A bujdosástól a bebörtönzésig (I. rész)
Fotó: Új Ember archívum

 

Elsősorban ne a költőt keressük és lássuk az egykori sorsfordító történésekben, hanem önmagunkat, az esendő embert. Hisz hogyan vall az elkerülhetetlent előre megérző szerzetes poéta az 51. zsoltárt megidéző, Hints meg engem Uram izsóppal! című versében? „Én nem jövök se hős gyanánt, se szenten.” S néhány sorral lejjebb így folytatja: „Népemmel együtt próbából, akartan / átengedtél sátánnak Jób gyanánt”. Lássuk, miként tartott ki hitében Mécs László.
*
„Most világtörténelmi korforduló előtt állunk, amilyen még nem volt, mióta ember jár a földön. Korszak zárul 50 éves életemben, korszak zárul a magyar nép életében, korszak zárul a világ összes népeinek életében.” Önbeteljesítő jóslattal felérő, egyúttal kísértetiesen pontos Mártoncsik (Mécs) László helyzetfelismerése a Szálasi-kormány megalakulását követő harmadik napon keltezett levelében.
Odüsszeiájának kezdetén rendfőnöke, Gerinczy Pál 1944. október végén „egy utolsó telefonparanccsal” Királyhelmecről Jászóra rendelte. Mécs a frontoktól szabdalt országban, viszonylag szabadabb mozgása érdekében, november 7-én az ózdi főszolgabíróval Mártoncsik József Emil névre, helyi címre, civil ruhás fényképpel ellátott hatósági bizonyítványt állíttatott ki. Ezután 1944 novemberétől letartóztatásáig, 1953. augusztus 22-éig tizenegy helyen szállt meg hosszabb-rövidebb időre, magán- és egyházi személyeknél.
Fészekhagyóságának első lírai lenyomata a Bujdosó ének. Keserű szívvel kürtölte benne világgá: „Bujdosóvá lettem magam is hazámban.”
De álljunk meg itt egy pillanatra! Joggal kérdezheti bárki: miért is e kálvária, miért vált a szerzetes poéta – saját szavaival élve – a „katakombák magyarjává”, amikor negyedszázaddal korábban semmi sem tartotta vissza a közszerepléstől? Hiába minden elöljárói intelem. Hiába minden tiltás, mint például a következő: „A kultúrszereplésre Szlovenszkó területén az engedélyt megadom. Ahhoz azonban hozzá nem járulhatok, hogy Magyar­országon vagy Romániában lépjen föl, mert abból a rendre politikai kellemetlenség hárulhatna” (Takács Menyhért levele Mécs Lászlónak; Jászóvár, 1924. február 4.). Hiába a szívből jövő atyai kérés: „Ami a Te poétai fellépésedet illeti a különböző városok magyar kultúregyesületeiben, az magában véve szép és nemes dolog, mint egész költői működésed, de félni lehet, hogy a politikai hatóságok nem nézik azt jó szemmel, vagy félreértik tiszteletreméltó intencióidat és kellemetlenséget okoznak neked is, a rendnek is. Igyekezzél azért ezeket a föllépéseidet a minimumra szállítani s a meghívások elől – ha csak lehet – kitérni. Isten-adta művészi ihleteddel, termékenységeddel, eszme­gazdagságoddal, keresztényszereteteddel, előadásod szókimondásával és egész vers-technikáddal már eddig is irodalomtörténeti jelentőségűre emelkedtél. Áldjon meg a jó Isten hosszú élettel, hogy neveddel és alkotásaiddal rendednek is dicsőségére szolgálj!” (Jászóvár, 1925. február 6.). Hiába,

Mécs hitvallása változatlan maradt: hazádnak rendületlenül, s ha csak úgy lehet, „rendetlenül” is légy híve.

„Nem megyek Rodostóba!” „Addig maradok, míg minden kötél el nem szakad.” Ezt írta 1938. január 17-én tágas királyhelmeci otthonában Gerinczy Pálnak, amikor a rendfőnök Magyarországra hívta őt. Vajon miért gondolta meg magát 1944 novemberére, s miért nem tért vissza később? Ennek több oka is lehetett:
Az első, 1953. augusztus 23-ai államvédelmi hatósági kihallgatását összefoglaló jelentés szerint: „A háború végén, a szovjet csapatok közeledtére fasiszta versei miatt félt a felelősségre vonástól.” December 7-ei ügyészségi meghallgatásán ezt határozottan cáfolta, mondván: „1944 novemberében nem azért kértem Mártoncsik József néven személyazonossági igazolást, mert attól féltem, hogy irredenta verseim miatt felelősségre fognak vonni, hanem mert vissza akartam menni a háborús események lezajlása után Cseh­szlovákiába.” Megjegyzem, ugyanezt állította egy 1967-ben keltezett levelében is.
1923-tól az 1930-as évekre fokozatosan a magyar nemzet és Magyarország arcává, szimbólumává vált. Mécs lírája, előadásmódja így vagy úgy, de mindenkire hatott: „Tudom, hogy a költők hogy röhögtek: Komlós Aladár és Szabó Lőrinc a Zeneakadémia nagytermében végigröhögték szavalásomat, finom emberi érzékkel, tapintattal zavarva a körülöttük ülő áhitatos közönséget.” Így vallott Vas Istvánnak címzett levelében 1969-ben. Mécs kora celebritásaként jelent meg a hatalom folyóirataiban, társadalmi-kulturális eseményein; az utóbbiaknál mint „hivatalos előhang”.
Szociálisan érzékeny lírájának kritikája nem kímélte sem a barna, sem a vörös diktatúrát. Műve indexre került. 1948-ban Slachta Margit, a Szociális Testvérek Társaságának főnöknője Endrédy Vendel zirci apátnak átadta az Üzenem haza című vers Mécs László szignálta kéziratát.

A belügyi szervek a költőt a neki tulajdonított, ám valójában Wass Alberttől származó költemény miatt is figyeltették. A vers még fél évszázaddal később is Mécs neve alatt jelent meg, például a Nők Lapjában és az Új Emberben, illetve korábban Üzenet címen a pozsonyi Népművelés folyóirat Hang című mellékletében.

Mécs Lászlóra, a magyar szerzetesre, a háborút követően Csehszlovákiában is börtön, internálótábor és/ vagy kiutasítás várt volna, mint jó néhány más felvidéki papra. Közéjük tartozott rendtársa, Bertram Brunó és Petrik Béla radi plébános. Az utóbbi atya így emlékszik vissza Raboskodásom, 1945 című írásában: „Mécs László elmenekült, káplánja [Mikolaicsik Sándor] kórházban feküdt, s így üres volt a helmeci parókia.”
Ezzel elérkeztünk drámánk kibontakozásához. Többévi belső migrációt követően így írt magáról Mécs László: „Méltóságától megrablott Nihil, / jogfosztott, csupasz lény vagyok: halott.”
Az események közös nevezője, összekötője a titkosszolgálat, s az ezzel egyidejű, igazán nagybetűs titkos szolgálat. Földes György ÁVH-s főhadnagy 1953-ban kelt összefoglaló jelentése szerint Mécs ügyében „több éve folyik ügynöki bizalmas nyomozás, több hónapos megszakításokkal. […] Több esetben tettünk őrizetbevételi javaslatot, azonban ismeretlen okokból őrizetbevételére nem kaptunk engedélyt.” 1952-ben Polgár fedőnevű ügynökét „operatív kombinációval” a győri és Győr környéki, úgynevezett illegális klerikális csoportok felderítésére vetette be az ÁVH. 1953 tavaszán Szabados Róbert plébános Mécs László negyvennégy új versét mutatta meg Polgárnak, majd április 27-én a győr-gyárvárosi plébánián kölcsönadta neki Mécs Magyarok misekönyve című szamizdat kiadványának egyik példányát. A versciklus költeményeit jórészt Horváth János Jordán gépelte le, köttette be és terjesztette titokban. Horváth atya Mécs László hatására választotta a (dominikánus) szerzetességet. Költészetének őszinte és elkötelezett rajongójaként másolta a költő új kéziratos verseit.
Visszatérve 1953 tavaszára, a szamizdat kiadványból az ügynök a „kompromittáló részt” kigépelte. Ezután, idézem: „A következő operatív intézkedéseket kívánjuk végrehajtani: »Polgár« fedőnevű ügynökünkön keresztül megszerezzük a »Magyarok misekönyve« c. verseskönyvet dokumentálás végett. [Megszerezték.] »Polgár« fedőnevű ügynökön keresztül megállapítani a Győrben lévő ismeretlen vasutas személyét [őt Koloszál Jánosnak hívták], aki a Mécs-verseket gépeli. »Polgár« fedőnevű ügynökön keresztül megszervezzük, hogy Szabados Róbert és Horváth Jordán Mécs Lászlót nevenapján látogassa meg ügynökünkkel együtt. A találkozás célja a Horváth, Szabados és Mécs között lévő kapcsolat felderítése, esetleges terjesztő apparátusának megállapítása, Mécs pontos tartózkodási helyének megállapítása.” A látogatás Mécsnél „azért szükséges, mert […] ha most történne őrizetbevétele, akkor feltétlenül ügynökünkre gyanakodnának. Azonban ha névnapja alkalmából látogatja meg Mécs Lászlót, akkor nyilván sokkal többen fogják őt meglátogatni és nehezebb lesz kianalizálása részükről, hogy ki buktatta le Mécs László papköltőt.” Vessük össze ezt Horváth atya következő naplóbejegyzésével: „1953 júniusában voltam utoljára személyes találkozóra [sic!] a Szent Hegyen a költőnél. Akkor említette, hogy úgy érzi, szorul a hurok körülötte.”
Augusztus 10-én a Belügyminisztérium (BM) IV. Osztálya újra javasolta, 21-én pedig Balázsi Béla őrnagy elrendelte Mécs László előállítását, amit 22-én a BM VI. Főosztályáról „demokráciaellenes propaganda terjesztése és szerkesztése” vádjával végre is hajtottak. Mécs László másnapi, 23-ai meghatalmazásával három ÁVH-s tiszt megszerezte a Horváth János által a soproni Keresztelő Szent János-templom harangtornyában, egy falrésben elrejtett, több mint kétszáz Mécs-kéziratot tartalmazó mappát, a Magyarok misekönyve példányával együtt. Idézet a vizsgálati jegyzőkönyvből: „[Mécs] vallomása alapján egy írást vettünk tőle, amiben ő felkérte Horváthot, hogy az írás átadójának adja ki a nála lévő versek kéziratait és a legépelt példányokat.”
Az ÁVH „ellenforradalmi propagandaanyag rejtegetése és terjesztése miatt” szeptember 10-én elrendelte Horváth atya őrizetbe vételét is. A Pestvidéki Törvényszék és Fogda (röviden Házifogda) budapesti, Gyorskocsi utcai épületrészének 203. cellájába (magánzárkába) zárt költő kihallgatása november 25-éig tartott.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..