A kis magyar Weimar

Ha a magyar kultúra területén hasonló rangsort állítanának fel, Érmindszent a lista megtisztelő helyére kerülne. Ady Endre szülőfaluja a költő egész életében meghatározó szerepet töltött be: ide tért meg, hogy kipihenje a nagyvárosok – Nagyvárad, Budapest, Párizs – zajos életét, hogy megnyugodjék. „Az én kedves kisfalumban.” A szülői ház és édesanyja, az „Ídes” (Pásztor Mária), Ady haláláig tárt karokkal várta. Erről a titokzatos kapcsolatról legőszintébben a Hazamegyek a falumba című versében vall a költő:

Szigorú szeme meg sem rebben,
Falu még nem várt kegyesebben
Városi bujdosóra….

Vagyok tékozló és eretnek,
De ott engem szánnak, szeretnek.
Engem az én falum vár.

A napjainkban halódó Érmindszent légköre, épületei, de még az Adyt követő másod-harmad generációbéli falubeliek is örökké izzó parázsként őrzik a költő élő emlékét, amely a parányi települést amolyan kis magyar Weimarrá avatja. Ott Goethe, a német, itt Ady, a magyar költő-óriás. Látogatásunk, melynek a 2009. jubileumi év adhat aktualitást – idén emlékezünk Ady halálának 90. évfordulójára –, alkalmat ad megérteni, miért vágyott egyszerre el, illetve vissza Ady szülőfalujába. Ady idejében a településen közel nyolcszázan éltek, napjainkra százhetvenen maradtak, fele-fele arányban magyarok és románok. Békében élnek, többé-kevésbé értik egymás nyelvét, és egyaránt büszkék neves szülöttükre. A zsáktelepülés „főutcáján” haladva, a fehérre meszelt református templomnál balra fordulva, földútra térve érjük el az elszegényedett, „hétszilvafás” Ady-család egykori birtokát. Alacsony szemöldökfás bejáraton át – akaratlanul is meghajtva fejünket – léphetünk be az egyszerű, háromosztatú parasztházba. A lakószobában áll az egyszerű szülőágy, melyben a költő 1877. november 22-én megszületett. A falakon fényképek, anyakönyvi kivonatok, az életút leírása található. A tisztaszobában Ady Endre falon elhelyezett koszorúkkal és emléktárgyakkal körülölelt képe. A telek túlsó végén találjuk a család kúriáját, melyet 1900-ban Ady építtetett, a halálukig a településen élt szüleinek. A tágas, századelői puritán eleganciával berendezett szobabelsőkben folytatódik az emlékkiállítás. Az egyik legkeresettebb emlék a költő gipszbe öntött halotti maszkja. A ház külső falán találjuk a Kós Károly alkotta, 1924-ben felállított emléktáblát, mely „a magyar költészet új korszakának teremtő géniusza, útmutató világító fárosza, a régi magyar balvégzetnek halhatatlan énekesének” állít emléket. A költő szüleinek aranylakodalma (1924. július 21.) alkalmához kötött táblaavatásról Kós Károly a következőképpen emlékezik. Az öreg Ady borért indulva ezzel fordult a szobrászhoz:Az Érmellék a mai Románia területén, a Partium északi részén található . Nevét a napjainkra patakká szelídült Ér folyócskáról és a Mindenszentek tiszteletére szentelt templomáról kapta. Érmindszentet (neve a román közigazgatásban nemes egyszerűséggel Ady Endre) a magyar határtól nem messze, Nagykároly közelében találjuk. A falucskát Érkávásnál balra fordulva, megromlott állagú, aszfaltozott, egynyomsávos úton érjük el. A táj azt a benyomást sugallja, mintha a semmibe tartanánk a nagy magyar ugar közepén.

„– Öcsém-uram mondja már, az én fiam valóban olyan nagy ember volt, mint maguk híresztelik, nekem mondják?
– Jaj, bátyám-uram, ne is tessék ilyet mondani – felelte Kós Károly. – Hát a maga fia olyan nagy ember volt, hogy Érmindszenten az életben soha nem fog ilyen születni.
– Lehet – válaszolta az öreg Ady –, de én nem bízom hozzá.”

A családi bírtok Katica nénire, a család egykori házvezetőnőjére szállt, ma az ő unokája viseli gondját. „Itt nincs záróra, akkor vagyunk nyitva, amikor érkezik valaki” – mondja Enikő, a gondnok. A legnagyobb „nyüzsgés” minden évben a költő születésének időpontjához legközelebb eső szombaton megtartott Ady-zarándoklaton van, ilyenkor ezernél is többen gyűlnek össze. A ráhagyományozott történetekből elmeséli, hogy Ady Érmindszenten mindig megnyugvást, elcsendesedést keresett. A legkedveltebb étele a puliszka volt, reggel sokáig szeretett aludni, és ha az idő engedte, a ház mellett található filagórián reggelizett. Nagyon szeretett nótázni, legkedvesebbje a Befújta az utat a hó című volt. Léda szeretett itt tartózkodni, Csinszka kevésbé. A falu további zarándokpontjai a katolikus és a református templom – ahová, mint tudjuk, karácsonykor „Hosszú sorba/ Indulnak el ifjak, vének…”, és a temető. A katolikus templom a legrégebbi megmaradt épített műemléke a településnek. A XIII-XIV. század között emelték, 1753-ban átépítették. 1953-ban teljesen leégett, Matos Ferenc atya irányításával (ő volt az utolsó plébános) 1957-ben a helybéliek kalákamunkában helyreállították. A templom melletti apácakolostor, később plébánia 1711-ben épült, most üresen áll. Érmindszenten ma mintegy harminc katolikus él, lelkipásztori szolgálatukat Tasnádszántóról látják el. A református istenháza a XIX. század elején épült. A padsorokban az Ady-család egykori helyét emléktábla jelzi. Az úrasztala titkot őrző bútordarab: 1872-ben többek között Deák Ferenc és Tisza Kálmán ülte körbe, majd annak alsó lapját kézjegyükkel és évszámmal látták el. Kevesen tudják, hogy a költő halálhírét hozó sürgöny huszonnégy órát késett, a kézhezvételt követő napon volt a temetés, és a rossz időjárási körülmények miatt a család nem jutott el a budapesti temetésre. Így a szülők és a testvér mellett a helybéliek is e falak között búcsúztatták el a költőt.

Végezetül érdemes kisétálni a háromosztatú (református, katolikus, ortodox) temetőbe, ahol az édesapa, Ady Lőrinc, a költő egykori iskolatársai, barátai alusszák örök álmukat. A katolikus temetőben találjuk az 1905-ben elhunyt Turner Mihály egykori esperes-plébános földi maradványait, akinek emlékét (életében száz-száz koronás alapítványt tett a helybéli szegények és iskolás gyermekek részére) mind a mai napig őrzik a helybéliek. A pusztuló helységben az egykori három iskola közül napjainkban egy sem működik, a helyközi busz sem jár ki a zsáktelepülésre. A helybéliek a református egyház segítségével nagy ívű terveket szőttek: a parányi falu közösségének megmentését, megmaradását remélik ettől. A kúria mögötti telekre Ady Központot álmodtak, amely a vándornak szállást, étkezést biztosítana, ahol konferenciákat is lehetne rendezni. A tervek megvalósítása azonban anyagiak híján immáron hat éve húzódik. Különösen fontos, hogy egyéni és közösségi jelenlétünkkel – nemrégiben, ez év május 1-jén az angyalföldi Szent Mihály plébánia zarándokközössége járt a helyszínen –, látogatásunkkal megerősítsük a helybélieket sziszifuszi küzdelmükben, melyért nem utolsósorban a megérdemelt „jutalmunk” sem marad el: számos élménnyel, a költő életének és szülőfalujának titkai megismerésével gazdagodva térhetünk vissza otthonainkba.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..