A hét szentje Limai Szent Róza – augusztus 23.

Egész életében vezekelt, e téren a kétszáz évvel korábban élt, ugyancsak domonkos harmadrendi Sziénai Szent Katalin volt a példaképe. Sokat olvasta Granadai Szent Lajos és Keresztes Szent János írásait, és nagy tisztelője volt Solanói Ferencnek, aki 1596-tól misszionált Peruban. Keresztes Szent János lelki tanítványaként abból a felismerésből indult ki, hogy a teremtmény semmi önmagától, de Isten épp azért teremtette, hogy a kegyelemmel hozzá emelkedjen.
1606. augusztus 10-én öltötte magára a domonkos harmadrendi nővérek ruháját. Csak azért nem lett domonkos apáca, mert Peruban, sőt Dél-Amerikában akkor a rendek női ágai még nem telepedtek le.
Először a szülői házban, majd egy barátnője otthonában elkülönített szoba volt szerzetesi cellája. Napjaiból olykor tizenkét órát is lefoglalt a szóbeli és a szemlélődő imádság. Lelki gyakorlatait munkával váltogatta: font, szőtt, hímzett, művelte a kertet, bevételeivel szüleit és a rászorulókat támogatta.
Életre hívta a földrész első női kolostorát, igaz, ő maga nem érte meg a megnyitását, hat évvel korábban meghalt. Megszervezte a női szerzetesközösségi életet, illetve az intézményesített szeretetszolgálatot is. Bár írásaiból kevés maradt fenn, a töredékekből kitűnik, hogy világos tanítást adott kortársai számára az Istenhez vezető útról.
A szigorú vezeklés, a másokért való szünet nélküli fáradozás korán ágynak döntötte. Utolsó óráiban ezt mondogatta: „Jézusom, Jézusom, maradj mellettem!”
Halála után azonnal általános tisztelettel vették körül Limától Madridig.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.