A bosszú szolgái

A könyvhétre jelent meg Marcellus Mihály legújabb történelmi kötete, A bosszú szolgái. A szerzőtől megszokott hitelességgel megírt regény ismét az ókori Pannóniába vezeti az olvasót, ám olyan morális problémákat is felvet, amelyek mit sem változtak az elmúlt kétezer év során.

Ez a regény egy kicsit más, mint az eddigiek…

– Kétségtelenül így van. Kicsit más tervem volt ezzel a könyvvel, noha a fősodor, a nagy időrendi lépték, amit a sorozat igényel, megmaradt. Az előző, Isten lehettél volna című kötetemhez képest – ahol Commodus éppen csak trónra kerül – ebben a regényben a császár uralmának derekán járunk. Ekkorra már kialakult a fiatal uralkodó zsarnoki énje és a kormányzás iránti közönye. Mások vezetik a birodalmat a nevében, hogy ő tivornyázással tölthesse az idejét. Csoda hát, hogy vannak, akik úgy hiszik, elérkezett az idő, hogy letaszítsák a trónról ezt a mihaszna császárt? A történelemből jól tudjuk, hogy Perennis, a testőrparancsnok próbálja megszerezni magának az uralmat, miután hosszú éveken át maga irányítja az imperiumot. Azt is tudjuk, hogy ez a kísérlet nem sikerül. A történetnek ez a központi magja – Perennis lázadása és bukása – valójában a regény „köteles” része, amely a sorozat időrendiségének igényét szolgálja, ezért ezt a legnagyobb körültekintéssel, minden ismeretanyagot összegyűjtve meséltem el az olvasónak. Ám annyiban más ez a kötet, hogy míg eddig legfőképpen a történelmi karakterek életét igyekeztem bemutatni, addig most a kitalált hősök alakítják a regény menetét, s elsősorban az ő históriájukat mondom el. Természetesen mindent, amit kitaláltam, nagyon hitelesen ábrázoltam, ez a könyv mégis inkább kalandregény, valamivel könnyedebb, színesebb, több szereplős és több helyszínes olvasmány, mint az eddigiek, amelyekben a császárportrékon és a megrajzolt történelmi személyiségeken a hangsúly.

A kötet egyik erénye, hogy egy eddig nemigen említett dunántúli várost is bemutat, megfestve annak ókori történetét. Nehéz volt utánajárni e város antik múltjának?

– Ha a tisztelt olvasóm felüti a könyvem fedelét, egy, az alföldi szarmaták között játszódó rövid előszó után máris az alaptörténet helyszínét, Dunaújvárost ismerheti meg. Az ókorban ezt a települést Intercisának nevezték a rómaiak. Komoly szerepe volt a határvédelemben, hiszen szemben, a Duna túlpartján, az alföldi síkon szarmata falvak sorakoztak, amelyek bármikor szívesen fogtak fegyvert a nagy szomszéd ellen, és még békeidőben is rendre megzavarták betöréseikkel a pannóniai tartomány nyugalmát. Hogy hatékony katonai erő szálljon szembe velük, Intercisa erődjében egy szír hadtestet állomásoztattak, amely hasonló harcmodort képviselt, mint a lovas-nyilas szarmaták. Természetesen e rómaiak által besorozott közel-keleti katonák hozták magukkal a családjaikat, így elmondható, hogy Dunaújváros a II. században szír településnek számított az ősi szíriai vallás szentélyeivel és lakosságának túlnyomóan keleti jellegével. Persze laktak itt era­vis­cusok, akik őslakóknak számítottak Pannóniában, de jelen voltak zsidó családok is, így azt lehet mondani, hogy igen színes elegy jellemezte az ókori Dunaújvárost, ami mindenképpen érdekes. A Claviók történetét ebbe a nagy, színes egyvelegbe helyeztem bele. Ahhoz, hogy ezt a területet jól megismerjem, számos forrásanyagot olvastam el a környékről és a korról. Emellett pedig felfedezőutat is szerveztem magamnak Dunaújvárosba, ahol a helyi múzeum anyaga mellett a helyszínekkel is igyekeztem megismerkedni, úgymond, barangolni a terepen. Ez utóbbi mindig hálás feladat.

Talán nem árulunk el a cselekmény szempontjából lényeges dolgokat, ha említést teszünk arról a morális feszültségről, amely az idősebb és az ifjabb Clavio kapcsolatát jellemzi. Úgy tűnik, fontosnak tartotta, hogy egyfajta erkölcsi mondanivalót is beleépítsen a regénybe. Miért?

– A Claviók viszonya egymáshoz, a gazdagsághoz és a hatalomhoz nagyon jellemző a korra, amelyben éltek, de azt kell mondanom, legalább ennyire jellemző a mára is. Ebből a szempontból mit sem változtunk mi, emberek, vagy ha igen, csak rosszabbodott a helyzet. Tanulságképpen igyekeztem beleszőni ezt a szálat a történetbe, természetesen nem a nagy tanító szerepét játszva. Inkább csak elmesélni szerettem volna, hogy egy ilyen helyzet miféle romlást hozhat, a bajoknak miféle lavináját indíthatja el. Magam is vallom, amit Pál apostol írt okulásképpen Timóteusnak, a tanítványának: „Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme…” Nem a pénzzel, a vagyonnal való tisztességes bánásról beszélek, nem azt mondom, hogy nincs szükség anyagi biztonságra. Én ennek a túlzott fokáról teszek említést; arról, amikor a pénzszerzés „szerelemmé”, elfojthatatlan vággyá válik, deformálja az emberi jellemet, és képes még bűnök felé hajtani is. Erről is szól A bosszú szolgái című regényem.

Bizonyára folytatódik a történet. Melyek a közeli és a hosszabb távú tervei?

– Természetesen elidőzöm még Com­mo­dusszal, elsősorban az uralma végének időszakában. De szeretném követni ezt a kalandosabb hangvételt is, amely új ötleteket vet fel. Ezeken dolgozom éppen. Ám az ókori Pannonia bemutatása mindenképpen a legfőbb feladatom marad, így e sorozat remélhetőleg jó ideig nem ér még véget, hiszen van mit írni ennek a csodálatos vidéknek a római történetéről.

T. E.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..