A Karib-tenger gyöngyszeme: Cartagena

Egész évben barátságos és forró, romantikus és színes, de nem harsány. Vonzó itt a meleg karibi éjszakák mágikus csöndje, a kék tenger párás lehelete. A város mindig tudta, mit akar: pénzt, hatalmat, luxust és szabadságot. 1984 óta UNESCO-világörökség, ahol a turista észre sem veszi, mily könnyen szabadul meg a pénzétől. Bájos és éjszaka is többnyire biztonságos turistaparadicsom. Milliomosok kedvelt lakhelye, akik úgy szeretik, ahogy van: hol penésztől dohos, hol pompás virágillattól jó illatú szűk utcáival, éjszaka is trappoló lovacskák által húzott rozzant kordéival. Ilyenkor kevésbé látszik a kisméretű lovak csontos háta, akik enni a szegénység miatt, inni az illatos következmények miatt alig kapnak valamit.


   
A város közeli reptérről az elegáns Santa Clara hotel felé autózva egy tizenegy kilométer hosszan járható fallal körülvett színes óváros tárul elénk apró virágos kolonizációs házakkal, éttermekkel, kávézókkal, őserdei növényzetű belső udvarokkal. A falakról legalább olyan csodálatos a tenger feletti naplemente, mint ahogy azt Lord Byron írta meg Sunion fokán.
   
A város csupa nyüzsgés. Egykori rabszolgákat idéző, népviseletbe öltözött gyümölcsárusok hatalmas kosarakkal fejükön egzotikus gyümölcsöket kínálnak. Némelyik teljesen ismeretlen számunkra. Aki nem az idegenforgalomban dolgozik – ideértve a divatüzleteket, apró iparművészeti galériákat is – otthon fejti ki kreativitását. Mindenki árul valamit, de nem rámenősen, agresszíven, mint néhol az arab bazárokban. A város hangulatát Cartagena élemedett korú művésze és lakója, Gabriel García Márquez örökítette meg legszebben a Szerelem a kolera idején című, 1985-ben megjelent regényében.


   
Cartagenát mangroveerdős és lagúnáktól felszabdalt helyén Pedro de Heredia spanyol konkvisztádor alapította 1533-ban. A büszke és szépséges India Catalina volt segítségére tolmácsolással, akit a spanyol hódítók gyerekkorában hurcoltak el otthonából. Ma is jelen van szobraiban szeretett városában. A XVII. századi rabszolgakereskedelem és hajózás következtében Cartagena Új-Granada és a régi világ között Spanyol-Amerika legnevezetesebb kikötővárosává fejlődött. Itt gyűjtötték össze az aranyat, ezüstöt, drágakövet, hogy Európába szállítsák. Ma a kokainszállítmányok indulnak innen. Itt lépett partra a sok fekete rabszolga is. A város gazdagsága miatt gyakori volt a kalóztámadás. A legnevezetesebb látogató 1586-ban Sir Francis Drake, 1741-ben pedig Edward Vernon admirális volt. A városvédő Fél-Ember, Blas de Lezo y Olavarrieta admirális, nevét számtalan sebesüléséről kapta, hatvanhét napig tartotta háromezer-ötszáz katonájával húszezer támadóval szemben Cartagenát. Meg is futamította a támadókat. Csak 1815-ben sikerült a spanyolok újabb kísérlete, ettől kezdve ők lettek az urak Cartagenában. Eredményeképpen az utolsó királyhű lakos is elhagyta a várost, melyre a rabszolgaság és a kolera időszaka következett. A katonai és gerillahatalom miatt csak 1990-re érte el Cartagena a fénykora lakosságának számát. Ma körülbelül egymillió-kétszázezren lakják.


    
Az óváros a turisták és itt lakók tarkabarka sétatere. A városkapukon túli Getsemani- és Manga-sziget élénk üzletközpont. A falakon kívül keletre fekszik a romantikus San Felipe-erőd, mögötte a Cerro la Popa erdős dombjával még ma is a szegények negyede. Innen remek a kilátás a lagúnás partokra és hajókkal teli dokkokra. De itt van a Convento de Nuestra Senora de la Candelaria búcsújáró temploma és szerzetesi rendháza is. Bejáratánál a Szent Szűz, Cartagena védőszentjének szobra, mintha csak fogadná a látogatót. II. János Pál pápa is járt itt. Rózsakert és múzeum csatlakozik a kolostorhoz, amely február 2-án sok ezer gyertya fényében pompázik. A turistaparadicsomként létesült Bocagrande földnyelv felhőkarcolóival és üzletsoraival – mindenféle bedekker dicsérete ellenére is fantáziátlannak tűnik az óváros bájával szemben.
   
Cartagena nevezetességei közül mindenképpen említést érdemel tégladíszes faerkélyével a Premio Real-palota; itt lakott az alkirály. Vele szemben Kolumbusz szobra vigyázza a festői teret. A Modern Művészetek Múzeuma magas színvonalú avantgárd műtárgyaival nyújt betekintést az indián eredetű kreol lakosság kreativitásába. A múzeumtér Pedro Claver jezsuita szerzetestől kapta nevét, aki gyógyszerekkel és ápolással segítette az Afrikából szállított elgyengült rabszolgákat. Több mint háromszázezer ember védelmezője volt, és az Újvilág első szentje lett.
   
A néha éjszaka is nyitva tartó Tengerészeti Múzeum sokat mesél Cartagena zajos tengeri életéről, a tengeri rablók támadásairól. Az Inkvizíciós Palotában – mely egész Új-Granada igazságot alig, inkább csak a kereszt alatt ítéletet szolgáltató központja volt – a kínzóeszközök láttán ma is borsódzik az ember háta. Cartagenában is van Arany Múzeum, mely azonban csak az itt élő sinu népesség kézműipari kultúrájának bemutatására szorítkozik.
   
Az 1575 és 1612 között épített katedrális, az amerikai kontinens egyik legrégibb temploma, úgy élte túl Francis Drake ágyúzását, hogy a mélyen katolikus város kiszolgáltatta hatalmas vagyonát, százhétezer dukátot. Az esti miséket látogatva a turista is megérti, miért olyan táncos lábúak a karibi emberek. Még az egyházi zene is pezsdítő ritmusú tánczene. Nem is maradnak ülve a hallgatók, de egy helyben topognak, összekapaszkodva táncolnak. Építészetileg legszebb a XVI. századi Santo Domingo-templom különlegesen emberi, szenvedő faragott Krisztus-szobrával. Hangulatos terén kávézók, éttermek és Fernando Botero fekvő Vénusza, akivel minden turista lefényképezteti magát. A Convento de San Augustin egyetem este kivilágított árkádjaival és a Teatro Heredia, Cartagena kolostorromokból 1911-ben felépült operaháza olyan látványosság, amit mindenkinek látnia kell.
   
Itt minden háznak van története, mítosza. Még az utcaneveknek is, melyek szokatlanul csengenek, mint a Calle de las Damas. A spanyol király állítólag – mivel távcsövével nem látott el idáig – női ruhába öltözött, hogy kíséretével felfedezze, honnan kapja birodalma az aranyat. A város soha nem tudta megfejteni az ismeretlen hölgy titkát.
   
Ha már Karib-tenger, a turista strandolni is szeretne. A város tengerpartja erre azonban nem alkalmas, e célból a Rosario szigeteket ajánlják. A negyven kilométer távolban lévő szigetek kis homokos öbleikkel, delfinbemutatókkal és ízletes halételeikkel ötven személyes lélekvesztőkkel érhetők el, de csak kora reggel. Délutánra már oly vadul lötyögnek a sok méter magas hullámok, melyeken a sebes hajócska nagyokat toccsanva hullámlovasként szeli a habokat, hogy a kirándulást csak jó idegzetű, üres gyomrú veszélyt kedvelőknek ajánljuk. A túlélőknek azonban tört jeges guanabana koktélt, kókusztejes, mangós és papájás koktélokat, a francia és kreol konyha ízletes tengeri csemegéit, paella- és tapas-különlegességeket, sajttal töltött karibi süteményeket, illatos kávét és még illatosabb gyümölcsöket ajánlhatunk. Kolumbia csodálatos, pláne, ha minden incidenstől mentes a látogatás. De ez persze a látogatótól is függ!

 

Fotó: Hamvas Antal