Az egyház a liturgia egyik lényegi összetevőjének mondja a legszentebb Szentháromság dicsőítését: minden liturgikus cselekményünket átjárja a dicsőítés Lelke, s ezek közül van egy, a zsolozsma, amely teljesen ennek szolgálatában áll – természetesen elszakíthatatlanul összekapcsolódva a szentmise tökéletes dicsőítő áldozatával. Adicsőítés liturgia, a liturgia dicsőítés – egymás szinonimái: a liturgia formát ad a dicsőítő imának, a dicsőítő ima pedig segít megélni a liturgikus cselekmények értelmét. A liturgiának igéi és gesztusai vannak, és a dicséret sem nélkülözheti az öröm gesztusait. A liturgia az Ige ünneplése, a dicséret a szavak felöltöztetése énekbe, ujjongásba, recitálásba, kántálásba és csendbe. E dicsérő mű „keresztül-kasul átjárja az időt” a zsolozsmázás által.
A zsolozsma, mondhatni, az egyház húsvéti öröménekének folytatása. Annak a túláradó örömnek a szüntelen ünneplése, hogy az Atya Fia húsvétjában megváltott bennünket az örök életre. A dicsőítő ima tehát nem opció, hanem autentikus hitvallás, „officium sacrum” (ez a „szent zsolozsma” eredeti latin elnevezése), szent kötelem. Sebzett az a hívő lét, amely nem képes erre. Éppen a zsolozsmázás az az „egyházi orvosság”, amely segít meggyógyulni…
