Ördögűzők képzése a Vatikánban

Fotó: Avvenire

 

Komoly interdiszciplináris kutatás segíti az ördögűzés szolgálatát, hogy ezt a gyakran elhallgatott és sokakban ellenérzést kiváltó témát elmélyülten és megfelelő hozzáértéssel vizsgálják. Luis Ramírez, a kurzus egyik szervezője a Regina Apostolorum Egyetem képviseletében a sajtónak elmondta, a tanfolyam azért jött létre, mert szeretnék megosztani az ördögűzőkkel, hogy miként tudják a legjobban segíteni a lelki gyógyulásért hozzájuk forduló embereket. E szolgálatnak része az is, hogy a papok képesek legyenek felismerni, ha az illető valamilyen testi-lelki betegségben, függőségben szenved. Fontos tehát az interdiszciplináris jelleg, hogy a segítségnyújtásban a lelkipásztori hozzáállás, az irgalmas szeretet mellett jelen legyen a tudományos megközelítés is. A lelki gyógyulás témájához sokszor rosszul közelítünk, egyfajta babonás szemlélet befolyásol bennünket, vagy csak az érzéseinkre hagyatkozunk. A kurzuson azt hangsúlyozták, hogy a lelki betegségek áldozatait minden rendelkezésre álló eszközzel segíteni kell.
Az egyetemi szintű továbbképzés célja, hogy segítse a papokat abban, miként forduljanak azokhoz a segítséget kérő emberekhez, akik kapcsolatban állnak az okkultizmussal, a mágiával vagy a sátánizmussal, illetve különböző okokból úgy érzik, az ördög tevékenységének áldozataivá váltak – mondta el a másik szervező, Giuseppe Ferrari, a GRIS olasz vallásszociológiai kutatócsoport képviselője. – A papok, ha nem eléggé felkészültek, vagy nem érzik, hogy megfelelő eszközök állnának a rendelkezésükre, nehezen tudják megoldani ezeket a problémákat.
Ezért indította el képzését 2004-ben a Regina Apostolorum Pápai Egyetem. Idén is több – teológiai, liturgikus, lelkipásztori, spirituális, kánonjogi, antropológiai, fenomenológiai, kulturális és kriminológiai – nézőpontból vizsgálták az ördögűzés témáját. A mostani kurzusra ötvenegy országból kétszázötvenen jelentkeztek.
A képzést Ernest Simoni albán bíboros, a kommunista egyházüldözés túlélője nyitotta meg tanúságtételével. A tanfolyam harmadik napján olyan különleges jelenségekkel foglalkoztak, amelyek a világ egy-egy táján terjedtek el: az afrikai boszorkánysággal, az afroamerikai kultuszokkal Latin-Amerikában, illetve a spanyolországi New Age-szektákkal.
A továbbképzés utolsó előtti napján a pedofília és a gyermekpornográfia állt a vizsgálódás középpontjában, abból a szempontból, hogy miként követnek el ilyen típusú bűntényeket különböző okkult, sátánista rítusok során.

Forrás: Vatican Insider
Fordította: Thullner Zsuzsanna

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .