Harminchat évvel a szent halála után V. Sixtus pápa kánonilag is megerősítette a közösséget irgalmas testvérek néven. János különösképpen az értelmi fogyatékosokkal foglalkozott, és egészen modern pszichoterápiás módszereket alkalmazott. Tevékenységével felhívta a figyelmet azon közösségek felelősségére, akik a társadalom peremére szorulókat teljesen ki akarták rekeszteni. Granadában halt meg 1550-ben. A Budai Irgalmasrendi Kórházat ma is a rend működteti, gyógyulást és reményt nyújtva a szenvedő betegeknek.
Római Szent Franciska szerzetesnő (Március 9.)
A pápák avignoni fogsága alatt (1309-1377) Róma városa nagyon lepusztult. Az újjáépítés a pápa visszatérése után is lassan haladt az állandó külső támadások miatt. Ebben a nehéz időben, 1384-ben született Franciska egy nemesi családból. Családja a kódexmásolók negyedében lakott, így már gyermekkorában megtanult írni és olvasni. Szerzetesi élet után vágyakozott, de fiatalon férjhez kellett mennie Lorenzo Ponzianihoz. A Trastevere városrészbe költözött férje családi palotájába, ahol áldozatos élete miatt különösen becsülték és szerették. Férje a pápai sereg tisztje volt, és a városba betörő garázdálkodók ellen harcolt. Két alkalommal is megsebesült, de Franciska gondos ápolásának köszönhetően mindkét alkalommal meggyógyult. Hat gyermeke közül egy érte meg a felnőttkort, ő is a pápai sereg szolgálatába állt. Franciska sokat tett a sebesültekért, betegekért, még saját házát is kórházzá alakította. 1425-ben megalapította a bencés obláták rendjét, összegyűjtve azokat az özvegyeket és asszonyokat, akik a karitatív szolgálatot életük feladatának tekintették. Ő csak férje halála után (1436) lépett be a Capitolium melletti kolostorba. 1440-ben halt meg. Szentté avatása előtt Bellarmin Szent Róbert így nyilatkozott róla: „Benne bármelyik életkorban vagy állapotban élő lélek példaképet talál. Mert Franciska kiskorától gondosan őrizte szüzességét; hosszú ideig tiszta házasságban élt, utána pedig özvegységében, majd a kolostori életben mutatott példát minden erényre.”
