A közös hit ajándéka

A magyar zenekarok is ugyanolyan színvonalon játszottak, mint a vendégek: Sillye Jenőn egyáltalán nem érződik az idő múlása, Pintér Béla most is szenvedélyesen énekelt. A Magyar Honvédség Légierő Zenekara különleges színfoltot jelentett a programban, a váratlanul felcsendülő magyar Himnusz hangjai pedig meglepetést keltettek. Utolsó fellépő a Signature Sound volt. A négy fiatalember erőteljes, humoros és nagyon kidolgozott előadása valóban lenyűgöző volt.

A fesztivál nem csak a zenéről szólt, különböző felekezetek papjai és püspökei osztották meg gondolataikat, imáikat. Zárásként Franklin Graham, a híres Billy Graham fia lépett a pulpitusra, aki Manassze király történetén keresztül mutatta be, hogy Isten képes megbocsátani a bűnös embereknek. Bár nagy várakozás előzte meg megszólalását, beszéde kissé egysíkú volt, kevés életszerű példával, és elsősorban azokhoz szólt, akik még sosem tapasztalták meg Isten szeretetét. Ugyanakkor szavai megérintették az embereket, hiszen több százan jöttek a színpad elé, hogy közösen imádkozzanak vele.

A fesztivál legnagyobb értékét az összetartozás élménye jelentette. Mindenki átérezhette, milyen nagy kincs, hogy ennyien egy közös hitet vallunk. Az arénában már nem is fértünk el, a falvakból, városokból érkező, különböző keresztény felekezetekhez tartozó fiatalok és idősebbek együtt ünnepeltek. Ebben sokat segítettek a következő nap előadói is – a Bolyki Brothers, a Casting Crowns, Csiszér László, Michael W. Smith –, akik hihetetlen hangulatot teremtettek. Szombaton még a váci börtönből is érkeztek fogvatartottak, hogy tanúságot tegyenek Jézusról. A fesztivál nagy ajándékot jelentett nekünk, magyaroknak.