Természetesen kellő kritikával kell olvasni ezeket a jelentéseket, de – ismerve a költő személyiségét – leszögezhető: a fogdaügynök nem esett túlzásokba. Állításunk igazolásaként idézzük ide az őrizetes Mécs Lászlót, Mózes tolmácsolásában. Részlet:
„Én már nem bánom, mi lesz, hamarosan úgyis belebolondulok ebbe a szörnyűségbe. Állandó idegizgalomba vagyok, nincs egy nyugodt percem, nem tudom kialudni magam, ez a lámpa megőrjít, a priccs kemény, a koszt kevés. Figyelj ide! A legnagyobb tanulság […] az, hogy mindenki vall, mert vannak módszerek, amiknek nem lehet ellenállni. Ezért kikötöm nyomatékosan: ügyünkről semmit se beszéljünk, mert vagy kihallgatják készülékkel, vagy pedig valamelyikünket megszorítják, a másik felől kérdezik és a kényszer hatása alatt mindent elköp. Kérlek, nekem ne mondj el semmit az ügyedről, nem akarok semmiről tudni, mert én egy gyengeakaratú ember vagyok, kényszer hatására kikottyantom. Én se mondok neked semmit, nagyon kérlek, ne is kérdezz, mert belőled is kiszedhetik a dolgokat, amit így tőlem hallanál. […] Különös, hogy itt majdnem mindenki egyedül van […] és éppen mi vagyunk kettesben. […] Én pedig nem is kértem társat, jól megvagyok egyedül is, egész nap imádkozom és elmélkedem. Megmondom őszintén – ne vedd sértésnek –, 1-2 napig örültem megérkezésednek, főleg azért, mert megtudtam tőled, milyen kedvezőek a Gyűjtő-beli állapotok ehhez képest, ez kétségtelen arra indított, hogy vallomástételem meggyorsításával a magam részéről előmozdítsam a mielőbbi elszállításomat; de most már jobb szeretnék egyedül lenni, főleg a miatt, mivel a veled való együttlét nem lesz előnyös […], másrészt én különleges lelkület vagyok, pap, költő és tanár egy személyben, és ennél fogva nem tudok átlagos emberekkel lelki harmóniát találni. Nem akarlak megbántani, teljesen bízom benned, de együvékerülésünk oka gyanús, és te akaratod ellenére árthatsz nekem, ha egy hipnotizált, injekciózott állapotban tett vallomással elmondod, miről beszéltünk. […] Én magamtól mindent elmondok neki [a kihallgató tisztnek], csak az bánt, hogy másoknak okoztam bajt. […] Csak az hoz ki a sodromból, ha igaztalan váddal illetnek. Ha az ÁVÓ valóban az igazságot akarja kideríteni, akkor ne iparkodjanak mindenáron belekeverni olyan ügyekbe, amihez tényleg semmi közöm. Papi becsületemre esküszöm neked, hogy nem vettem részt szervezkedésben, akármennyire is akarnak ilyesmibe belekeverni, és kémkedésben sem volt részem.”
Ezután a tehetetlen Mózes így fakadt ki november 2-ai jelentésében: „Azt kérném, tessék szíves lenni kivonni engem Mécs mellől, hisz a vele való együttlét már amúgyis eredménytelen.”
Több mint három héttel később, november 26-án, Kiss Toldi Ferenc hadnagy elkészítette a Mécs elleni vádirattervezetet, amelyet a leghírhedtebb koncepciós perekben (például a Mindszenty- és Rajk-perben) is vádló Alapy Gyula fővárosi ügyész december 8-án nyújtott be. Ezt megelőzően, december 7-én Alapy kihirdette Mécs László és Horváth János előzetes letartóztatását.
Mécs Lászlót első fokon a Budapesti Megyei Bíróság 1953. december 18-ai, zárt ülésén bűnösnek nyilvánította „demokráciaellenes irányzat elterjesztése és megerősítése érdekében kifejtett cselekménnyel elkövetett népellenes bűntettben, továbbá a demokratikus államrend elleni folytatólagos gyűlöletre bujtás bűntettében és hamis közirat felhasználásával elkövetett bűntettben”, s ezért tízévi börtönre, teljes vagyonelkobzásra és a közügyektől tízévi eltiltásra ítélte. Horváth Jánost, mint másodrendű vádlottat, ugyanez a testület december 19-én szintén bűnösnek mondta ki a demokratikus államrend elleni folytatólagos gyűlöletre izgatás bűntettében. Ezért őt hatévi börtönre, teljes vagyonelkobzásra és a közügyektől tízévi eltiltásra ítélte. (A Magyar Katolikus Lexikon Horváth János-szócikke sem letartóztatása, sem börtönbüntetése tényét nem közli.)
Mécs esetében Nagy Jánosné ügyész a büntetés súlyosbításáért, Nagy István László kirendelt védő enyhítésért, valamint a minősítés miatt fellebbezett. A Legfelsőbb Bíróság Lázár Miklós vezette tanácsa az 1954. április 27-ei zárt fellebbezési tárgyaláson Mécs László és Horváth János fellebbezését egyaránt elutasította, és az első fokú ítéletet helybenhagyta.
Mécs Lászlót az Országos Börtön Kis Fogházába zárták. Horváth János ugyanezen intézmény Bal Csillag szárnyában raboskodott. A költő a börtönben titokban misézett. A liturgiához használt egyszerű tárgyait, illetve kenyérbélből készített rózsafüzérét levéltárunk őrzi. Jelenleg a kommunista egyházüldözés pap áldozatait bemutató, Számon-tartva című vándorkiállításon láthatók.
Mécs László kiszabadításáért orvos öccse, Imre minden követ megmozgatott. Levelet írt többek között Dobi Istvánnak (1956. április 19-én), az Elnöki Tanács akkori elnökének is. Végül Mécs büntetésének hátralévő részét az Elnöki Tanács 1956. szeptember 11-ei határozatával kegyelemből elengedték. Horváth Jánost az Elnöki Tanács 1955. október 12-ei, 8. sz. határozata alapján engedték szabadon, szintén kegyelemből.
Mécs László vizsgálati dossziéjában – jegyzőkönyvekben, ügynökjelentésekben, bizonyítékok felsorolásában, fényképeken – száztizenhat, 1944 novembere után született költeményét említették. Ezek közül kilenc ismeretlen vers, pontosabban verscím. Mózes október 22-ei jelentése szerint a költő hatvan vers szerzőségét elismerte, háromét nem. A bizonyítási eljárásban és a bírósági ítéletek indoklásában még további tizenegy „demokrácia- és Szovjetunió-ellenes” korábbi művére hivatkoztak.
Érdekességként említem meg, hogy Mécs a börtön falai között is legendák hősének számított. Erről tanúskodik a Confessio című folyóiratban 1993-ban közölt Üzen a rab című állítólagos Mécs-vers, illetve annak keletkezéstörténete. A költeményt eszerint 1947-ben a Gyűjtőfogházban mondta el Mécs cellatársainak. Ekkor írta le a kéznél levő WC-papírra Szarka János, aki halálra ítélt katonatisztként együtt raboskodott a költővel, s igen sok itt keletkezett versét tudta emlékezetből. Ugyanakkor Mécs 1953 nyarán került fogságba, az említett vers eredeti címe A fogoly bíboros, és valójában Marschalkó Lajos alkotása.
Mécs László igazságügyi rehabilitációja nem ment könnyen. Az úgynevezett semmisségi kérelmet unokaöccse, Mécs Imre országgyűlési képviselő 1998-ban nyújtotta be a Fővárosi Bírósághoz. Adalékok Mécs László életrajzához (1944−1953) – Hogy vallomását ellenőrizzék, illetve maradék ellenállását is megtörjék, Kiss Toldi Ferenc, a BM IV. Vizsgálati Főosztályának fővizsgálója, kihallgatótisztje október 15-én „fogdahálózat ráépítését” javasolta Mécs Lászlóra. A konspirációra a fővizsgáló Mózes fogdaügynök nevét terjesztette felettesei elé. Mózest 1953. október 19-én szállították át a Kozma utca 13. szám alatti Országos Börtönből (más néven Gyűjtőfogházból) a Házifogdába, Mécs László zárkatársának, s november 9-én vitték vissza. Első jelentését 22-én, az utolsót, a tizenkettediket november 3-án körmölte le. Összesen negyvenhét oldalt írt. A konspirációt tartótisztjével, Kiss Toldi Ferenccel előre megtervezték. Mózes jól szerkesztett, pontosan fogalmazott jelentéseket adott át akkor, amikor látszólag kihallgatásra vitték. Máziné Szepesi Erzsébet bíró 1998. május 11-ei tájékoztatása szerint a Mécs jogerős ítéletében szó szerint szereplő népellenes bűntett kitétel miatt az ítélet „semmissé nyilvánítását a hatályos jogszabályi rendelkezések nem teszik lehetővé”. Mécs Imre azonban nem hagyta annyiban a dolgot. 1999-ben Györgyi Kálmán legfőbb ügyésznek írt leveléhez csatolta az első- és a másodfokú bírósági tárgyaláson népellenesnek bélyegzett verseket. Mindezek alapján, Györgyi Kálmán megbízásából, Szeder Gyula főosztályvezető ügyész 1999 júniusában felülvizsgálati indítványt adott be a népellenes bűntett alóli felmentés tárgyában. A Legfelsőbb Bíróság 1999. november 29-ei határozatával az indítványnak helyt adott, s a néhai Mécs Lászlót a népellenes bűntett miatt emelt vád alól felmentette, a demokratikus államrend elleni gyűlöletre izgatás, valamint a közokirat-hamisítás bűntette vonatkozásában pedig megállapította a semmisséget.
