A hét szentjei és ünnepei

Szent Klára öt nővért küldött Prágába, és Ágnes átvette a kolostor vezetését. Rövidesen kórházak, menhelyek épültek a szegények és szerencsétlenek megsegítésére. Családjának mindig segítségére volt, így a családi viszályokban is a békesség megőrzéséért fáradozott. 1282-ben halt meg. II. János Pál pápa 1989. november 12-én avatta szentté.

Szent Efrém diakónus és egyháztanító (Június 9.)

Efrém olyan korban élt, amikor az antik pogányság hanyatlóban volt, az egyházon belül az arianizmus okozott nagy károkat. A Római és a Perzsa Birodalom 363-ig tartó háborúskodása nagy megpróbáltatás volt mindenki számára. Efrém 306-ban a mezopotámiai Niszibiszben született keresztény szülőktől. Tizennyolc éves korában keresztelkedett meg, és a város püspöke mellett maradt. Az iskola kiemelkedő tanára lett, ahol elsősorban a Szentírás könyveivel foglalkozott. Oktatói munkája mellett irodalmi tevékenységet is folytatott. Amikor a perzsák elfoglalták Niszibiszt, Edesszába vonult vissza. Rövidesen itt is tanítani kezdett: noha csak diakónus volt, nagyra becsülték jámbor életéért. A Szentíráshoz fűzött magyarázatai, himnuszai és a hitet védelmező írásai a kor kiemelkedő alkotásai. A szír irodalom legnagyobb egyénisége volt ebben a korban. 373-ban halt meg.

Szent Barnabás apostol (Június 11.)

Zsidó származású, aki az elsők között keresztelkedett meg. Nem tartozott a tizenkettő közé, de egyike volt azoknak, akik tevékenyen részt vettek a fiatal egyház életében. Arra kapott megbízást, hogy Antióchiában hirdesse az evangéliumot. Társa volt Pálnak. Részt vett az apostoli zsinaton, és Ciprus szigetén apostolkodott haláláig. A hagyomány szerint Szalamiszban megkövezték. Ezen a napon ünnepli őt a bizánci és a szír egyház is.

Páduai Szent Antal áldozópap és egyháztanító  (Június 13.)

Lisszabonban született 1195-ben előkelő vallásos családban. A Fernando nevet kapta a keresztségben. Tizenöt éves korában belépett az Ágoston-rendi szerzetesek közé. Amikor az első ferences vértanúk holttestét hazahozták Marokkóból, ez olyan nagy hatással volt rá, hogy belépett az ő rendjükbe, és ekkor vette fel – Remete Szent Antal iránti tiszteletből – az Antal nevet. Betegsége megakadályozta abban, hogy Marokkóba menjen, és ezért Itáliába került. Szent Ferenc Bolognába küldte, ahol a rendi növendékek tanítója lett. Prédikációira az emberek tódultak hozzá, és ő maga is számos utat tett Franciaországban és Észak-Itáliában. A szegények mellé állt, és határozottan fellépett minden jogtalanság ellen. 1231-ben Páduában tartott nagyböjti lelkigyakorlatot, amely lelkileg felrázta a várost. Alapelve volt: „A prédikálónak le kell szállnia az emberekhez, majd ismét föl kell emelkednie, hogy az elesett embereket magával emelje.” Néhány hónappal később a betegség teljesen felőrölte egészségét, és június 13-án, harminchat éves korában befejezte földi életét. Számos csoda és imameghallgatás igazolta életszentségét. Halála után tíz hónappal IX. Gergely pápa szentté avatta. Az egyik legnépszerűbb szent, szobra szinte minden templomban megtalálható, a ferences templomokban pedig végzik a keddi Szent Antal-ájtatosságot, minden egyes alkalommal életének egy-egy eseményéről való elmélkedés keretében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..