A franciaországi Lourdes-ban 1858. február 11. és július 16. között a Massabielle-barlangban a tizennégy éves pásztorlány Marie-Bernard Soubirous-nak – vagy ahogy otthon hívták, Bernadettnek – tizennyolc látomása volt. Egy emberi szóval kifejezhetetlenül gyönyörű hölgyet látott, aki a következőket mondta neki: „Imádkozz a bűnösökért!” „Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!” „Mondd meg a papoknak, azt akarom, hogy itt kápolnát építsenek nekem.” „Körmenetben jöjjetek ide.” „Menj, igyál a forrásból, és mosdj meg a vizében!” Utóbbi felszólításra a kislány kaparni kezdte a földet a barlang alján: azon a helyen forrás fakadt, amely máig sem apadt el.
A zsidó származású prágai német író, Franz Werfel (1890–1945) az üldöztetés előli menekülése alatt fogadta meg, hogy megírja Szent Bernadett életregényét. Az 1941 júniusára elkészült műben bemutatta azt is, hogyan és hányféleképpen fogadták Bernadett látomásait. Eleinte mindenki hitetlenkedett, így szülei is. Anyja egyenesen Isten büntetésének tekintette, hogy „hazug” leánya van. Az egyházi személyek is megosztottak voltak a kérdésben. Permayale plébános bizonyosságot akart, csodát, ezért fölszólította Bernadettet, hogy kérdezze meg a látomásban látott szép hölgy nevét. Amikor a leány közölte vele, hogy a hölgy azt mondta: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”, a plébános mélyen megdöbbent, s ettől kezdve a legfőbb támogatója és védelmezője lett.
Bernadett szerzetes nővérkén tizenkét évet töltött a nevers-i kolostorban, 1879-ben bekövetkezett haláláig. Hatalmas lelkierővel viselte a csonttuberkulózis okozta állandó szenvedést. Amikor nővértársai azt kérdezték, miért nem veszi igénybe a forrás jótéteményét, amelyet az Úr kegyelméből általa kapott a világ, azt felelte: „Ez lehetetlen. Nem nekem fakadt az a forrás.”
