A Schönstatt Családakadémia küldetésünnepe Zsámbékon

Fotó: Papp Ármin

 

A Családakadémia a Magyar Schönstatt Családmozgalom részeként jött létre 1996-ban. Az alapító házaspárok közös célkitűzése az volt, hogy a mozgalmon belül és kívül szervezetten adják tovább a közösségben szerzett tapasztalataikat. Az október 26-i ünnepen hét házaspár vette át Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspöktől, valamint a Családakadémia vezetőitől, Fehér Zoltántól és feleségétől, Máriától a család­tréner­kép­zésről szóló diplomát.
A 2017 és 2019 között zajló képzés során tizenkét hétvégén és két nyári táborban vettek részt a házaspárok. Az első évben házastársi kapcsolatuk megerősítésén dolgoztak, majd retorikai készségfejlesztés és sok gyakorlat segítette őket abban, hogy tanúságtevők lehessenek. A képzést vizsga zárta, melynek keretében a házaspárok egy általuk választott témát ismertettek. Előadásaikban a következő kérdésekre keresték a választ: Hogyan neveljünk kamaszokat? Mit tehetünk, hogy családunk Noé bárkájaként védje és adja tovább értékeit? Hogyan lehetünk ma szentek? Miképp élhetjük meg Isten irgalmasságát? Hogyan lehet jelen az öröm a mindennapjainkban? Mit tehetünk házastársi kommunikációnk javításáért, házasságunk szentségének építéséért?
A házaspárok – gyermekeikkel, valamint a segítő, kísérő házaspárokkal együtt – nagy örömmel készültek a küldetésünnepre. A szívükhöz leginkább közel álló témakört dolgozták fel, hogy előadják a képzést lezáró vizsgán.
A Családakadémia tizennegyedik évfolyamának választott jelmondata a következő bibliai szövegrész volt: „Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van” (Mt 5,15). Ez jól kifejezi vállalásukat: életükkel és előadásaikkal jelek akarnak lenni mások számára, hogy a körülöttük élő családok megerősödjenek, és közeledjenek Istenhez.
E mottóhoz kapcsolódóan Spányi Antal püspök a küldetésünnepen bemutatott szentmise prédikációjában arra biztatta a házaspárokat, hogy tanúságtételükben mindig Istentől induljanak, és hozzá térjenek vissza. Hangsúlyozta, mily fontos a hitelesség szempontjából, hogy ismerik és élik-e az Egyház tanítását.
A hálaadó és útra bocsátó szentmise végén a családtrénerképzést végzett házaspárok átvették diplomájukat.

Forrás: Busa Tamás és Eszter

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .