A hét szentje

Küzdelmes élete volt, szilaj természete miatt sokan nem szerették. Epifanius így írt róla: „A félelmet nem ismerőknek az a gyengéjük, hogy nem tudják az erejüket felmérni, és ezért olykor elvétik a helyes mértéket. Atanázból hiányzott a szelídség és a gyöngédség. Az állandó harctól harciassá vált. Azáltal, hogy mindig újra megtámadták, hajlamossá vált a folytonos önvédelemre. Mivel állandóan ütéseket kapott, végül maga is ütéseket osztogatott, mégpedig keményeket.”
Gyermekként átélte Diocletianus keresztényüldözését. Egyházi pályára lépett, és diakónusként elkísérte az alexandriai püspököt a niceai zsinatra. 328-ban meghalt Sándor püspök, aki Atanázt szánta utódjául.
330-tól sok konfliktusa volt Meletiosz követőivel, akik szakadást okoztak Alexandriában és környékén. Ráadásul Konstantin császár fontosnak tartotta, hogy a pártok kibéküljenek, ezért kész volt az eretnek Ariust újra kegyébe fogadni, ha új hitvallást tesz. Úgy rendelkezett, hogy Ariust vissza kell helyezni hivatalába. Atanáz azonban nem egyezett bele, és ezt írta a császárnak: „Nem lehetséges újra felvenni az egyházba olyan embereket, akik ellene mondanak az igazságnak, tévtanítást terjesztenek, és akikre az egyetemes zsinat kimondta a kiközösítést.” Alexandriában ekkor sokan Atanáz ellen fordultak, ezért egy felső-egyiptomi kolostorban rejtőzött el.
335-ben, amikor a császár Jeruzsálembe zarándokolt, Atanáz ellenfelei zsinatot hívtak össze Tíruszba. Atanázt felszólították, hogy jelenjék meg a zsinaton, és ott hatalmaskodással, törvénytelenséggel vádolták, ezért menekülnie kellett. A császár később megfosztotta hivatalától, és Trierbe száműzte. Konstantin haláláig kellett várnia, hogy visszatérhessen Alexandriába. Ám mivel az új császár is engedékeny volt az ariánusokkal, egy Antiochiában tartott zsinat ismét megfosztotta hivatalától Atanázt, aki
I. Gyula pápához Rómába menekült. Csak 346-ban térhetett haza püspöki városába. Diadalmenettel fogadták. Ekkortól tíz évig maradhatott Alexandriában. Egyházmegyéjében megújította Nicea szellemét, továbbá Etiópia és Arábia térítésén fáradozott. E viszonylag nyugodt időszakban írta legjelentősebb műveit.
356-ban ismét menekülnie kellett, mivel az ariánusok megnyerték ügyüknek Constantius császárt, aki eljárást indított Atanáz ellen. Az egyiptomi remeték közt talált menedéket.
Julianus császár uralkodásának kezdetén térhetett újra haza, ám később, 362 és 363 között ismét száműzetésben volt. Találkozott Antallal, a remeték atyjával, és megírta az életrajzát. Amikor Valens császár uralkodásának idején, 366-ban újabb négy hónapos száműzetésbe kényszerült, szülei kriptájában húzódott meg. De aztán végleg hazatért városába, amely haláláig hű maradt hozzá.
Püspökségének negyvenhat évéből húszat száműzetésben töltött.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..