A bűnök súlyosságát illetően a teológia három fokozatról beszél:
1. Az enyhe bűnök, bár sebzik és sértik a szeretetet, de nem oltják ki azt (KEK 1855). Ezek olyan bűnök, amelyek megnehezítik a haladást, de az ember alapvető odafordulását Istene felé, valamint szeretetkapcsolatait felebarátai és önmaga felé nem teszik tönkre. Egy kicsit több indulat, hirtelenség, lassabb munkavégzés még nem számít súlyos bűnnek. Persze ezeket sem szabad semmibe venni. Szent Ágoston figyelmeztet: a hajó nagy lék, de lassú szivárgás által is elsüllyedhet – azaz a tartósan megtűrt, sok enyhe bűn is súlyosan képes hatni az életvezetésre. Ám ezek a bűnök túl nagy aggályosságot nem érdemelnek.
2. A súlyos bűnhöz súlyos tartalom, gonosz szándék, tudatosan elkövetett tett és komoly következmény kell. A bűnök súlyosságát aszerint lehet megállapítani, hogy mennyire mélyre visznek a képzeletbeli lejtőn, mennyire térítenek el alapirányomtól, mennyire ártanak másoknak. A súlyos bűnöket néven nevezi az egyház: ezzel segíteni akarja a tájékozódó lelkiismeretet. Így mind az aggályosok, mind a lazák számára nyilvánvalóak azok a cövekek, melyekhez az ingó értékítéletet beállítani érdemes. Nem fogunk eltévedni, ha lelkiismeretünket az egyház erkölcsi tanításához igazítjuk. Az egyház súlyosnak ítéli többek között a személyes méltóság és a testi épség, az élet elleni bűnöket, a házasságtörést, a súlyos szexuális bűnöket, a súlyos társadalmi bűnöket, az emberiesség elleni bűnöket.
3. A lejtő legalja a halálos bűn, az igazi és egyetlen bűn: a szándékos és teljes elfordulás Istentől, a Szeretettől, megátalkodottság a rosszban, a Szentlélekkel való tudatos szembefordulás. Ez „a szív romlottsága”, az egzisztenciális pokol. A miatyánkban tulajdonképpen ettől kérünk oltalmat, ez „a” kísértés. A többi bűn ennek a következménye.
Az egyén és az erkölcsteológia igyekszik mérlegelni a bűnöket: ha nem egyforma súlyúak, nem egyforma erővel kell küzdeni ellenük. A legkomolyabban azokat a bűnöket kell igyekeznünk elkerülni, melyek a legalapvetőbben teszik tönkre Isten, a felebarátunk és önmagunk iránti szeretetünket.
