A klerikusok – mint e kifejezés görög eredetije hozza – azok, akik részt kaptak Jézus üdvözítő hatalmából. E hatalom hármas jellegű, a Szentírás messiásra vonatkozó kijelentései alapján: királyi, prófétai és papi, vagyis ezek egyházi megfeleltetésében: kormányzati, tanítói és megszentelői. E hármas szolgálatra hívta meg őket az Úr, e hatalom gyakorlása mint szolgálat a hivatásuk, küldetésük része.
A klerikusok tehát nem kisajátítói az egyház liturgiájának, hanem – meghívásuk és felszenteltségük folytán – Jézus üdvöt adó liturgiájának végzői az egyházban. A megszentelő szolgálat az állandó imában, közbenjárásban létük mellett a liturgikus élet irányítását és alakítását is jelenti számukra: az Úr őket hívta meg, hogy a liturgia hajójának kormányát a kezükben tartsák. Ebből az is következik, hogy a liturgia nemcsak az ő ügyük, abban minden hívőnek tevékeny része van, de a klerikusok szolgálatához rendelten. A klerikusok közül a püspök az „első számú liturgikus”, ő egyházmegyéjének főpapja, s papjai és diakónusai az ő küldetéséhez csatlakozva (ő szentelte fel őket erre), vele egységben vesznek részt a maguk helyén a liturgikus életben.
