A szentségek „a hit szentségei” – ezt már Aquinói Szent Tamás mondta –, vagyis feltételezik a hitet, de meg is ajándékoznak a hittel, Jézus életébe öltöztetnek, „másik Krisztussá faragnak” (hiszen ez a hit lényege). A szentségek a görög teológia fogalmaival élve Krisztus misztériumai, Krisztusból származnak, ezeket ő alapította. A második isteni személy, a Fiú Szűz Mária méhében való megtestesülése és az ő húsvéti misztériuma „termi meg” a szentségeket. A szentségek őróla szólnak, bennük Jézus önmagát adja egyházának, amelyre e misztériumait, azaz a szentségeket bízza. Az egyház is az ő látható kegyelmi megjelenése, ahogyan Pál apostol tanítja: az ő teste, tehát az egyház is a szentségek által él. A Krisztusban hívő is csak e szentségek által lehet Krisztusban hívő, hiszen e misztériumok által az ember így egyesül a hitben Jézussal és az egyházban. A krisztusi identitásunkat és ezáltal az egyháznak mint Krisztus testének közösségét építő szentségeket A Katolikus Egyház Katekizmusa három csoportba osztja: a keresztény beavatás szentségei (keresztség, bérmálás, oltáriszentség), a gyógyulás szentségei (a bűnbocsánat szentsége, vagyis a gyónás és a betegek kenete), valamint a keresztény közösség szolgálatának szentségei (az egyházi rend, vagyis a papság szentsége és a házasság).
