Zoerard-András és Benedek, más néven a zoborhegyi remeték: mester és tanítvány, akiket Magyarország első szentjeinek tekint a hagyomány. Bár nevük a Nyitra völgyében magasodó Zobor-hegyhez köti őket, ott csupán szerzetesi életük első időszaka telt. Legendájukat Szent Mór írta meg, aki így kezdi elbeszélését: „Abban az időben, amikor a legkeresztényibb István király akaratából Isten ismerete és tisztelete Pannóniában még éppen csak kicsírázott, hallva a jó uralkodó híréről más földekről sok kanonok és szerzetes gyűlt össze hozzá mint atyjukhoz, nem annyira kényszerűségből, mint inkább hogy a szent szerzetesi élet új öröme együttélésükkel kiteljesedjék. Köztük az egyik, név szerint Zoerard, aki mint rózsa a tövisek között, falusi egyszerűségben született, a Szentlélek ösztönzésétől indítva a lengyelek földjéről ebbe a hazába jött, és miután Fülöp apáttól, akinek Szent Ipoly vértanú tiszteletére szentelt Zobor nevű monostora Nyitra vidékén feküdt, a szerzetesi ruhát és az András nevet megkapta, remete életre szánta el magát.” Nem elégedett meg a bencés kolostor szigorúságával, ezért a Vág folyó menti Skalka-hegy (azaz Vágsziklás) barlangjába költözött. Legendája szerint böjtöléssel, kemény fizikai munkával, a kényelmes pihenés megvonásával és imával próbált mindinkább Isten közelébe kerülni.
Kapcsolatban maradt a zoborhegyi kolostorral, néha elment a közös imaalkalmakra útmutatást kérni elöljárójától. De látogatói is akadtak – egy nap ők találtak rá holtan a barlangjában. Tisztelője, Benedek ezután lett a Vágsziklás remetéje. Őt néhány év múltán rablók ölték meg, akik a barlangban kincset kerestek.
A hegy csakhamar zarándokhellyé vált, ahol először kápolnát, majd 1224-ben bencés kolostort emeltek. Az elmúlt évtizedekben felújított épületeket nemcsak turisták keresik fel, hanem búcsújáró hívek is, akik nem feledték: a szent életű remeték magyaroknak, szlovákoknak és lengyeleknek egyaránt hathatós közbenjárói.
