Az összecsapások során – mind az olasz, mind az osztrák– magyar oldalon – rendkívül sok katona esett el. A háború befejezése után – ott, ahol több mint százezer olasz katona nyugszik – egy hatalmas emlékhelyet hoztak létre. Itt mutatta be Ferenc pápa a szentmisét, amelyen mások mellett Bíró László tábori püspök is koncelebrált.
„Miután megszemléltem e térség szép vidékét, ahol férfiak és nők dolgoznak, hogy eltartsák családjukat, ahol gyermekek játszanak és idősek álmodoznak (…), itt, ezen a helyen, közel a temetőhöz csak azt mondhatom: a háború őrültség” – kezdte homíliáját a szentatya. Miközben az ember hivatása, hogy megőrizze a teremtést, a háborúk során éppen ennek ellenkezőjét teszi: „a pusztításon keresztül akarja kifejleszteni önmagát”. A háború mozgatórugói között ott találjuk a kapzsiságot, az intoleranciát és a hatalomvágyat. Az ideológia mellett sokszor Káin egyszerű válasza is elegendő indok a háborúra: „Engem mit érdekel a testvérem?”, „Talán őrzője vagyok testvéremnek?” (Ter 4,9). „Ez a magatartás éppen az ellenkezője annak, amit Jézus kér tőlünk” – hangsúlyozta a pápa.
„Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a színfalak mögött – ma is – érdekek, geopolitikai tervek, pénz- és hataloméhség húzódik meg, s ott van a fegyvergyártó ipar, amely oly fontosnak látszik!” Mindezekért a bölcs embernek megbánást kell éreznie ezen a helyen, és sírnia kell. „Fiúi, testvéri, atyai szívvel kérem számotokra és mindannyiunk számára a szív megtérését: az »Engem mit érdekel? « magatartásától jussunk el a sírásig. A hiábavaló öldöklés minden elesettjéért, minden idők háborús őrületének valamennyi áldozatáért. Az emberiségnek sírásra van szüksége, és ez a sírás órája” – fejezte be szentbeszédét Ferenc pápa.
A szentatya délelőtt az olasz emlékhelytől néhány száz méterre található osztrák– magyar temetőt is meglátogatta. A szentmisét követően a magyar zarándokok csoportja itt tartott megemlékezést. Hende Csaba honvédelmi miniszter beszédében arra is kitért, hogy az olasz fronton több százezer magyar honvéd esett el, ez a veszteség pedig legalább akkora súlyú történelmünkben, mint amit a Don-kanyarban elszenvedett emberáldozat okozott. „Nagy a felelősségünk abban, hogy helyreállítsuk elesett hőseink emlékezetét… Ezúton hívok minden magyar embert, hogy személyes áldozatvállalásával vegyen részt a ha di sír gondozás munkájában” – hangsúlyozta a miniszter.
Ezen a frontszakaszon az olasz hadsereggel szemben álló osztrák–magyar haderő nagy részét magyar katonák alkották. A Visintini melletti dombokat a szegedi 46. gyalogezred és a debreceni 39. ezred katonái védték. A szegediek közül csak 1915 júniusában kétezer-ötszázan haltak itt hősi halált. Az ő emlékükre kezdték építeni 1918-ban azt a magyar kápolnát, ahol a pápai misére érkezett zarándokok is megálltak egy rövid megemlékezésre. Szentesi Csaba görögkatolikus tábori lelkész így imádkozott a magyar zarándokok nevében: „Urunk és Istenünk, Te láttad igazán küzdelmeiket, szorongattatásukat, szenvedéseiket és vérük hullását. Kérjük, ismerd el mindegyiküket magadénak. (…) Bárhol porladjanak is csontjaik, adj nyughelyet nekik az örök békesség honában, és örvendeztesd meg őket szent színed látásában.”
Fotó: Baranyai Béla
