A ferences család

A ferencesek családjában három nagy ágat lehet megkülönböztetni. Az elsőbe tartozik a Kisebb Testvérek Rendje, akiket mi ferenceseknek hívunk, valamint a minoriták és a kapucinusok, a másodikba pedig a klarisszák. A harmadik rend is a ferences család szerves része, reguláját 1221-ben Szent Ferenctől kapta. A Ferences Világi Renden kívül magában foglalja azokat a reguláris közösségeket is, amelyek konstitúciója szintén a harmadik rend számára írt regulán nyugszik. Ferenc testvéreinek életmódja, derűs, vallásosságában is vidám, szabad lelkülete a világban élőket is megragadta. Sokan otthonukban, családjaikkal maradva követték felhívását az evangéliumi életre. Regulájukat IV. Miklós pápa 1289-ben jóváhagyta, s ez érvényben is maradt egészen XIII. Leó pápa 1883-as regulájáig. Ezt váltotta fel 1978-ban VI. Pál pápa regulája, azóta a közösség neve Ferences Világi Rend. Ők a ferences családnak azon tagjai, akik arra kötelezték el magukat, hogy a világban élve követik Krisztust, Assisi Szent Ferenc példája nyomán. Elsősorban életük nyitottságával, de szavaikkal, tetteikkel is igyekeznek tanúságot tenni Istenről a világban.

A Szent Ferencet követő első századokban a ferences harmadik rend megegyezett a Ferences Világi Renddel. A történelem során azonban a világi ferencesek közösségeiből az egyedül élők olykor szerzetesi közösségeket alapítottak. Mások már létező rendként csatlakoztak a ferences családhoz, elfogadva a harmadik rendnek írt regulát, mint életük alapvető szabálygyűjteményét. Ezeket a közösségeket együtt a XV. század óta Szabályozott Harmadik Rendeknek (Tertium Ordo Regularis) hívják. Megújított regulájukat II. János Pál pápa 1982-ben hagyta jóvá. Ezt a szabályzatot jelenleg mintegy négyszázharminc kongregációban több mint kétszázezer nővér és testvér követi. Ők a hármas fogadalom szellemében, a világi rendinél kötöttebb életformában élik az evangéliumi életet. Egységes napirendjük és – habitusuknak köszönhetően – megjelenésük inkább emlékeztet az első, illetve második rendi szerzetesekre.

*

Most az Annunciáta Betegápoló Szerzetesrend történetét, valamint magyarországi múltját és jelenét mutatjuk be, melynek tagjai arra vállalkoztak, hogy kórházakban betegeket ápolnak, karitatív tevékenységet végeznek, egyházi intézményekben háztartást vezetnek, és elhagyott leányokat karolnak fel. A kongregáció létrejötte Brandisz Leopoldina irgalmas nővérhez köthető, aki 1860-ban Grazban megalapította a Betegápoló Nővérek Társulatát. A közösségre nagy szükség volt, mert az irgalmas nővérek ekkor nem voltak elegendő számban a betegek otthoni ápolásához. Ugyanakkor a közösség egyházjogi státusának rendezése csak néhány évtized múlva történt meg. 1915. április 26-án négy kisnővér érkezett Szombathelyre, hogy a háború sebesültjeit ápolja. A Tanácsköztársaság alatt nem tudtak megfelelően dolgozni, de annak bukása után lassan visszajöttek a kommunisták által szélnek eresztett nővérek. A kongregáció ekkor vált teljesen függetlenné az irgalmas nővérektől. Mikes János szombathelyi püspök elhatározta, hogy a közösséget egyházmegyei szervezetbe tömöríti; s így 1920. szeptember 14-én megalapította az Annunciáta Nővérek Kongregációját. A társulat igazgatójának Boda János kanonokot, addigi gyóntató papjukat nevezte ki.

A kongregáció 1922-ben Assisi Szent Ferenc kapucinus testvéreinek rendjéhez kapcsolódott, hogy mint szerzetesrend elnyerhesse az elismerést és a jóváhagyást. Az Apostoli Szentszék engedélyét követően Mikes János püspök 1924. szeptember 8-án az Annunciáta Nővérek Kongregációját mint egyházmegyei jogú szerzetes intézményt hivatalosan is megalapítottnak nyilvánította. Négy év múlva, 1928 őszére készült el az új anyaház, az Annunciáta Nővérek Kongregációjának központi háza. A nővérek 1929-től Szombathely új közkórházában dolgoztak. Érdekes fordulatot jelentett és a kongregáció későbbi fennmaradásában komoly szerepe volt annak, hogy 1937-ben Brazíliából hazalátogatott Domitrovits József szalézi atya, mert szerzetes nővéreket keresett az amazóniai leprás betegek ápolására. A kis kongregációból több mint harmincan jelentkeztek a misszióra, közülük öt nővér szeptember 20-án indult útnak a Pará-Belémi lepratelepre.

XII. Piusz pápa 1942. május 11-én véglegesen jóváhagyta Gyümölcsoltó Boldogasszony Szolgálóleányainak konstitúcióját, így pápai jogú kongregációvá vált. A nővérek 1920 és 1950 között Szombathelyen kívül az ország számos más helyén végeztek kórházi szolgálatot, köztük Csepelen, Celldömölkön, Szegeden, Gyulán, Kiskunfélegyházán, Erdélyben a gyergyószentmiklósi és szászrégeni kórházban. Egyházi internátusokban, szemináriumokban és kollégiumokban háztartást vezettek. 1950-ben tizenkilenc intézményben százkilencvenkilenc annunciáta nővér teljesített szolgálatot.

A kormány rendeletére 1949. október 20-án a betegápoló nővéreket – a műtősnők és a szakasszisztensek kivételével – azonnali hatállyal elbocsátották. Az egyházi oktató és nevelő intézményeket a nővéreknek már az ezt megelőző évben el kellett hagyniuk az iskolák államosítása miatt. A hatalom 1950-ben elhatározta a szerzetesrendek felszámolását. Az annunciáta nővérek deportálására június 11-én éjjel került sor. Ötven nővért hat teherautó szállított a kecskeméti kényszer-tartózkodási helyre, az angolkisasszonyok addigra már kiürített zárdájába. Három hónap múlva fölszólították őket, írják alá a nyilatkozatot, amelyben elfogadják szétszóratásukat. „Ezt nem írták alá, de el kellett menniük: akiknek éltek a szülei vagy rokonai, azok hozzájuk költöztek, mások a szemináriumokban kaptak menedéket. Az idős nővéreket szociális otthonokban helyezték el, a betegápolói oklevéllel rendelkezők visszakerülhettek a kórházakba, mások plébániákon, kántori minőségben kaptak állást, 1968-ban a kongregáció központja Magyarországról a brazíliai Ponta Grossába helyeződött át. A rend így a tengerentúlon élt tovább, a szétszóratás előtt kiment magyar, illetve az ott belépett brazil nővérek révén. Néhány évtized alatt a házak száma is gyarapodott: iskolákat, óvodát, bölcsődét nyitottak, valamint plébániákon és a szegények között pasztorális munkát végeztek.

Az annunciáták 1989-ben Magyarországon újraindították a rendet, az ország különböző részein élő nővérek Szombathelyre siettek, ahol kezdetben egy kis házat kaptak, majd 1992-ben költözhettek vissza anyaházukba. Abban ugyanis tizennyolc lakó élt, az egykori kápolna például három lakásra volt szétválasztva. Tizenkét idősebb szerzetes nővér kezdte újra a rendi életet. Meghatottsággal tértek vissza abba az épületbe, ahonnét 1950-ben az Államvédelmi Hatóság hat leponyvázott teherautóval szállította el ötvennyolcukat. A rendház emeleti szintjén mára már főiskolás lányok számára kollégiumot nyitottak. Az újraindulást követő években három brazil nővér is érkezett Magyarországra, hogy segítsék a rend működését. Tizenhat rendtag él ma Magyarországon, közülük kilencen a szombathelyi közösségben. Brazíliában negyvenhárom rendtársuk szolgál alapítójuk és a ferences lelkiség szellemiségében.