A csővégi látásmód

A környezetszennyezés gondjainak orvoslására hivatott eljárások kidolgozására és megvalósítására komoly technológiai megoldásokat alakítottak ki. Gondoljunk csak a különböző víz- és levegőtisztító berendezésekre, az autókban található katalizátorokra, a talajszennyezéseket megszüntető készítményekre, a lakásokban használatos vízszűrőkre, portalanító és ionizáló berendezésekre, elszívó készülékekre és hasonlókra. A példák sora szinte vég nélkül folytatható. Ugyanakkor világos, hogy ezeknek a berendezéseknek az előállítása szintén környezetszennyezéssel jár. Hiszen azok a gyárak, ahol a környezetvédelemre szolgáló eszközöket gyártják, tulajdonképpen ugyanolyan ipari tevékenységet végeznek, mint azok, amelyek káros anyagokat bocsátanak ki. Ördögi körbe jutottunk. A csövek végén újabb és újabb megoldandó feladatok bukkannak elő, egyre nagyobb mennyiségben, végeérhetetlenül. Számomra egyébként a „csővégi” kifejezés tartalmát tekintve rokon a „csőlátóval”. Aki ugyanis a csővégi megoldások kizárólagos híve, az nem tudja, nem akarja átlátni az egész környezeti problémahalmazt, annak csupán egy részére koncentrál, vagyis szűk látókörű, azaz csőlátó.


A környezetvédelem gyakorlatában a fejlett országok jelenleg általában a csővégi eljárásokat követik. Nem vonom kétségbe, hogy ezekre alkalmanként szükség van. De ezek a megoldások, technikák nem tarthatóak fenn hosszú távon, a problémák nem oldhatók meg kizárólag általuk. Ezért újabb elképzelésekre van szükség. A következőkben két koncepciót mutatok be, amelyek már közelebb állnak a teremtésvédelmi gondolkodásmódhoz, mint a csővégi megoldás.

Jobb a bajt megelőzni, mint orvosolni – tartja a közmondás. A gondolat esetünkben is érvényes. A megelőző eljárások arra irányulnak, hogy a káros környezeti hatásokat, a szennyezéseket már azok forrásánál csökkentsük, azaz kevesebb hulladékot, szennyvizet állítsunk elő. Ezáltal a környezetvédelem a jelenleginél jóval hatékonyabb, olcsóbb és takarékosabb lehet. Ez mindannyiunk érdeke, és a természetet is így kímélhetjük a leginkább. Ne feledkezzünk el a saját felelősségünkről sem, hiszen magunk is sokat tehetünk ennek érdekében, akár otthon, akár a munkahelyünkön. Lehet azután hatékonyabb ipari eljárásokat kidolgozni, a környezetet az eddigieknél kevésbé terhelő technológiákat, energiafelhasználási megoldásokat alkalmazni. Mindezekkel csökkenthetjük a csőbe jutó szennyezés mértékét.

A helyzet további javítását jelentheti a „kék gazdaság” koncepciójának terjedése (hasonló alapokról indul az ipari ökológia művelőinek gondolatmenete is). Ez a természetben jól működő jelenségek utánzását jelenti. Mindenki hallott már a szén, a nitrogén és a többi elem körforgásáról az ökoszisztémákban és a bioszférában. Az atomok meghatározott rend szerint mozognak a természetben, majd beépülnek a növényekbe, az állatokba, a mikroorganizmusokba, s végül a lebontás révén visszakerülnek a környezetbe. Nem hasonló történik az ipari, mezőgazdasági termékekkel is? De, igen. Csak a rendszer más, rosszabbul szervezett, ezért sok felesleges hulladék, szennyező anyag keletkezik a termelés során. A kék gondolat lényege tehát, hogy igyekezzünk a termelést az anyagok körforgásához hasonlóan megszervezni. Minden legyen egy következő hasznos láncszem része, a táplálékláncokhoz és a táplálékhálózatokhoz hasonlóan. A természetes ökoszisztémákban nincs hulladék! Ha valamelyik műanyag nem bomlik le, vagy nem készíthető belőle ipari alapanyag, akkor próbáljunk más hasznosat előállítani belőle. Legyen alapanyaga mondjuk a strandpapucsnak vagy a sportcipőnek. Van már erre példa. Ez az eljárásmód azonban előrelátást, összehangolt tervezést és kivitelezést, kooperációt kíván. Nem segíti a pillanatnyi profitmaximalizálást, korunk nagy fétisét, és hátrányt jelent a kíméletlen konkurenciaharcban. Ennek ellenére reméljük, hogy a kék gondolkodásmód hamarosan széles körben elterjed, ha sokan akarjuk.