvözítés művét. A liturgia egyetlen, mert Krisztus egyetlen egyháza, amely Krisztus titokzatos Teste, ezt a szent valóságot kapta, hogy részesítse az embereket a feltámadt Krisztus életében. E liturgia szoros, lényeges, tehát elválaszthatatlan kapcsolatban van azzal az egyetlen liturgiával, amely öröktől fogva a mennyben a szentháromságos egy Isten színe előtt történik. A liturgia egységes, mert nem lehetnek benne lényegi törések és hiányok. Így teljesen alkalmas arra, hogy az üdvösség eszköze legyen az emberek számára. Az egységes mivolt megszerkesztettségét is jelenti: az egyháznak két évezredes hagyománya a Krisztustól kapott liturgiát az emberiség legemberibb remekművévé csiszolta; ez a folyamat természetesen az idők végezetéig tart. A liturgia mindezek mellett a Krisztus-hívők közötti egység alapja és hordozója is: az egyházon belüli szakadásoknak sajnos mindig vannak liturgikus vonatkozásaik is. Ezért sem szabad semmiféle módon, az egyház liturgikus felelősei nélkül, az engedélyezett lehetőségeken túl bármit is megváltoztatni a liturgikus cselekmények rendjében, szerkezetében, szövegeiben, eszközeiben, mert az az egyház szakadását eredményezheti. Ebből következően az ökumenikus törekvések egyik célállomása is ez, vagyis az egyetlen liturgiában való keresztény egységünk. A liturgia szent. A magyar szent szóval két kifejezést szoktunk lefordítani a latinból: a sacert (ebből származik szakrális kifejezésünk) és a sanctust. A liturgia szentségének kifejezéséhez mindkettő használatos.
A liturgia szent, mert az egyedül szent, háromszemélyű Isten általa és benne feltárja magát (a liturgia hozzá tartozik), és épp emiatt szakrális, vagyis vallásos, tehát nem világi, nem profán valóság. A liturgia mindig morális és spirituális kihívás elé állítja az embert: egy másik világ kapuja, amely fegyelmet és áhítatot követel az embertől, akit, ha szíve kész, megmerít az Úr végtelen szentségében – az ember maga is szentté lehet, lesz a liturgiában és a liturgia által.
