Kilencedik gyermekként született, eredeti neve Marie-Françoise-Thérèse Martin volt. Négy fiútestvére, egészen kicsi korukban, meghalt. Teréz négyéves volt, amikor elhunyt az édesanyja, ezután az apa öt lányával átköltözött Lisieux-be, ott élt ugyanis a sógora.
Teréz a bencés apácáknál tanult. 1883 márciusában súlyosan megbetegedett, de pünkösd napján a Szűzanya megjelent neki, rámosolygott, és ezután csodálatos módon meggyógyult. Szerzetesi hivatást érzett.
1886 karácsonyán mély megtérésélménye volt. További lelki elmélyülést hozott a számára a következő esztendőben az a meghívás, amelyet a Megfeszítettől kapott, aki látomásában azt mondta neki, hogy rajta keresztül akarja megváltó vérét kiárasztani a lelkekre. Teréz ettől kezdve többször mondogatta lelkivezetőjének: „Számomra az a mennyország, hogy jót tehetek a földön.”
1887 pünkösdjén apja beleegyezett, hogy belépjen a Kármelbe. Júliusban imádkozott egy halálra ítélt gyilkos megtéréséért, és amikor imádsága meghallgatásra talált, növekedni kezdett benne a vágy, hogy napról napra lelkeket mentsen. Ettől kezdve mindent megtett azért, hogy haladéktalanul beléphessen a karmelita apácák kolostorába. Ez kezdetben komoly akadályokba ütközött, de december 28-án a bayeux-i püspök végre megadta rá az engedélyt. 1888. május 9-én léphette át először a lisieux-i Kármel kapuját. A mosókonyhába küldték, a lépcsőt és a hálótermet kellett takarítania.
Az első öt évben sokat szenvedett a magánytól. Annak ellenére, hogy a gyóntatója megnyugtatta: mentes a halálos bűntől, sokat küszködött a lelki szárazsággal és az egyedülléttel. Ám minden szenvedést örömmel fogadott.
Ünnepélyes fogadalma előestéjén kegyetlen kísértés lepte meg: vajon elhatározása nem rettenetes öncsalás-e? 1890. szeptember 8-án a szív és a test vértanúságát kérte Jézustól, valamint azt, hogy tanítsa meg rá, mit jelent az ő menyasszonyának lenni.
Nagy vágy élt benne a misszió iránt, amit idővel egészen rendkívüli módon valósított meg: a „kis út” tanítója lett. A Szentírásban rábukkant két részre, amelyek irányt mutattak számára: „Ha valaki egészen kicsi, jöjjön hozzám!” (Péld 9,4), „Mint ahogy az anya ringatja gyermekét, úgy vigasztallak meg én téged, keblemen hordozlak majd, és a térdemen ringatlak téged (Iz 66,13). Ettől kezdve nem akart naggyá válni, hanem minden időben, minden helyen, minden körülmények közt igyekezett képességeihez mérten azt tenni, amit Isten vár tőle. Ez a kis út mindenki számára azt jelenti, hogy saját adottságait, körülményeit felhasználva kell az életszentségre eljutni. Nagypéntek éjszakáján Teréz először köpött vért. Nem sokkal utána félelmetes hitbeli kísértések támadták meg, amelyek egészen a haláláig gyötörték.
1897. július 8-án költözött be a betegszobába, és a hónap végén felvette a betegek kenetét. Augusztus 19-én másodszor is megkapta a szent kenet szentségét. E szavakkal halt meg: ,,Istenem, szeretlek!”
