A természet újjászületésének vagyunk a tanúi. Pattannak a bimbók, zöldülnek a fák és a bokrok, zsendül a fű, egy régi mondás szerint kalapáccsal sem lehetne visszaverni a földbe. Nem lehet megálljt parancsolni a természet újjászületésének. Mint ahogyan nem lehet megállj parancsolni a húsvét ünnepének, Jézus Krisztus feltámadásának sem. Pilinszky János halhatatlan soraival szólva: „Mert megölhették hitvány zsoldosok, / és megszünhetett dobogni szive – / Harmadnapra legyőzte a halált. / Et resurrexit tertia die.” A nagyböjt végén (mert már csak a nagyhét van hátra belőle) ennek az előjeleit látjuk, halljuk, éljük át a szertartásainkban és szent szövegeinkben.
Lázár-szombaton felolvassuk a szent liturgián, miként szólította elő Jézus a negyednapja sírban fekvő Lázárt (Jn 11,1–45). Világosan bebizonyítja, hogy ő ura nemcsak az életnek, hanem a halálnak is. Már előre jelzi a feltámadását: ha a barátját fel tudja támasztani, akkor ő is fel tud támadni! Ezért vigasztalja előbb a tanítványait: Lázár betegsége nem válik halálára, hanem az „Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia” (11,6). Igen, így jelzi előre dicsőséges feltámadását. De még többet is mond Mártának: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog” (11,25). Aztán már isteni erejét mutatja meg Jézus: „Lázár jöjj ki”(11,43) – szól be a sírba, és a halott feltámad. Ahogy majd maga is feltámad a harmadik napon.
Virágvasárnap a szenvedésére tudatosan érkező Jézust ünnepelhetjük az evangélium alapján (Jn 12,1–18). Szól az evangéliumban és a liturgiában a „hozsanna, áldott, aki az Úr nevében jő” (12,13). Ám ennek a hozsannázó ujjongásnak az eredeti értelme: „ments meg, szabadíts meg”. Igen, Jézus ezt vállalja. Azért vonul be Jeruzsálembe, hogy áldozattá váljon, és hogy áldozatával megmentést, szabadítást, megváltást hozzon az emberiségnek. Nekünk is! Így készíti elő tudatosan és önkéntesen a saját útját, ami a szenvedésbe, majd a borzalmas kereszthalálba vezet, ám amelynek vége a dicsőséges feltámadás lesz. A húsvét jeleit elénk tárva bennünket is erre buzdít. Vegyük fel mindennapi keresztünket (Lk 9,23), s akkor vele együtt haladhatunk a feltámadás felé.
Bűnbánatunknak is a húsvét előjelei közé kell tartoznia. Csak úgy lesz bennünk teljes Jézus Krisztus dicsőséges feltámadásának, „a mi életünk forrásának” megünneplése, ha felkészülünk rá. Komolyan kell vennünk a liturgia előtt is elimádkozott zsoltár szavait: „Tiszta szívet teremts bennem, ó, Isten, és az igaz lelket újítsd meg benső részeimben” (Zsolt 50,12). Még van idő – igaz, már nem sok –, hogy elvégezzük húsvéti szentgyónásunkat, hogy valóban tiszta szívvel várhassuk a feltámadás ünnepét. A kereszteléskor ez a tanítás szól: „a keresztségben eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk” (Róm 6,4). Ennek az új életnek az előjeleit tapasztalhatjuk a húsvétot közvetlenül megelőző időben. Éljünk hát e lehetőséggel!
