A Dunántúl Athénjában

Vajon mi lehet az, ami a magyar kultúrtörténetben egyedülálló rangra emelte ezt a dunántúli kisvárost? Izgalmas kérdés ez, hiszen Pápa a reformátusság dunántúli központjaként, szellemi identitásának szimbolikus helyeként él a köztudatban. Valóban, ez a közel harminckétezer lelkes város szorosan hozzátartozik a dunántúli református identitáshoz. Nem érdemtelenül. Pápa kultúrtörténeti rangját az ősi (1531-es alapítású) református kollégium határozta meg. Ha van a magyar reformátusságnak maradandó és elvitathatatlan kultúrtörténeti teljesítménye, az éppen – a pápai és a sárospataki, majd később a debreceni – kollégiumok megalapításában gyökerezik.
Pápa városának azonban emellett van egy másik jellegzetessége is. A lakosság számarányához viszonyítva a reformátusság kisebbségben van, e tekintetben a római katolikus a meghatározó felekezet. Pápa jelentőségét éppen az adja, hogy itt a katolikus, a protestáns (evangélikus és református), valamint a zsidóság által képviselt hagyományrendszerek nagyon is élő módon, egyszerre vannak jelen. A város kulturális arculatának egyik meghatározó eleme az ország harmadik legnagyobb zsinagógája, és vele a napjainkban egyre frissebb, egyre nagyobb gonddal ápolt zsidó közösségi identitás. Pápától ugyanígy elválaszthatatlan a barokk főtér a nagytemplommal és a tőle pár lépésnyire épült Esterházy-kastély, vagy a belvárosban magasodó kéttornyú református Újtemplom.
E gazdag együttélés nyomai nem tűntek el az évszázadok során. S amikor a reformáció 500. évfordulóját ünnepli e kisváros református közössége is, nem lehet nem gondolni arra a már-már biblikusan szép szimbolikára, amelyet a belváros tartogat az idelátogató számára. A barokk római katolikus főtértől alig néhány lépésre rejtett kincsként bújik meg a pápai reformátusok közösségének 1941-ig használt temploma, az Ótemplom. Csak ha – akár egy úgynevezett református séta keretében – belépünk a portáján, akkor tárul a szemünk elé az udvarban álló, II. József türelmi rendelete után épült, torony nélküli templom, amelyhez hasonló – nem építették át, nem rombolták le, csak állagát javították – talán nincs is az országban. Ez a rejtett kincs a jeles évfordulótól kezdve megnyílik a látogatók előtt, hiszen az Ótemplomot méltón felújították, és a hozzá tartozó régi lelkészlakással, illetve a környező épületrészekkel együtt a dunántúli reformátusok minden korosztályt megszólító, interaktív múzeumává alakították. Valóban gyönyörű e rejtettség szimbolikája. Ahogyan egy megbúvó patak táplálja a környezetét, élettel teli, zöldellő tájat munkálva ki maga körül, s ahogyan az utcafrontról nem látható Ótemplom meglepő módon, hirtelen bukkan elő a takarásból, úgy volt és van jelen bibliás hitével Pápa város életében a református közösség.
1577-ben itt adták ki magyar nyelven a Heidelbergi Kátét, amely mind a mai napig a magyar reformátusok hitvallási irata. Pápával kapcsolatban gondolhatunk a XVII. század végi vészterhes időkben élt gályarab prédikátorra, Séllyei Istvánra és Kocsi Csergő Bálint iskolaigazgatóra is. S itt az ősi református kollégium, amely olyan, országosan ismert embereket nevelt a XIX–XX. században, akik nélkül ma nem volna olyan a magyar kultúra, mint amilyennek látjuk. A Dunántúl Athénjában találta meg a helyét – többek között – Petőfi Sándor, Jókai Mór, Orlai Petrich Soma, később Vikár Béla, Lőrincze Lajos, Nagy László, Csoóri Sándor, Rab Zsuzsa. Ez a kollégium felejthetetlenné vált diákjai számára. A kényszerű bezáratás éveiben (1991-ben indult újra a gimnázium) a pápai öregdiákok budapesti szervezete és a pápai református könyvtár – csendesen, de tudatosan – mindenkor ébren tartotta a reményt, hogy lehet még iskola, amelyben „komoly múzsatemplom várja a tudásra szomjas ifjú lelkeket” (Kozma Andor), s amely a krisztusi erkölcsre és az emberi személy tiszteletére neveli az ifjakat, más felekezetekkel békés együttélésben, de a református hitelvek és hagyományrendszer szerint, méltón a történelmi örökséghez.
Minek köszönheti tehát Pápa városa a maga egyedülálló kultúrtörténeti rangját? Éppen annak, hogy bár a reformáció utáni keresztyénség belső küzdelmei nem kerülték el, s az évszázadok alatt hol a protestáns (főként református), hol a római katolikus vallás volt erősebb, mégis mindegyik legitim és élő maradt itt a századok során. Pápán jól megfér egymás mellett a barokk kor az Esterházy-családdal, a kastéllyal, a nagytemplommal és a romantika nemzeti fellángolása Jókaival, Petőfivel. A város épp ezáltal őrizte meg sokszínűségét és gazdagságát. Mindez benne van a pápai levegőben. S élete során legalább egyszer mindenkinek érdemes egy jó mélyet lélegeznie belőle.