Párbeszéd a liturgiáról

Jeruzsálem gyermeknépe kezében olajágat lenget, és örvendve jő az Úrhoz, szent énekszóval így áldják: Hozsanna a magasságban!
Útszéli virágot leszedni, fáról virágzó ágat törni, azzal sétálni, virágkoszorút fonni, növényszőnyeget készíteni gyermeki dolog. A legkedvesebb virágcsokrokat egyszerű mezei virágból, pitypangból, lóheréből, boglárkából a gyerekek tudják készíteni és átnyújtani annak, akihez ragaszkodnak.
Erre érez rá a virágvasárnapi barkaszentelési körmenet gregorián antifónája. Bár az evangéliumok Jézus bevonulásakor következetesen sokaságról, tömegről, tanítványokról emlékeznek meg, a túlfűtött lelkesedés és a tisztelet jelei, amelyekkel fogadják „Jézust, a prófétát a galileai Názáretből” (Mt 21,11), valóban mind valami gyermeki minőséget jelenítenek meg. Nincs holnap, csak ez a mai ünnepi pillanat, amely akár örökké tarthatna, sőt, még tovább bontakozhatna Izrael királyságának dicsőséges helyreállításáig. Itt, most, azonnal! Amikor virágot szedünk, van bennünk egyfajta gyermeki felelőtlenség is: mintha kimerevíthetnénk a pillanatot, mintha az átélt szépséget bezsebelhetnénk, megtarthatnánk, birtokolhatnánk, hazavihetnénk, ráadásul úgy, hogy öntudatlanul szenvedést is okozunk egy élőlénynek. Amilyen szép egy virágzó ág, olyan lehangoló látvány egy fonnyadt virág a poshadt vizű vázában.
Virágvasárnap a nép a letört ágakkal Jézus előtt tisztelegve mintha öntudatlanul is ezt a pillanatot akarná kimerevíteni: a dicsőséges bevonulás pillanatát, annak megsejtését akarja valamilyen kézzelfogható tudássá tenni, hogy aki most érkezik, az király, uralkodó, megmentő. Jézus fogadja, elfogadja a tisztelet jeleit, mert tudja, hogy ezekben a gyermeki szavakban sok az igazság, a nép vele kapcsolatos sejtése bizonyos tekintetben megalapozott. De azt is tudja, hogy amint a levágott ágak elszáradnak, és a tűzre kerülnek, úgy lesznek a hozsánnát kiáltók reményei is az enyészeté. A királyság beteljesül, itt, most, azonnal. De egészen másképp.
A virágvasárnapi körmeneten, kezünkben a virágzó fűzfaágakkal lehet, hogy még mi is a jeruzsálemi nép csodaváró, gyermeki hitével kísérjük Jézust. Hová is? Az árulás éjszakájába, az elítéltetés és a megvetés pénteki napjáig, a passió bugyraiba.
Barkáinkat pedig eltesszük, hogy jövőre a bűnbánat hamujává legyenek.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..