A hét szentje

Az 1656-ban született Rosa édesapja orvos volt a viterbói kórházban, édesanyja pedig egy gazdag polgári család lánya. Húszévesen döntenie kellett jövőjéről. Akkoriban a nők számára két lehetőség nyílt: a házasság vagy a kolostor. Rosa tisztelte mindkettőt, de úgy érezte, neki más küldetése van. Ám még nem látta tisztán a jövőjét, ezért eljegyezte magát. Vőlegénye azonban néhány hónap múlva meghalt. Ezután apja javaslatára belépett a Szent Katalin domonkos kolostorba. Itt volt apáca az egyik nagynénje, aki lelkivezetője lett. A kolostor csendjében Rosa megtanulta a meditációban meghallani ­Isten szavát. A belső imát, amelyet itt elkezdett, élete végéig folytatta, és ez a mindennapi tevékenységekben is misztikus módon egyesítette Krisztussal.
Csupán néhány hónapot töltött a kolostorban, mert édesapja meghalt, és ő hazament, hogy beteg édesanyját ápolja. Még ugyanabban az évben elhunyt a bátyja is, és ezt a veszteséget már nem viselte el édesanyja, így ő is hamarosan meghalt. Rosa ekkor huszonnégy éves volt. Meghívta otthonába a környéken élő nőket, hogy együtt imádkozzanak. E találkozókon, a beszélgetések során Rosa rádöbbent, az „átlagos” lányok és asszonyok gyakorlatilag rabszolgasorban élnek, szellemileg, kulturálisan és erkölcsileg elnyomva. Ekkor látta meg, mi az ő igazi hivatása – a viterbói püspök jóváhagyásával, Ignatius Martinelli jezsuita atya lelkivezetése alatt, két barátnőjével 1685-ben iskolát nyitott otthonában lányok számára. Az volt a célja, hogy a középréteghez tartozó nők megkapják a megfelelő keresztény erkölcsi nevelést, és felkészítse őket a társadalomban betöltött szerepükre. Ez volt az első ingyenes és mindenki által látogatható leányiskola Itália területén.
Az intézmény híre átlépte Viterbo határát, és a kezdeményezés jelentőségét felfogva Montefiascone püspöke meghívta Rosát az egyházmegyéjébe. 1692 és 1694 között tíz leányiskola nyílt meg a városban és környékén, közben pedig Rosa megszervezte a tanárok képzését is. 1706-ban Rómában is iskolát alapított, ám ez kudarccal végződött. Hat évébe telt, míg visszaszerezte a városi hatóságok bizalmát, és ismét iskolát nyithatott Róma központjában. 1716-ban XI. Kelemen pápa nyolc bíboros kíséretében ellátogatott az intézménybe. Miután végighallgattak egy tanórát, a pápa ezt mondta: „Signora Rosa, ön olyat tesz, amit mi nem tudunk. Köszönjünk, mert ezekkel az iskolákkal megszenteli Rómát.”
Ettől kezdve a kormányzók és bíborosok sorra kérték, hogy Rosa iskolát nyisson a városukban. Fáradhatatlanul dolgozott. Ehhez a szüntelen imádság adott erőt neki. Vallotta: az Örömhír befogadásának feltétele, hogy az emberek felszabaduljanak a tudatlanság sötétsége alól, ezért minél szélesebb társadalmi réteg számára biztosítani akarta az oktatást-nevelést. Halálakor több mint negyven általa alapított leányiskola működött szerte Itáliában.
Munkatársai a halálát követően kongregációt alapítottak – ez a Maestre Pie Venerini tanítórend.
.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.