Egy tányér cseresznyével

hogy az egyik, csattogó szólamrésznél
remegve égnek állt fekete tolla.
Sárga csőrét féloldalt felemelte,
egyre csak ismételte a hosszú dallamot.
Kivel és mit akart tudatni ennyire?
Közel-távol más madarak is daloltak,
de úgy tűnt, hogy ő nem várt feleletre,
alighogy abbahagyta, újrakezdte.
Nem értettem, mégis, önkényesen
érteni véltem átható énekét:
nem szólhatott másról, mint hogy
nyár van, béke van és érik a cseresznye.
Hála legyen mindenért, mindörökre.