Szent Márton, Gallia nemzeti szentje nagy szellemi és egyháztörténeti átalakulás idejében született. Amikor meglátta a világot, éppen három éve múlt annak, hogy a milánói ediktummal Nagy Konstantin és Licinius teljes szabadságot és elismerést biztosított az Egyháznak, és hívei számára megadta a többi polgárral való egyenjogúságot. Az Egyház számára a gyors terjeszkedés időszaka kezdődött el, nemcsak hívei számát, hanem a befolyása alá tartozó területet illetően is. A vértanúk és katakombák üldözött és sokáig az élet peremén meghúzódó közösségéből néhány évtized leforgása alatt mindent meghatározó birodalmi egyház és államvallás lett, amivel természetesen az állam és az Egyház szoros összefonódásából mindig adódó negatív következmények is együtt jártak.
Márton szülei pogányok, apja a császári hadsereg tribunusa volt. Tizenkét évesen, szülei akarata ellenére jelentkezett katekumennek. A keresztséget hat évvel később vette fel. Tizenöt éves volt, amikor Severus és Probus császárok parancsának megfelelően mint veterán apa fiát besorozták a császári seregbe, és lovas testőrtiszt lett. Amint mód nyílt rá, elhagyta a hadsereget, és a poitiers-i püspökhöz, Szent Hiláriuszhoz csatlakozott, majd remeteéletbe kezdett. Hamarosan tanítványok gyűltek köré. Ezzel megindította a gall–frank szerzetesség fejlődését. 371-ben, amikor a tours-i püspök meghalt, a nép, a papság és a többi püspök mind Mártont kívánta utódjának. Atyjaként szerette a nép; úgy élt közöttük, mint a legszegényebbek. Az egész ország az ő gyógyításairól, ördögűzéseiről és halottfeltámasztásairól beszélt.
Felfogásának és életvitelének az a szigorú, aszketikus vonása, amely már a megválasztásakor ellenkezést váltott ki némelyekben, haláláig megmaradt, és még néhány püspöktársa szemében is mindvégig tüske volt. Az Egyház ugyanis a kapott szabadságban kezdett egyre inkább berendezkedni a világban. Ennek következtében a klérus a dolgok természetes rendje szerint hamarosan hozzászokott az anyagi biztonsághoz, a fényes ruhákhoz és a dús asztalhoz. Érthetően megütközést váltott ki, hogy miként lehet megválasztani püspökké olyat, aki vezeklésben és szegénységben él, aki a remeteséget kedveli, és aki a liturgiában használatos fényes trónust elutasítva olyan széket használt, amely főúri házaknál a cselédeké volt.
Halála után hamarosan szentként kezdték tisztelni, elsőként a nem vértanú szentek között. Ezrekre rúg azoknak a hegyeknek, templomoknak, váraknak és kolostoroknak a száma, amelyek Márton nevét viselik. A sírja Tours-ban híres zarándokhely volt az egész középkor folyamán.
