A hét szentje

Kristóf azon szentek sorába tartozik, akiknek létezését történetileg nem lehet egyértelműen igazolni. A hagyomány szerint a III. század derekán adta életét Krisztusért Szamóban (Lükia). Az úton járók patrónusáról, akinek képét sok autós és motoros ma is magával hordja, a Legenda Aurea szerzője rajzolta a legszínesebb képet:
Az óriás termetű Kristófot az a vágy fűtötte, hogy szolgálatait a leghatalmasabb úrnak ajánlja fel. Először egy király szolgálatába állt, de mivel félt az ördögtől, annak szolgálatába akart szegődni. Csakhogy az ördög is félt valamitől: a kereszt jelétől – Kristóf így jutott el végül Krisztushoz.
Amikor Krisztust kereste, egy remete azt a tanácsot adta neki, hogy ha találkozni akar vele, keresztelkedjen meg, és szolgálja felebarátait. Volt arrafelé egy hatalmas folyó, melyen a zarándokok mindig csak nagy félelemmel tudtak átkelni. A remete azt ajánlotta Kristófnak, hogy roppant erejét ott állítsa az emberek szolgálatába: ha a folyóhoz érkezik valaki, és tart a víz sodrától, segítsen neki az átkelésben. Kristóf megfogadta a tanácsot. Készített magának egy kunyhót a parton, abban élt, és aki csak kérte, azt átvitte a folyón.
Egy éjjel úgy hallotta, mintha a nevén szólították volna. Szegényes külsejű gyermek állt a kunyhója előtt, és a segítségét kérte. Kristóf szívesen teljesítette kérését, már csak azért is, mert könnyű tehernek ígérkezett. Amint azonban a folyó közepe felé tartott, a teher mind nehezebb lett, mintha ólmot cipelt volna. Csaknem a víz alá merült a súlya alatt, és minden erejét össze kellett szednie, hogy átérjen a túlsó partra. Ott a fiúcska elmagyarázta neki a keresztség misztériumát: „Ami a válladat nyomta, több volt, mint az egész világ. A Teremtőd volt az, akit áthoztál, én ugyanis az a Krisztus vagyok, aki a leghatalmasabb, és akinek szolgálni akartál.”
Kristóf ettől fogva fáradhatatlanul térítette az embereket Szamóban. Nemcsak azok a katonák tértek meg szavára és csodáira, akiket az elfogatására küldtek, hanem az a két szolgálólány is bátran vállalta a vértanúhalált, akiknek a börtönben el kellett volna csábítaniuk. Mivel Kristófnak sem a máglya tüze, sem az izzó sisak nem ártott, kirendeltek négyszáz katonát, hogy nyilakkal célba vegyék, de azok egy kivételével megálltak a levegőben. Az az egy pedig a bíró szemébe fúródott. Kristófot végül lefejezték, de még a vérében is erő volt: meggyógyult tőle a bíró szeme.