A hét szentje

 

Észak-Itáliában és Dél-Franciaországban már a XII. században támadtak olyan vallási mozgalmak, amelyek legfőbb célul Jézus és az apostolok életmódjának szigorú követését tűzték ki. Vándorolva-prédikálva új életet akartak vinni koruk megkövült kereszténységébe. Ezzel azonban megsértették az egyház fennálló rendjét, akkoriban ugyanis a prédikálás a papság, az evangéliumi szegénység vállalása pedig a kolostorok lakóinak hivatása volt. Az egyház vezetői így e mozgalomban csak veszélyt láttak, amelyet el kellett nyomni. Ennek hatására e lelkes hívők szektákba tömörültek, és hamarosan tévtanok áldozatai lettek. Közösségeikben laikusok tanítottak, gyóntattak, és az egyház szentmiseáldozatát utánozták. Mindez végül véres keresztes háborút eredményezett Franciaországban. III. Ince azonban szerette volna az egyház szolgálatába állítani az új eszméket, ezért szabaddá tette az utat Assisi Ferenc előtt, aki katolikus szegénységi mozgalmat teremtett.
Padovai Antal előkelő szülők gyermekeként született Lisszabonban. Fernando névre keresztelték. Tizenöt éves korában szülővárosa ágostonos kanonokrendi kolostorának szerzetese lett. Amikor azonban közössége belesodródott a portugál király és a portói püspök közti viszályba, elhagyta szülővárosát, és áttelepült a coimbrai Santa Cruz-kolostorba. Zavartalan békességet keresett a teológiai tanulmányokhoz és a papságra készüléshez. Ez a közösség – a portugál királyok udvari kolostoraként – nagyon gazdag volt, és priorja 1220-ban belekeverte az Alfonz király és III. Honorius pápa közt támadt konfliktusba.
Fernando találkozott azokkal a ferences testvérekkel, akik a kolostor ajtajánál koldultak. Ennek hatására megszületett benne a vágy, hogy a szegények közösségében éljen. 1220-ban csatlakozott hozzájuk. Felvette szegényes ruhájukat, keresztnevét pedig templomuk védőszentje, Remete Szent Antal nevére cserélte. Engedélyt kért, hogy misszionáriusként Marokkóban hirdethesse az evangéliumot. Szerencsésen el is jutott oda, ám súlyosan megbetegedett, és 1221 tavaszán kénytelen volt visszatérni. Egy heves vihar azonban hazája helyett Szicília partjaira sodorta hajóját. A szicíliai testvérekkel az Assisi melletti Porciunkulába, rendje egyetemes káptalanjára ment.
Egy nap néhány társával Forliba indult, hogy pappá szenteljék őket. Ott az ünnep alkalmából egyiküknek váratlanul beszédet kellett mondania, mivel a szónok megbetegedett. Antalra esett a választás. Bevallotta, hogy gyakorlottabb a konyhai edények mosogatásában, mint Isten igéjének hirdetésében, a püspök azonban bátorította, így végül mégis beszélni kezdett, egyszerűen, mégis nagyon hatásosan, eltelve a Szentlélekkel. A nép elbűvölten hallgatta, elöljárói pedig meglepődtek rendkívüli felkészültségén, Szentírás-ismeretén. Észak-Itáliába küldték, hogy a tévtanítók ellen prédikáljon. Vándorprédikátorként faluról falura, városról városra járt, és a katolikus tanítást hirdette a szegénységről.
Az egyháztól eltávolodottak fellegvárába, Riminibe is bemerészkedett. Tömegeket nyert meg prédikációval és vitával. Köztük volt Bonillo is, aki harminc éven át az egyik szekta főnöke volt. Rendtársai arra kérték Antalt, hogy őket is képezze ki erre a munkára. Így Assisi Ferenc megbízásából megalapította rendjének első tanulmányi házát Bolognában.
1224-ben Dél-Franciaországba, Mont­pellier-be ment, amely a katolikusok központja volt. Itt is, majd Toulouse-ban is sikerrel folytatta munkáját a teológia tanáraként és szónokként. Mindenben a szeretet vezérelte, ennek ékes bizonyítéka, hogy prédikációs feljegyzéseiben egyetlen bántó szó sem található a tév­ta­nítók ellen.
1227-ben visszatért Észak-Itáliába. 1231-ben, Padovában tartott böjti beszédei különösen sokakat vonzottak. Az emberek már éjszaka odaözönlöttek, úgyhogy nem akadt megfelelő méretű templom, Antalnak a szabadban kellett prédikálnia. Utána gyónni tódult a tömeg. Padova és környéke megváltozott: halálos ellenségek békültek ki, adósokat engedtek szabadon, uzsorakamatokat és jogtalanul szerzett javakat adtak vissza, rengeteg bűnöző tért meg.
Antal alig harminchat évesen hunyt el.