A közösség sokszínűsége
Fotó: Somogyi Tamás

 

A parókus elmondta: ha a kereszténységre úgy tekintünk, mint egy nagy családra, akkor felfedezzük, milyen sokszínűség van jelen benne. A Görögkatolikus Egyházat is elhelyezte e családi közösségben, bemutatva hátterét.
Előadásában röviden ismertette a kereszténység elmúlt kétezer évének történetét, és ábrákkal szemléltette, milyen tagokból áll ez a család. Áttekintette azt is, miként alakult az Egyház sorsa alapításától napjainkig, hogyan változott, gazdagodott az évszázadok során, és a kezdeti időkben milyen tévtanítások tépázták meg egységét.
Makláry Ákos beszélt a keleti és a nyugati egyházszakadásról is. Felsorolta, kik azok, akik a tanításban és a teológiában a legközelebb állnak a Katolikus Egyházhoz. Bemutatta, hogy a nagy nyugati egyházszakadás, a reformáció után hogyan jöttek létre a különböző neoprotestáns felekezetek. Végül a Görögkatolikus Egyház helyét is meghatározta a Római Katolikus Egyházon belül.
Az előadó elmondta, hogy a görögkatolikusok ősei bizánci szertartású keresztények voltak. A lengyel és a magyar királyság balkáni területén az 1600-as évek közepén, illetve végén, a firenzei zsinatot követően elindult egy egységesítési folyamat. Ez azt jelentette, hogy a latin egyházból jezsuiták, ferencesek és verbiták mentek az ortodox területekre, és megpróbálták létrehozni az egységet. Ennek eredményeként sok bizánci szertartású ortodox hívő, püspök, úr vagy kegyúr fogadta el a római pápát és lépett vele egységre: római katolikus lett, megőrizve a bizánci rítust.
A Rómával való egységesülés nem jelentette azt, hogy el kellett hagyniuk a saját rítusukat. Megőrizhették a bizánci hagyományt, amelyet őseiktől örököltek. „Ha belépünk egy görögkatolikus templomba, azonnal láthatjuk, hogy az teljesen más, mint egy római katolikus templombelső. A teljes hitbeli és szentségbeli közösség azonban megvan, ami azt jelenti, hogy a római katolikus hívő ugyan­úgy áldozhat, gyónhat, és részesülhet a szentségekben a görögkatolikus paptól, mint ahogyan a görögkatolikus hívek a római atyáktól” – hangsúlyozta Makláry Ákos.
Az előadó bemutatta a görögkatolikus liturgiát is, amely ugyanúgy épül fel, mint a római katolikus szentmise: van tanítói és áldozati rész. Mindemellett megőrizte ősiségét – a görögkatolikus rítusban ugyanis nem történt olyan radikális változás, mint a latin egyházban a II. vatikáni zsinat után.
Az előadó az ikonográfiáról is beszélt, erről a színekkel és ábrákkal élményszerűen megjelenített teológiáról, amely nagy felfedezőútra hívja az érdeklődőt. Az ikon szeretete, a szentkép tisztelete közös a bizánci és a római szertartásban. Az ikonográfia fontos helyet foglal el a latin egyházi művészet fejlődésében is. A görögkatolikusoknál azonban nincsenek szobrok, csak mozaikok, festett képek és ikonok. Nagyon fontos látni, hogy az ikon nem csupán ábrázolni akar, hanem igazából a „mennyországra mutató ablak”; az a feladata, hogy felemelje a szívet, és tanítson.
Makláry Ákos végül elmondta: sokkal plasztikusabb és élményszerűbb, ha hittanosaival közösen megfejtik, mit is jelentenek az ikonok feliratai és a különböző ábrázolási módok, mintha mindez szóban hangzana el. A fiatalok így képen megfestve láthatják a hitigaz­ságot, amelynek megértése óriási kaland számukra.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.