A hangok értelmezése

Kocsis Zoltán vezényelte a Nemzeti Filharmonikusokat, Kelemen Barnabás (31) hegedűművész a zeneszerző első és második rapszódiáját szólaltatta meg. Ezen alkalomból beszélgettünk Kelemen Barnabással, akinek felesége, Kokas Katalin hegedűművész Kaposvárott Brahms hegedűversenyével lépett fel a tavaszi fesztivál nyitókoncertjén.

Különlegességnek számított, hogy egyes műveket kétféle befejezéssel adták elő, így az első rapszódia második tételét. Bartók az első rapszódiához két befejezést írt.
– A kuriózum az első változatban hangzott el, ugyanis az első rapszódia második – Friss című – tételét szinte mindig, zenekari kísérettel pedig kizárólag a második befejezéssel játsszák. Mi előbb az első befejezést adtuk elő, majd ráadásként hangzott el az, amit általában hallani szokott a hangversenyek közönsége.

Hogyan lehetne megfogalmazni a két befejezés közötti különbséget?
– Az első befejezés visszautal az első tételre. Annak a végén a hegedű egyedül marad egy hosszú akkord alatt, s szabadon szólalhat meg. Bartók persze nem ad akkora szabadságot, hogy az előadó bármit játszhatna.
A második befejezés végig szabályosan megkomponált. Az első befejezés G-dúrban hangzik, ahogyan az első tétel indul, a második befejezés ellenben E-dúrban, s így a második tétel önmagában önálló egészet alkot. Új témát nem vezet be Bartók a két befejezésben, nem mondhatjuk tehát, hogy nagy hangulati-érzelmi különbség lenne köztük.

A második rapszódia ugyancsak érdekes lehetőséget ad a megszólaltató művész számára.

– Az első tétel első variációja az 1920-as évekből származik, amikor a rapszódiák születtek. Mi azt a változatot játszottuk, ami általában felhangzik: Bartók 1944-ben, nem sokkal halála előtt átírta az első tételt. Műveivel kapcsolatban néhány részletet tisztázott magában amerikai éveiben, ezek általában apróságoknak tekinthetők, de a második rapszódia első tételébe jelentősen belenyúlt. A kottákban kifejezetten úgy jelenik meg: az 1944-es változat. Az eredeti változatot nem is nagyon adják ki, mert amikor Bartók átírta, ezzel felülbírálta önmagát.

Mióta készült a mostani hangversenyre?
– Az első rapszódiát tizennégy éves, a másodikat tizenkilenc éves korom óta tanulom. Kevés érettebb művet játszhattam volna, de ha most visszahallgatnám, nyilván máris sok mindent másként éreznék és adnék elő.
A koncert alkalmával felhasználtam a művekkel kapcsolatban minden eddigi tapasztalatomat, s mégis, amikor újra elkezdtem dolgozni velük, elővettem a kottát, s mintha most kezdeném tanulni, ismét értelmeztem a hangokat és a hangok alatt, fölött, a jelzések mögött lévő tartalmat. Újraértelmezhető a viszony az egyik tétel és a másik, egyik dallam és a másik között… Kocsis Zoltán szavait idézve: Bartók zenéje kimeríthetetlen kincsesbánya, ennek tudatában kell hozzányúlni.

A március 25-i koncert nagyobb művészi munka részének is tekinthető…
– Az elmúlt évben, illetve idén hangversenyeken adjuk elő mindazon darabokat, amelyek felkerülnek a Bartók Béla művei új sorozatának újabb lemezére. Az első hegedűversenyt már fölvettük, amelyet Bartók nem is tekintett saját művének, 1956 után került csak a nagyközönség elé. Úgy tervezzük, két éven belül rögzítjük a nagy hegedűversenyt s ezt a két rapszódiát, változataival együtt.

A Bartók új sorozatban Kocsis Zoltán Önt kérte fel hegedűszólistának.
– A zongoraszólókat Kocsis Zoltán, a hegedűdarabokat én játszom. A két szonátát és a két rapszódiát koncertjeink műsorára tűzzük, a következő évben sokszor fogjuk játszani itthon és külföldön egyaránt…

S utána jöhet a stúdiófelvétel?
– Igen, amikor mintegy jól „bejátszottuk” már.

Kocsis Zoltánnal gyakran lépnek fel közösen. Művészi egymásra találás alakult ki Önök között?
– Mi is így érezzük. Megtisztelő számomra Kocsis Zoltánnal együtt szerepelni, s nem titkolhatom, valóban kialakult köztünk egyfajta érzékenység egymás művészete iránt. Ami Bartók műveit illeti: Kocsis Zoltán mellettem tette le a voksot az új sorozatban – hadd idézzem néhány napja elhangzott nyilatkozatát: lehet, hogy van, aki Kelemen Barnabásnál jobban eltalálja a bartóki hangulatokat, de ő ilyet nem ismer. Ez több mint zene volt a fülemnek…

Mikorra várható a Bartók új sorozat elkészülte.
– Még legalább négy év kell hozzá.

Az előadó honnan érzi, hogy egy koncert – jelesül a mostani – jól sikerült? A hallgatóság véleményét kifejezte a szűnni nem akaró taps…
– Lehet pőre, egyszerű szempont szerint megítélni: volt-e benne nagyobb hiba, megakadás, memóriazavar – ha nem, akkor már nem tekinthető kudarcnak a koncert. Mi mindig úgy kezdünk neki, ilyesmi nem fordulhat elő.
Sokkal érdekesebb, hogy mennyire sikerült a bartóki hangulatokat megidéznem.

Bartók zenéjében nagyon fontos a ritmus.
– Főleg a gyors tételekben az eredetinél lassúbb tempót nem bírta elviselni a szerző. Ha esetleg gyorsabb az előadás, de a karaktereket meg tudják oldani az előadók, ez inkább elviselhető volt számára. A lassúbb tempót olyannyira nem szerette, hogy amikor egyszer megkérdezték tőle – így szól a híres történet, amely az Operában, A kékszakállú herceg vára próbáján fordult elő -, mester, jó-e a tempó, elővette a metronómot, s ellenőrizte.

Két éve a Kovács Dénes professzortól örökölt, Önnek ítélt Guarneri-hegedűn játszik.

– Ma ugyanabban a teremben tanítottam, ahol ő foglalkozott tanítványaival évtizedeken át, azt megelőzően Zathureczky Ede és Hubay Jenő. Kovács Dénes hegedűjén játszani: egészséges nyomást jelent számomra, s a hangszer, illetve a terem emelkedett hangulatot kölcsönöz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.