Kettőt most újítanak fel a megyei múzeum munkatársai, s lassacskán a többi is sorra kerül. Sümegi Zoltán polgármester, a városvédők véleményét kikérve dönt a megrendelésekről. Várhatóan a gimnáziumhoz közeli neogótikus imafülke és feszület következik a jövő év első felében. Pályázati pénz ilyesmire nincs, saját erőből fizeti a város a szakszerű szoborcsinosítást. Az ügyintézés időigénye nem egyforma, mert a szakrális szobrok egy része műemléki védettséget élvez, és azoknál elég hosszadalmas az engedélyeztetési eljárás. A szobor történeti, esztétikai értékétől és korától függ, hogy műemléki védettség alá kerül-e. Turányi Erzsébet, Tolna megyei műemlék-felügyelő kiemelkedően szép és jól karbantartott szakrális alkotásként említi a závodi Szent Flórián-szobrot és az attalai Nepomuki Szent Jánost, melynek talapzatán az utolsó vacsora jelenete látható. Védettségre ma is lehet felterjeszteni szobrokat. Az erről szóló rendeletet az oktatási és kulturális miniszter hozza meg. A jó szándékú, ám szakszerűtlen szoborfelújítások az elmúlt évtizedekben több kárt okoztak, mint hasznot. Erre a megyei múzeum restaurátora, Tövisháti András mutat rá, aki szintén szakmabeli testvérével, Bélával a tolnai megrendeléseken dolgozik. Most Szent Sebestyén és Nepomuki Szent János hagyta el talapzatát, s került hozzájuk. Szoborrestaurálással tizenöt éve foglalkoznak, s ez idő alatt mintegy ötven alkotást varázsoltak újjá. Szentháromság-szobrokat, stációkat, kőkereszteket, szentek szobrait. Mérettől és állapottól függően, százötvenezertől négyszázezer forintig terjed a vállalási ár. Ha nincsenek jelentős felületi hiányok, gyorsabban megy a munka, de ha sok a pótolni való, akkor értelemszerűen lassabban haladnak. Tövisháti András már vagy öt Szent Sebestyén-szobron dolgozott, s eddig mindegyiknek le volt törve az egyik karja. A tolnainál is ez a helyzet, s emiatt a restaurálás több hónapig tart. A tisztítást vízborotvával végzi, ezután kőszilárdító anyaggal keni be a szobrot, hogy a felület fellazulását megállítsa, majd következik a mintázás és a patinázás. A régi javítgatók cementtel fröcskölték be a szobrokat, ami alatt szinte szétmállott a homokkő. Ennél – Tövisháti András szerint – sokkal jobb volt a meszelés, mert az átengedte a levegőt, együtt élt az anyaggal. A kő ugyanis lélegezni vágyik. Nagy hiba volt az is, hogy a szoborrészek összefogásához, a csapoláshoz egy időben vasat használtak. Mert az, mikor korrodálódik, megnő a térfogata, és szétfeszíti a követ. Régebben, az 1700-as években még ólmot öntöttek az e célra kivájt nyílásokba; azzal máig sincs probléma. Napjainkban rézből vagy bronzból készül a csapolás. Szent Sebestyén kőtestéből a vasnyilakat is „kioperálják”, és bronzból vagy műgyantából kap újakat. Várhatóan néhány hét múlva visszakerülhet a tolnai gimnáziumnál lévő talapzatára.
